Nyolc túlfeszített év után Jónás Verával sikerről, kudarcról, csendekről

A Jónás Vera Experiment igazán sikeres időszakot tudhat maga mögött. Nem csak hazai, de külföldi turnék, koncertek, fesztiválfellépések rutinosai. Az izgalmas hangzású zenekar februárban Erdélyben turnézott, állomásaik Temesvár, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Nagyvárad voltak. Jónás Vera, az együttes frontembere, alapítója a sikerhez vezető, nem egyenes útról, a dalszerzésről és a szerzői csendről mesélt.

Elöljáróban természetesen az erdélyi turnéról kérdezem, s kiderült, hogy Vera Erdélybe szeret a legjobban jönni, ha játszani kell.

– Van az erdélyi emberekben valami őszinteség, valami egyenesség, amit én nagyon csípek. Alapvetően szeretek utazni, meg szeretek sok helyre menni, de Erdélyben van mindig egy csapatépítő hangulata a zenekarnak is, főleg, hogyha lehet smúzolni a helyiekkel. Szerintem ez egy budapestinek egy teljesen más világ. Igazából jól vagyunk tartva!

– Mennyiben másabb egy külföldi turné közönsége az otthoninál?

– Nagyon nehéz összehasonlítani, mert minden helyszín nagyon más. Voltunk többször a Távol-Keleten, meg Nyugat-Európában, Amerikában is. Nagyon nehéz összehasonlítási pontokat találni, hogy melyik milyen. Közönségfüggő és szervezésfüggő is. Nekem az a legfontosabb, hogy olyan emberek hívjanak meg, akik valamennyire megértik, hogy miről szól ez a zene. Az a fontos, hogy legyen egy kölcsönös figyelem a meghívó és közöttünk, amiben benne van, hogy pontosan mi fog történni.

A kudarc is csak előre visz

 – Hogyan jut el egy előadó/zenekar oda, hogy nemzetközi sikereket, ismertséget tudhasson maga mögött? Nem beszélve a szakmai elismerésekről.

– A Jónás Vera Experiment idén nyolcéves. Nagyon-nagyon sok nyilat lőttünk ki, nagyon sok irányba, és abból nagyon kevés talált be. De én azt gondolom és azt tapasztaltam eddig, hogy ez egy jó stratégia. Sokat kell dolgozni, sokat kell próbálkozni, és nagyot kell álmodni. Hogyha abból összejönnek dolgok, akkor annak örülni kell. Nyilván nem egyedül csinálom az egészet, van egy szuper zenekar, egy szuper technikai stáb és egy nagyon jó menedzsment mögöttem, akik nem csak keményen dolgoznak, hanem szívvel-lélekkel értik, hogy miről szól az, amit csinálunk. Ez sok embernek a közös munkájából születik. Csomó olyan dolog van, ami most már összejön, de úgy, hogy öt éve várunk rá. A végén szinte már meg sem lepődsz, hogy megtörténik, mert olyan régóta vársz rá.

– Ezek szerint kudarcaitok is voltak.

– Voltak, abszolút. Én nagyon érzelmes ember vagyok. Rengeteg zenekari tagcsere is volt a nyolc év alatt, ami engem eléggé megviselt. Csomó olyan dolog volt, ami nem jött össze, ami nagyon jó lett volna, aztán nem úgy alakult. De ezen igazából nem is lepődöm meg, mert ez az életnek a rendje. Én azt hiszem, hogy nem is tudnám értékelni azokat a dolgokat, amik összejöttek, hogyha mellette nem lett volna göröngyös. Ha az ember felmegy az Instagramomra nyilván azt látja, hogy erre-arra járunk a világban és hogy milyen szuper minden, de igyekszem nem csak azt mutatni, hanem valahogy valóságosan megjeleníteni azt, hogy azért nem minden ebből áll. A Testről és lélekről című filmnek majdnem én írhattam a filmzenéjét, de nem jött össze. Nagyon nagy kudarcélmény volt ez számomra. Aztán van másnap meg harmadnap, s jött is egy másik lehetőség. A sikernek nem az az ismérve, hogy az ember hány dolgot ér el, hanem az, hogy hány kudarcot tud túlélni. Az nekem sokkal több erőt ad, hogyha azt mondom, hogy ez most nem jött össze, de akkor megyek tovább, és csinálom a dolgom. Amikor az ember már sikeres, megkapja a díjat, az elismerést, egy kicsit megfürdőzik benne, de igazából abból nem sokat tanul. Ez az út egy hullámvasút, amin tudni kell kapaszkodni.

Egyes dalok megszületéséhez évek is kellenek

 – Hogyha már szóba jött a filmzene. Tavaly Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című filmjének főcímdalaként debütált a dalod. Ez mennyire volt másabb dalszerzői tapasztalat?

– Abszolút más volt. Mi Ujj Mészáros Károllyal nem ismertük egymást, és nagyon hosszú ideig írtuk ezt a dalt. Tulajdonképpen egy fél évig kellett rajta dolgozni, nyilván kisebb-nagyobb megszakításokkal. Volt egy „egymás nyúzása” élmény benne, ami engem nagyon megviselt, és fölmerültek azok a kérdőjelek bennem, hogy képes vagyok-e egy olyat írni neki, ami aztán illeni fog. Károly nagyon különleges művész, aki nem engedi csak úgy el a dolgokat, minden egyes szövegrészletet, minden dallamot, minden kis hangzást egyenként elemzett ki és rakott a helyére. De aztán a végeredményt szerencsére én is nagyon szerettem, és éreztem is azt a pontot, amikor egyszerre csak sínre került a dal, onnan már könnyű volt.

– Hogyan épül fel egy Jónás Vera Experiment dal? Vezess végig kicsit a folyamaton.

– Vannak dalok, amelyek egy este alatt kicsúsznak és szinte kész is vannak, csak a zenekarral össze kell rakni, de vannak dalok, amelyekhez évek kellenek. Alapvetően tőlem szoktak kiindulni ezek a dalötletek, ritkán van, hogy mástól jön be az ötlet és azt viszem tovább. Valahogy megszületik bennem egy hangulat egy demó formájában, kis szöveggel, és akkor vagy végigviszem egyedül, majd a zenekarral összerakjuk, vagy producerrel kezdek el dolgozni. Volt már olyan is, amikor más dalszerzővel, dalszövegíróval együtt rágtuk a dalt. Azt szokták mondani, hogy egy ember nem tud befejezni egy lemezt vagy egy dalt, hanem egyszer csak abbahagyja. A végtelenségig tudnám hangszerelni a dalokat.

– Általában elégedett vagy a végeredménnyel?

– Változó. Van, amivel nagyon, van, amivel nagyon nem. Én kicsit úgy tekintek a dalokra, mint saját kis lényekre. Nagyon sokat dolgozunk rajtuk, az ember belepörgeti magát hosszú hónapokon, éveken keresztül, majd amikor rákerül egy lemezre, általában igyekszem elengedni, hogy élje a saját kis életét. Aki meghallgatja, az a saját történetébe fűzze bele úgy, ahogy szeretné.

Majd minden szépen kialakul…

 – Téged a megélt érzések, pillanatok motiválnak vagy inkább a fikcióra építkezel?

– Nagyon nehezen tudok fikcióra kapcsolódni, de az tény, hogy sokféle érzelem kavarog bennem. Egy boldog pillanatomban is elő tudok rántani egy fájdalmas emléket, amiből tudok dolgozni, és fordítva. Sokkal jobban szeretem azokat a dalaimat, sokkal jobban szeretek olyan pillanatokban írni, amikor azt érzem, hogy ez egy fényképe a belső világomnak. Érdekes, mert az utóbbi időben nagyon keveset írok. Van bennem egy olyan fajta elfáradás, egy vágy a kis csendességre, amitől eleinte megijedtem, aztán elkezdtem vele megbarátkozni. Most egy érdekes állapot van bennem, amit igyekszek nem erőltetni.

– Ezért is nincs most tervben nagylemez?

– Igen! Engem jobban frusztrál az, ha várják a csontot, hogy bedobjam. Most egyszerűen nincs olyan mondanivalóm, és ez nem jelenti azt, hogy egyszer csak nem indul meg. Hogyha bezárnám magam egy szobába egy hétig, tudnék írni nagyon sokat, de ezt igazából nem lehet erőltetni. Visszanéztem az utóbbi nyolc év történéseit, és néha már engem is elszédít egy kicsit, hogy mennyire aktív volt ez az időszak és lehet, hogy most egy kicsit lassúbb vizeken vágyódom csónakázni.

– Azért vannak-e új kitűzött célok?

– Nagyon jó érzés életemben először nem kitűzni célokat. Eddig ez nekem kapaszkodás volt, szükségem van egy rendszerre, mert így szabadúszóként, hogy nincsen egy munkahelyem, csak a koncertek és a próbák vannak, ez egy gyökértelen, rendszertelen állapot. Mindig nagyon kellett látnom, hogy mikor mi fog történni. Most pedig arra gondoltam, hogy mi van akkor, hogyha egy picit megengedem, hogy alakuljanak körülöttem a dolgok. Most egy kicsit több bizalmam van magamban is, és abban is, hogy majd minden szépen kialakul.