Nyolc óra előtt van, hangosan szól a telefonom ébresztője. Mérgesen kapcsolom ki, hirtelen eszembe sem jut, miért is szól szombat reggel ilyen korai órában. Visszahunyom a szemem, már-már újra álomba merülnék, de telefonom ismét hangosan játssza Rihanna új dalát. Jézusom! Ki nem hagy aludni? Mérgesen kapom fel telefonom, amely jelzi, hamarosan indulnom kell, hogy elérjem úti célom, Csíksomlyót. Mosolygok, dühöm hamar el is száll, kipattanok az agyból és készülődni kezdek.

A hajam próbálom rendbe tenni, de gondolataim csak a nagy ünnepen járnak. Imádok ott lenni, magyar emberekkel, barátokkal, akikkel összetartozunk, egy vérből vagyunk. Hamar elkészülök és indulunk is.

Tele vannak az utak autókkal, alig lehet haladni, de annyira jó látni, hogy emberek zöme megy ünnepelni, a pünkösdi búcsúra. Nem lehet helyet kapni, elég messze kell hagyni az autót, körülbelül még egy órát kell sétálnunk, hogy fölérjünk a hegyre, ahol már színesben fest minden. Lassan megyünk, nézelődünk és hangosan énekelünk a vonuló néppel. Egyszerűen gyönyörű látvány, így látni végre az embereket, mosolyogva, akár beteg, akár egészséges, akár szomorú, akár boldog, de megy, vagyis jön velünk, nagy hitével, hogy a Szűz Márival lehessen.

Ahogy sétálunk felfelé, lassan a kegytemplomhoz érünk, amelyhez kilométeres sorokban állnak az emberek, hogy zsebkendőjüket Mária könnyező arcához érinthessék, és azt hazavigyék azoknak, akik betegek és nem lehetnek itt velünk, hogy érezzék ezt a csodát, ami felemel, a karjába zár és nem akar elengedni. Nincs harc, nem hallani, hogy emberek veszekednek, nincs szó a háborúkról, minden olyan békés. Gyerekek hangos nevetése, szülők boldog mosolya őket nézve, a környezet… megható.

Mindjárt felérünk, a barátom fogja a kezem és szeret. Mellettünk idős pár sétál: szeretik egymást. Fiatalok székelyruhában rózsafüzért árulnak, kedves pillantást váltanak: ők is szeretik egymást. Mindenki imádkozik, Mária szeret minket. Boldog vagyok, hogy végre az a több ezer ember, akik most itt vagyunk, mind felvállaljuk vallási hovatartozásunk, hisszük, hogy Isten igenis létezik, tiszteljük és követjük tanításait.

A misét Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa tartja. Prédikáció következik, Veres András beszél: „Mindannyian idejövünk, hogy találkozzunk anyánkkal, Szűz Máriával.” Körbenézek és észreveszem a csillogó szemeket, akik anyai szeretetre vágynak…

Feleszmélek. Áldozás. Gyorsan felpattanok és megyek, hogy a nagy tömeggel együtt én is kapjak a megáldott kenyérből.

„Isten áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel…” – több ezrünk ajkáról cseng fel a magyarok himnusza, mindenki kihúzza magát és büszke arra, hogy itt lehet, hogy magyar lehet.

Nem lehet feledni azt az érzést, ami nyomott hagy bennünk jövő búcsúig.