A Fiatalon, Válaszúton közösségi hétvége, ahogyan a neve is mutatja, elsősorban a fiatalokhoz kívánt szólni. Azokhoz, akik keresik a helyüket a nagyvilágban, próbálnak elhelyezkedni különböző szakmákban, ami nem könnyű feladat, éppen ezért mindig jól jön egy kis segítség a már szakmában levőktől. A Thinkonomy csapata által szervezett válaszúti előadássorozat szombat délelőtti kerekasztal-beszélgetése éppen ilyen lehetőséget nyújtott a kezdő vállalkozók számára. Karácsony Zsolt, a Sirius Event tulajdonosa, a Junior Business Club vezetője moderálásával ismerhettük meg a fiatal vállalkozók, Rancz Zsolt (Wameleon Design dizájnercég tulajdonosa) és Birtalan Csanád (AGT marketing tulajdonosa) kezdeti nehézségeit, és Opra Boglárka, a nyomdaipari előkészítéssel foglalkozó Replofex munkatársa is megosztotta tanácsait.

 

Ha még nem érzel késztetést arra, hogy vállalkozó légy, akkor se hagyd abba a cikk olvasását, ugyanis nem tudhatod, mi ébreszti fel az érdeklődésedet. Talán éppen ez a bejegyzés lesz sorsdöntő az életedben. Így történt ez az előadók többségével is, véletlenül csöppentek ebbe a világba, és nem bánták meg. Karácsony Zsoltot két ajándékba kapott gazdasági szakkönyv indította el a pályán. Eszerint választott egyetemet, de mivel ott nem érezte úgy, hogy elegendő tudást kap, csatlakozott a 2007-ben, Szőcs Endre által létrehozott Junior Business Club-hoz, ami végleg bebizonyította, hogy milyen izgalmas és érdekes tud lenni egy vállalkozó élete. Ezután alakult meg saját vállalkozása is, pályázatok segítségével, amely videófalak és tévék kiadásával foglalkozik. Rancz Zsolt sem vállalkozóként, sokkal inkább filmrendezőként képzelte el magát. Később projekteken kezdett dolgozni, miután pedig ez kinőtte magát, szépen lassan ő is megalapította vállalkozását. Ő a támogatásokban nem hisz, mint elmondta, nem tudott volna hirtelen mit kezdeni a cégét segítő pénzzel, idő kellett ahhoz, hogy beletanuljon a szakmába. Birtalan Csanád először alkalmazottként dolgozott egy dubaji cégnek, azután kezdett vállalkozásba itthon, de mivel ideje nem engedte a kettő párhuzamos folytatását, maradt csak a vállalkozói szakmában, így most cégénél csak az eladás folyamatára tud koncentrálni. Opra Boglárka is művészléleknek tartja magát, így ő sem gondolta, hogy a céges világba fog kerülni. Nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy később neki is vállalkozása legyen, azonban előbb lépésről lépésre akarja megismerni ezt a világot, megtudni azt, hogy egy alkalmazottnak mit kell hozzátennie ahhoz a vállalkozáshoz, amelyben dolgozik.


Elkezdeni tehát nem is tűnik olyan bonyolultnak, azonban később jönnek nehézségek, olyan mérföldkövek, amelyek meghatározzák a cég jövőjét. Megtudtuk, talán az indulásnál is nehezebb az az időszak, amikor új alkalmazottak kerülnek a csapatba, akiket meg kell tanítani egyes dolgokra, meg kell teremteni számukra egy kellemes környezetet. Boglárka szerint itt az alkalmazottaknak sem egyszerű a dolga, hiszen bizonyítaniuk kell, megmutatni azt, hogy ők tényleg részesei akarnak lenni a cégnek, fejlődésének. Nagyban megkönnyíti a beilleszkedést maga a cég hozzáállása. Ha elegendő energiát és figyelmet fordít az embereire, kialakulhat a megfelelő partneri kapcsolat. A haladáshoz emellett nagyon fontos megtanulni „eladni” a céget. Tehát ne értékeljük alá a munkánkat, ne kérjünk kisebb összeget a szolgáltatásainkért csak azért, mert nem érezzük magunkat a legjobbnak. Hiszen mi tudjuk azt, hogy mennyit dolgoztunk vele, milyen értéket képviselünk általa.


Miután sikerült túllépni a kezdeti nehézségeken, a cégnek meg is kell őriznie bizonyos értékeket ahhoz, hogy hosszú távon fennmaradjon. Karácsony Zsolt számára például nagyon fontos a pontosság, az, hogy ne raboljuk mások idejét, ne éljünk vissza vele. Rancz Zsolt az őszinteséget emelte ki, vagyis ne azt mondjuk társainknak, amit hallani szeretnének, hanem azt, amit őszintén gondolunk, hiszen lehet ugyan, hogy az igazság fáj, de mellébeszéléssel nem lehet fejlődni. Fontosnak tartja ugyanakkor, hogy merjünk hibázni és ezt a hibát felvállalni.
Ha úgy érzed, kedvet kaptál egy vállalkozás elindításához, de még mindig nem tudod, hogyan is csináld, akad még itt néhány jótanács. A kezdeti szakaszban, alkalmazottként nagyon fontos tudnod azt, hogy ha értéket akarsz adni, te magad is érték kell hogy legyél. Vagyis meg kell legyen a motivációd, de a tudásod is ahhoz, hogy be tudj illeszkedni. Ezt megkönnyítheti az, ha kezdetben kisebb cégnél dolgozol, ahol embernek érzed magad, ahol családias hangulat tud kialakulni. Vállalkozóként pedig úgy tudsz kellemes légkört teremteni, ha az alkalmazottakkal is megosztod a célokat, amelyeket el kell hogy érjenek a saját, de a cég fejlődésének érdekében is. Ha pedig ezeket a célokat sikerült elérniük, a jutalmuk is ehhez igazodjon, ami további motivációt jelent. Ebben a szakmában ugyanakkor nagyon fontos: kell tudni változtatni. Ha van egy álmunk, nem biztos, hogy az nem alakul át az idők során, hiszen megnyílnak kapuk, folyamatosan új szakmák, új lehetőségek jönnek. Ha van egy ötleted, kezdd el! Akármikor vissza lehet lépni, ám ha nem próbálod ki, sosem tudod meg, milyen lett volna.

Ami viszont a legfontosabb: szeresd is azt, amit csinálsz, mert nem elég, ha van pénzed, életed is kell hogy legyen.

 

Hozzászólások