Egészség

Isán Heni, egyetemista fitneszedző: megtanultam minden kihívásban a lehetőséget látni

by Dobos Fanni | 2020. 06. 22. | 0 | Egészség,Slider,Sportszelet |

Ha az átlagot tekintjük, 10 emberből 8 biztosan nincs megelégedve az alakjával. Van, aki túlsúlyosnak, van, aki épp az ellenkezőjének érzi vagy látja magát. Pontosan így volt ezzel a 22 éves fitneszedző, Isán Dalma-Henrietta is. A kolozsvári BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának hallgatójaként angol nyelven tanult leadership szakterületen, majd folytatta tanulmányait mesterin, a menedzsment terén. Bár nem ötvözte a hobbiját, a jelenlegi munkáját a tanulmányaival, elmesélte, hogyan vágott neki, hogyan sikerült elérnie az álmát, amit a fitneszt illeti, hogy mit jelent helyesen táplálkozni, és hogyan sikerült átvészelnie a karantént úgy, hogy nem hagyta abba a munkáját.

– Több éve az életed szerves részét képezi az egészséges életmód, valamint a folyamatos és
kitartó edzés. Pontosan miért és mikor váltottál erre az életstílusra?
– Hét éve kezdtem el edzeni, néhanapján elvégeztem bizonyos alapgyakorlatokat. Régen nagyon
sovány voltam és rengeteg kritikával találtam szembe magam, olyan emberekbe ütköztem,
akik emiatt megszóltak, pedig nem az én hibám volt. Az egyetlen esélyt a sport jelentette,
hogy mindezen változtatni tudjak. Több évig tartott rájönnöm arra, mi az, ami nekem beválik
és mi az, ami nem. 2018-ig csakis saját testsúllyal edztem, mivel bizonyos gátlások miatt nem
akartam terembe járni, valamint nem voltam jártas a fitnesz „weight-lifting” világában. Az
Erasmus programmal Hollandiában utaztam és ez idő alatt kezdtem el megtanulni súlyokkal
edzeni, egyetemi edzők segítségével. Akkor már tudatosan étkeztem, és keményen kiálltam a
céljaim mellett. Akkor döntöttem el, hogy ez az, amivel foglalkozni akarok.
– Egy ideje fitneszedzőként is ismernek az emberek. Nehéz volt-e ezt elkezdeni, mi az, ami nap
mint nap motivált ebben?
– Nehéz ezt a szakmát elkezdeni és elhelyezkedni is benne, hiszen rengetegen pályáznak az
edzői státusra, de kevesen számolnak azzal, hogy mekkora felelősséggel jár, és mennyi
munkát kell belefektetni. Nekem minden az Instagram oldalammal kezdődött, amit azért
készítettem és arra használtam, hogy a tanultakat továbbadhassam, és mások megkaphassák
azt a segítséget, amire nekem sokszor szükségem volt, de az emberek hátat fordítottak. Régi
álmom volt, hogy egyszer edző legyek, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar meg is tudom
valósítani majd. Anélkül, hogy utat engedtem volna az életembe a sok ellenszenves embernek
és akadálynak, hittem abban, amit tudok, és elkezdtem önszántamból edzeni embereket.
Felfigyelt rám egy menedzser és kaptam egy ajánlatot, így el is kezdtem komolyan dolgozni.
Második héten már 24 kliensem volt.
– A koronavírus mennyire volt hatással a munkádra? Tudtál kapcsolatot tartani a klienseiddel
a karantén ideje alatt is?
– Nagymértékben hatással volt a munkámra, a rutinomra. A termek bezártak, nekem meg
haza kellett költöznöm Kolozsvárról. Pánikba estem, de ez csak egy hetet tartott. Utána
kigondoltam, hogy online tréning lesz az, amivel pótolom az edzéseket, és így folytathatom a
munkám. Rengeteget dolgoztam ezen, Zoom-hívások, videók elkészítése, edzéstervek
kigondolása, egy teljes stratégia kialakítása. Ami a legmeglepőbb volt számomra az az, hogy
végül nagyon jól ment, nagyon kreatívnak éreztem magam az egész karantén alatt. Ebből a
szempontból egy áldásnak tartom ezt az időszakot. Na meg a tény, hogy sok időt tölthettem
teljes gőzzel azon dolgozva, hogy a semmiből felépítsek egy olyan tervet és rutint, ami által
azt csinálhatom, amit szeretek, és amivel pénzt is keresek – miközben a világjárvány miatt a
gazdaság nagy része összeomlik – szerintem nagy lehetőség és ajándék volt. Jelenleg még
egyetemista vagyok, mesterképzőn tanulok, és ennek az időszaknak hála, pénzügyileg sikerült függetlenné válnom, illetve úgy tűnik: továbbra is minden csak jó irányba halad. Megtanultam
minden kihívásban a lehetőséget látni. 
– Mesélnél az étkezési szokásaidról? Mennyire szigorú ez a te esetedben?
– Soha nem tartottam diétát, és soha nem hittem a diétázásban. Az „intuitive eating” elvei
alapján alakítom az étrendem, ami arról szól, hogy azért étkezünk, hogy a szervezetünk és
testünk működjön, és éljük túl a mindennapokat. Tehát ha így gondolkodunk, akkor olyan
tápanyagokban dús ételeket fogunk fogyasztani, amelyek vitaminokkal és ásványi anyagokkal
látják el a szervezetünket. Egy másik része ennek a felfogásnak az, hogy alapjáraton minden
embernek tisztelnie kell a testét, ami szintén abban motivál, hogy ne együnk olyan dolgokat,
amelyek ártalmasak. Szerintem mindennek a titka az egyensúly. Mindent meg lehet enni, ha
ismerjük a mértékeket és meg tudjuk találni az összhangot. 
– A karantén alatt, feltételezem, nagyon sok ember elhanyagolta az edzést. Mit ajánlanál
ezeknek az embereknek az „újrakezdéshez”?
– Türelmet. Nagyon figyelmesen és türelmesen kell újrakezdeni!

Fotó: Alexandru Maxim

Pánikbetegség

by Sinkler-Németh Zsófia | 2020. 06. 06. | 0 | Egészség,Slider |

„Te jó Isten, megint kezdődik... huh, egy-kettő, huh, jó, semmi baj, mindjárt vége, de hova fussak, merre meneküljek, jézusom, nem bírom, mindjárt kiugrik a szívem.” Igen. Így hangzik egy beszélgetés önmagammal, amikor rám tör a pánik.

Nem tréfás dolog ám ez. És nem is muszáj megszokni. Én lassan már fél éve pánikbeteg vagyok, így nem külsőleg észlelt állapotként szeretném bemutatni ezt a betegséget, hanem úgy, hogy átéltem, átélem. Pontosan tudom, milyen az, amikor nem mersz elaludni, hiszen tudod: két óra múlva már az ágy támláját fogod csőlátással, ugyanis ez az aljas „állapot” álmodban is rád törhet. Sajnos nem tudni, mi idézi elő az álomból jövő pánikrohamot, és sajnos ez a múló állapot (én személy szerint nem szeretem betegségnek hívni, inkább múló állapotnak) sokunk életét megkeseríti. Főleg a fiatalabb generáció stresszes mindennapjaiban van jelen. Sokféle változatát ismerem, én például orvosi és egyéb segítség nélkül nem tudnék tenni semmit, nem tudnám úgy élni az életem, mint más. A pánikbetegséghez gyakran hozzájárul a szorongás, depresszió, a deperszona­lizáció is. Az utóbbi annyit jelent, hogy elveszted a kapcsolatot a külvilággal. Ez nem kitaláció, nem ámítás. Ez tény. Olyan érzés, mintha egy filmből néznéd a körülötted zajló eseményeket. Semmi, ami történik, amit mondasz, amit neked mondanak, a kaja, amit eszel, nem igazi. Az érzékszerveid sokkal sebezhetőbbek ilyenkor, a pupillád kitágul, a fejed zsibog, mindenféle fény zavarja a szemed, a természetestől a mesterségesen előállítottig. Legszívesebben nekifutnál a falnak, mert tudod, hogy belül te vagy, mégis amikor tükörbe nézel, nem önmagad látod. És potyognak a könnyek, mert tudod, hogy te ott vagy mélyen valahol, csak egyszerűen nem találod magad. Nem engedi az agyad, hogy észrevedd.

Egy milliméter van közte és a valóság közt. A szorongást is megkaptam, de vele már jó barátok vagyunk. Könnyebb, ha az ember egy idő után elfogadja, hogy ez van, de nem olyan módon, hogy ennek így is kell maradnia. Tenni kell azért, hogy a rémálomnak vége legyen. És mi a legfantasztikusabb ötlet, ami létezhet? Ne foglalkozz vele. Igen. Bolondságnak tűnt, amikor azt tanácsolták, hogy foglaljam el magam, ne gondoljak rá… Lehetetlen. E körül forog az életem, mi az, hogy ne gondoljak rá, és simán csak foglaljam le magam? Hogyan? De egyszer elegem lett. Igen? Játszadozunk? Rendben! És elmentem futni. És elmentem edzőterembe. És felkeltem reggel, reggelit készítettem. És egyszer csak arra eszmélek, hogy nincs velem senki. Egymagam vagyok, és azt érzem, hogy hevesen ver a szívem. Fáradékonyabb vagyok, minden kis megterheléstől, de enyhül a deperszonalizáció, és minden erőmmel próbálok a jelenre, a mostra fókuszálni. Olvastam, tanultam, bizonyítottam és bejött. Nem tudom a száz százalékot adni, de ami tőlem telik, megteszem. És ez a legfontosabb. Persze, próbálom legyőzni ezt az állapotot, és azt tapasztalom, hogy a sport segít. A mozgás szerotonint idéz elő a testben, ami elősegíti a mielőbbi gyógyulást. Hátha…

Az én háttérsztorim érdekes. Hogyan kezdődött, mikor, és vajon mi idézte elő konkrétan? Egyszerű banális okot lehet válaszolni a kérdésre. Összegyűlt a rengeteg stressz, az elvárásoknak való megfelelés, érettségi időszak, egyetemre bejutni, majd hirtelen fellélegezni. Fel is lélegeztem, csak sajnos volt a dolognak egy hátulütője.

Az egész 2019 májusában kezdődött, a ballagásom napján, amikor egyszerűen lesokkoltam attól a rengeteg embertől, a felém gyülekező családtagoktól, és hirtelen valami érthetetlen sokkba kerültem. Nem tudtam sem megszólalni, sem elmozdulni onnan, ahol álltam, semmire nem reagáltam. Keresztanyámnak innen is hála, ő kihúzott a nagy tömegből, hazahozott, és megnyugtatott.

Akkor még nem volt világos, hogy épp mi is történik velem. Az azt követő pánikrohamom öt hónappal később érkezett, októberben, amikor felkerültem Kolozsvárra. Rettentően tiltakoztam az egész költözés ellen, nem szerettem volna hátrahagyni a szülővárosomat. Pár napig tűrhető volt, viszont egyszer csak visszaköszönt a pánik. Felültem a buszra, a szívem hevesen dobogott, izzadtam, szédültem, el akartam menekülni, de elővettem az önuralmam. Nem engedtem a pániknak. Megvártam lassan, izzadó kézzel, hogy vége legyen, majd csapzott hajjal és hideg, vizes háttal leszálltam. Elfogott a rémület: fél év alatt már a második érthetetlen dolog, ami velem történik. Nem szóltam a szüleimnek. Talán kellett volna, talán megelőzhettem volna a rémálmot.

Az első félév második hétfő reggelén teljes nyugalommal utaztam egyetemre. Utamba esett egy kávézó, ahol megvettem a reggeli feketém, azt szürcsölgettem lefelé a hegyen. Az utcán egy árva lélek sem volt, sütött a nap, a reggeli friss szél hűsítette a bokámat. Egyszer csak mellbe lökött valami furcsa érzés. Nem kaptam levegőt, meg kellett állnom. Nézelődtem, hogy van-e valaki a közelemben, de sehol senki. Homályosan láttam és nem értettem, hogy mi történik velem. Percek elteltével, ahogy valamivel jobban éreztem magam, rémülten indultam tovább órára, ahol ablak melletti helyet választottam. Nagyon jól tettem. A következő két órát szinte csak kihajolva, levegőért kapkodva töltöttem, éltem túl. Szörnyű volt. Ahogy vége lett az órának, hazasiettem és ágyba dobtam magam. Azt forgattam a fejemben, hogy kimerülhettem, az okozhatta. De akkor jött az első, álomból következő pánikrohamom. Mély levegővétellel felriadtam és levegő után kapkodtam, majd felálltam, hátha jobb lesz, járkáltam, nem tudtam merre, nem sejtettem, hogy mi történik velem, csak menekülni akartam. Két-három percig tartott. Elég volt, felhívtam a szüleimet. Azonnal elindultak Kolozsvárra, és velem töltöttek négy teljes napot. Felkerestünk egy pszichológust, viszont ez nem volt elég. Három alkalom után bejelentette, hogy itt bizony más szakember tanácsa is kell, hiszen a pánik megnyilvánulása kétségbeejtő. Október végén már Vásárhelyen voltam egy igen közismert pszichiáter szeme előtt, aki a gyógyszerek nélküli pszichoterápiájáról híres. Sajnos nálam mégis szükségesnek tűntek, az első konzultáció után megkaptam a gyógyszereimet, amelyekkel a mai napig élek, és amelyek hatását minden hónapban, kontroll alkalmával méri fel a pszichiáter. Nem szégyellem. Nem kell és nem is akarok bujkálni előle. Bárkivel megtörténhet. Érzékeny és kicsi voltam még ehhez a nagy változáshoz. Sőt az érettségire, egyetemre készülve teljesen lenulláztam az energiám is az elmúlt évben. Megbírtam a tempót, viszont miután kiengedtem a gőzt, kétszeresen adta vissza a testem és az elmém azt a nagy megpróbáltatást, amire én kihívtam őket.

Sokat tanultam azóta, például azt, hogy addig nyújtózom, amíg a takaróm engedi. Tudom a határaim. Igaz, már nagyon elegem van ebből az állapotból, ami rémessé teszi a napjaimat és abból, hogy a stresszes helyzetekben nem tudok teljesíteni, viszont megtanultam kezelni, együtt élni vele. Nem állítom, hogy ez így leányálom nekem, de nem tudok mit tenni ellene. El kell fogadnom, és segítenem kell önmagamon, illetve elfogadni a mások által felajánlott segítséget. Rengeteget köszönhetek a szüleimnek, testvéremnek, pszichológusomnak, pszichiáteremnek. Sajnos vannak, akikben a pszichiáter szó hallatán felébrednek az előítéletek, beskatulyázzák. Ha segítségre van szükség, azt a megfelelő embertől kell kérni. Ebben a helyzetben ő a szakember.

Minden velem egy cipőben járóhoz szólok: ez a dolog türelmet, időt és rádolgozást igényel. Vége lesz. Ebben biztos vagyok. És ha azt mondogatom magamnak, hogy rendben leszek, akkor egyszer csak azon kapom majd magam, hogy enyhültek a tüneteim. Minden egyes levegővétellel közelebb vagyok a célhoz. Keresni kell az életben valami szépet, ami erőt ad, ami motivál, hogy felkeljek és éljek a mának. Legyen az akár hobbi vagy egy személy. Én például rátaláltam arra, akiért érdemes mindennap felkelnem. Egy emberre, aki teljesen megért, nem néz rám furcsán, amikor nem vagyok topon, segít, támogat és mellettem van. Soha nem lehetek elég hálás a barátomnak azért, hogy velem volt. Igenis kell egy személy az ilyen nehéz időkben. És ezt soha nem fogom tudni megköszönni neki, épp úgy, mint a családomnak sem. De nem hiszem, hogy ezt elvárnák. Erre való a család és egy pár.

Nem szabad feladni! Ezután kezdődik csak az élet. Ez idő alatt tanultam meg észrevenni az apró örömöket az életemben. A természet által felkínált szépségeket, amik mellett nap mint nap elrobogunk, mert mindig fontosabb teendőnk van. Amikor újra rámtör a rosszullét, kikuckózom az erkélyre és bámulom az eget, az embereket, figyelek egy madarat, épp hová tart, figyelek a légzésemre, behunyom a szemem, elmélyedek a csendben vagy épp a város zajában. Kialakítottam egy mindennapi meditálást is. Sokat segít. Egyfajta edzés az elmének, a léleknek és a testnek egyaránt. Már eldöntöttem, hogy nem csalódásként fogok visszaemlékezni erre az időszakra, hanem inkább tanulságként. Okulás arról, hogy bíznom kell magamban, nem szabad túlhajszolni, sokat stresszelni, fölösleges dolgok miatt idegeskedni. Sokkal könnyebb és élvezetesebb lehet az életem. Én alakítom az egészet. A magam ura vagyok, és így az leszek, aki lenni akarok. Senki más nem dönthet a sorsomról, mert nem fogom engedni. A káros és energiákat leszívó embereket teljes mértékben kizárom az életemből, megszabadulok a fölösleges gondolataimtól, és feltétel nélkül magamra koncentrálok, arra, hogy teljes harmóniát teremtsek. A java csak ezután következik!

Miért fontos a fogápolás?

by Muszka Előd | 2020. 05. 14. | 0 | Egészség |

Sokak számára nem a legkellemesebb időtöltés fogorvoshoz járni. Az időszakos vizsgálat és kezelés viszont elengedhetetlen, ha sokáig meg akarjuk őrizni a fogaink és szájüregünk egészségét.

Egy szuvas, lyukas fog nem csak kellemetlen szájszagot okoz, de szervezetünk egészségére is komoly hatással lehet. Nem elég a rendszeres fogmosás, félévente ajánlott felkeresni egy szakembert, aki el tud végezni egy rutinellenőrzést, esetleg szűrővizsgálatot vagy kezelést. Bár nem egy leányálom az orvosi székben, magatehetetlenül feküdni, miközben a fogorvos egy apró tükörrel matat a szájüregedben, de néha muszáj kitenni magunkat ennek. Ha a rendszeres, otthoni ápolás mellett időnként ellátogatsz te is a fogorvosodhoz, elkerülheted a fogszuvasodást, íngyulladást, és hosszú évekig nem kell várnod a fogtündérre sem.

A legtöbb fogászati kezelés fájdalommentes és preventív jellegű. Ha halogatod a fogorvos felkeresését komoly gubanc alakulhat ki a szádban, amit már egyszerű töméssel nem lehet kezelni. Akinek pedig egyszerre kell rendbehozni a teljes fogazatát, annak bizony érzéstelenítéssel sem lesz könnyű. Ahogy a fogfájás, a fogak elvesztése is rendkívül kellemetlen és fájdalmas dolog, így hát melegen ajánlom nektek, hogy előzzétek meg ezt a végső fázist, és félévente menjetek el a fogorvosotokhoz!

Néhány tipp otthonra, amelyek egyben alapvető higiénia és esztétikai elvárások is:

  1. Moss fogat naponta legalább kétszer!
  2. Használj fogselymet!
  3. Kerüld a cukros és szénsavas üdítőket!
  4. Ne dohányozz!
  5. Használj szájvizet!

Nagymértékben rajtad múlik az egészséged, így javában csökkentheted a komoly, fogászati betegségek kialakulását, ha figyelsz ezekre az apró dolgokra és napi rutinná alakítod őket. Azonban sem ezek a tippek, sem más nem mentesít az alól, hogy időnként felkeress egy fogászatot, ahol szaktudással segítenek megőrizni a ragyogó mosolyod.

5 + 1 tipp az egészséged megőrzéséért

by Muszka Előd | 2020. 05. 09. | 0 | Egészség,Slider |

Az egészségünknél nincs fontosabb, mégis sokszor figyelmen kívül hagyjuk szervezetünk jelzéseit és biztonságát. Az egészség alapjában véve összetett fogalom: képzeljetek el egy gépezetet, amelynek sok apró fogaskereke van. Azért, hogy megfelelően működhessen, minden alkatrésznek a saját kis területén kell a legtöbbet nyújtania. Az elkövetkezőkben 5 olyan tanácsot adok nektek, amelyek segítségével ti is tehettek a rendszer biztonságáért!

  1. Aludj sokat! Ahhoz, hogy a szervezet megfelelőképp működhessen és helyt tudjon állni, a mindennapi táplálékbevitel mellett fontos, hogy időt adjunk neki a pihenésre. Kutatók már évtizedek óta megállapították, hogy az optimális alvásidő valahol 7 és 8 óra között van. Ennyi időre van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy feltöltődjön és készen álljon következő napra. Na meg az ismert nótában is benne van: „8 óra munka, 8 óra pihenés…”
  2. Igyál elegendő vizet! Hogy a szervezet jól működjön, célszerű mindennap legalább 2 liter vizet inni. Ha azt tapasztalod, hogy folyton elfelejted a rendszerességet, tölts le a telefonodra egy applikációt, amely emlékeztet, mikor és mennyi vizet kell innod. Előre beállíthatunk magunknak egy keretet, majd az applikáció egyenesen arányosan elosztja azt. Ezeket az appokat többnyire minden telefonra díjmentesen letölthetjük.
  3. Egyél sok zöldséget és gyümölcsöt! A szervezet számára elengedhetetlen a vitamin. Ehhez a legmegfelelőbb források a zöldségek és a gyümölcsök. Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb zöldség alacsony kalóriatartalmú, rostban viszont gazdag, így a jóllakottság érzése is hamarabb következik be. Számos gyümölcs immunerősítő vitaminokat tartalmaz, amelyek segítenek a fertőzések legyőzésében.
  4. Mozogj sokat! A testmozgás szerves részét kell képezze a mindennapjainknak. Segítségével számos betegség, például a cukorbetegség vagy az érelmeszesedés, szívinfarktus bekövetkeztének kockázata csökkenthető.
  5. Ne stresszelj! A stressz gyengíti az immunrendszerünket, fáraszt és még öregít is. Így hát azt ajánlom: a ti és a környezetetek érdekében maradjatok nyugodtak!

+1 Ha dohányzol, NE tedd, mert drága és káros is!

Barlanglakóból kiskertész – ez aztán az evolúció!

by Miklós Anita | 2020. 04. 30. | 0 | Egészség,Egyéb,Slider |

Anno Domini 2020, új időszámítás, Covid-19. Izé, koronaparti. Káosz. Kicsit bővebben: teljesen kimarva a megszokott életemből, hazacsöppentem Csíkszeredába, Székelyföld és a Világ szívcsakrájába, a multiverzum közepébe, egy kilencedik emeleti ökoszférába. Aha. Nagy buli.

Sokan beszélnek arról, hogy a karantén, a kötelező otthon ülés, a bezártság érzése mennyi új, de inkább szokatlan viselkedésformát hozott elő az elmúlt hónap(ok)ban. Ez velem sem történt másként, de azt hiszem, ez az ismeretlen helyzet főleg a legrosszabb tulajdonságaimat és szokásaimat maxolta ki a régi-új hobbik és szokások legnagyobb (bűnös) örömére/bánatára, de erről kicsit később. Egyezzünk meg abban, hogy közel 4 év után hazaköltözni (ki tudja meddig?!) nem egyszerű feladat. Főleg, ha az ember éppenséggel végzős, tervezi a jövőjét, „mikor szórakozz, ha nem most?” – utolsó félév, nagy buli, na meg persze kellene az államvizsgával is haladni. FRÁSZT. (Itt szeretném jelezni a kedves, empatikus és kicsit sem ítélkező olvasónak, hogy a szakdolgozat motívuma lényegesen többször fog megjelenni ezen írásomban, mint az indokolt lenne.)

Újjászületés vagy inkább redegeneráció?

A diák egy különös alfaja a Homo sapiens sapiensnek: ingerek, események nélkül rejtőzködő életformát folytat, lusta és motiválatlan, leggyakrabban hihetetlenül kényelmes, pihe-puha, biztonságot nyújtó fekhelyének tájékán fellelhető. Ez fokozottan igaz, ha lakását elhagynia tilos, de semmi pánik! Kicsalogatni odújából rendkívül egyszerű: a hűtőajtó ritmikus mozgásának nem tud ellenállni. Jó diák lévén, én is így tengettem a karantén első napjait, majd elindultam egy új rögös úton: barlanglakóból vadászó-gyűjtögető életmódra váltottam.

Ahogy a barlang sem volt igazi, úgy a vadászat és gyűjtögetés is digitális valójában telepedett mindennapjaimra.

Megkísértettek a hoarding félelmei

Vegyük például az online webshopok akcióit, amikre mindig kész voltam lecsapni, foggal-körömmel, vért verejtékezve harcolni a soha vissza nem térő portékáért. Igazi kalóz módjára terrabájtok kincsesládáira bukkantam a Torrent-tengeren, és sikeresen lesújtottam mindennap a hírhedt Licensz-sárkány legalább 5 fejét a hétből. Na de nem örökre üldöztem el a bestiát, csak néhány napra hallgattattam el, pici lelkem felszínes nyugodalmáért.

A gyűjtögetésről épphogy a szűkös diákévek szoktattak le, de a halogatás és a semmittevés gonosz istenei visszarántottak eme rossz szokásom bugyraiba: itt egy leárazott cipő, ott egy olcsó napszemüveg (a tisztelt olvasó most biztosan nevet, hiszen mikor fogom ezeket viselni?), izgi audiokönyv, természetesen nem szakirodalom a dolgozatomhoz, ááá, úgyis rám fér egy kis kikapcsolódás, nem?

Plants are friends

Hogy a minievolúcióm kicsúcsosodjon, eljött a mezőgazdálkodó, helyesebben teraszgazdálkodó éra az összeömlesztett napjaim fölött: a receptek olvasása, kiskertész-folyóiratok böngészése után készen álltam a saját konyhakertem felvirágoztatására.

Kétcserépnyi bazsalikom, kevéske petrezselyem, néhány tő rozmaring – ennyit ültettem el két pohár bor között, mielőtt eltört a mécses. Rám tört az önsajnálat, mit csinálok egyáltalán, miért nem haladok az államvizsgámmal, miért vagyok haszontalan és szánalmas? A könnyek csak úgy záporoztak, majdnem túlöntöztem a csírákat. A lenyugvó nap ragyogóan visszasütött a Hargita irányából, harminc méter magasan belibbent egy kis friss tavaszi szellő, incselkedett, csalogatott, de én rab vagyok a 4 x 2-es teraszomon. Hol az igazság? Gratulálok, Anita, ide jutottál.

Az immáron rendszertelen bioritmusomnak köszönhetően éjszaka volt időm gondolkodni, a kertészkedéstől vérszemet kaptam, és eldöntöttem: még több növény kell. Ismét gyűjtögetésbe kezdtem (megint itt a visszafejlődés?), most már a kaktusz a lakás sztárja. Van itt mindenféle, kicsi, nagy, kerek és hosszú, színes-színtelen, szukulens és nem szukulens, trópusi és sivatagi. Megtudtam, hogy van kaktuszmaffia és -csempészés, felkutattam minden témába vágó youtubert és mondanivalóját. Új időszámítás vette kezdetét, hiszen ez a buta Gergely anno nem tudta, hogy hasztalan lesz napokkal, hónapokkal kalkulálni; egy Korona nevű csávó a legújabb trendjét mutatta be nekem. A módi most már, hogy új epizódok és a hajtások növekedésének üteme mutatja az idő múlását. Egyedül a Szakdolgozat-mumus figyelmeztet, hogy nincs megállás, lidércként követi minden lépésem ebben az 50 m2-es mennyországban.