Manapság, mikor még a kismacskák is aktív internetes életet élnek, nem feltétlenül egyszerű dolog ismert, közkedvelt személyiséggé válni a világhálón. De Puritán Szemétnek (P.Sz.) sikerült. Nemhogy ismert és közkedvelt, de még a személyisége is amolyan igazi, magával ragadó, súlyos.

Van valami személyes varázsa az interjúra érkezésekor, ahogy a kilincs után nyúl, jár, kiválasztja az asztalt, forgatja az itallapot, cigarettára gyújt. A ráhangolódás első három perce után pedig, már olyan témákat pedzünk, hogy mikor lesz a kisfiúból férfi, s huncut félmosoly bujkál a szája sarkában, miközben arról mesél, hogy bizony ő már találkozott olyan négyévessel is, aki igazi férfiként viselkedett. A blogját is pont azért szeretjük, mert ilyen. Pimaszul vág bele bármilyen téma kellős közepébe, szégyenérzet nélkül szurkálja meg az egód érzékeny pontjait. Úgy ír, hogy érzed a bőrödön, nem filozófiai távlatokból határozza meg azt, ami testközeli, s ha nem is mindig puritán, de egyáltalán nem szemét.

 Milyen egyetemet végeztél? Mi a kedvenc színed? Hányas a lábad?

A végzettségre vonatkozó kérdésre kitérő választ fogok adni, szólok előre. Főként azért, mert nem tartom lényegesnek, hisz a mai oktatási rendszerben minden hülye szerezhet egyetemi diplomát anélkül, hogy halvány gőze lenne arról, amit azokon az órákon adtak elő az inkompetens tanárok, amikre nem jártak el, majd puskáztak s csaltak a vizsgákon, amiken retardált, irreleváns kérdésekre kellett volna válaszolniuk teljesen véletlenszerűen osztott jegyekért, amik utólag úgyse számítanak (természetesen tisztelet a kevés kivételnek, úgy diákok, mint tanárok között).

Összesen hat évet koptattam a BBTE padjait, nagyrészt humán vonalon, annak ellenére, hogy elég kocka vagyok a magam módján, csak néha leplezem. Amint iszom egy pohár bort, elkezdek szenvedélyesen gesztikulálva biokémiáról, endokrinológiáról, hálózatelméletről meg hasonlókról hadarni, mintha arról beszélnék, hogy szerelmes vagyok. Valamilyen szinten így is van, az vagyok. A természettudományokba.

A kedvenc színem piros. Na meg van egy fura árnyalata a kéknek, ami nagyon tetszik, de még nem sikerült megtalálnom a pontos megnevezését. Nagyjából a 7575FF-hez hasonló HTML színkódban. Meg a bordó. És a levendulalila. Tulajdonképpen minden színt szeretek. Csak a narancssárgát rühellem.

37-38. Cipőfüggő.

Mikor indítottad a blogod és milyen céllal?

2007. június tizenkettedikén. Akkor még nem volt célom. Csak úgy jött. Gondolkodás nélkül megcsináltam. A legjobb döntéseim így születnek. Amikor nem gondolom túl azokat a dolgokat, amielyeket sokan úgy neveznek meg, hogy az élet nagy dolgai. Nincs ilyen. Az életnek csak apró dolgai vannak, s azokból áll össze valami, amit vállalni kell.

Időközben változott-e a motiváció?

Igen. Kiderült, hogy egyeseken segít, másokat szórakoztat, s vannak olyanok, akiket megihlet. A visszajelzések alapján úgy érzem, van értelme folytatni. Több olvasóval is évek óta levelezgetünk. Egyesek akkor írnak, amikor tanács kell, mások akkor, amikor el akarják újságolni, mi történik az életükben ilyen téren. Néha úgy érzem magam, mint egy kotló, akinek a szárnya alá beszaladhatnak a kiscsibék, hisz sokukért felelősnek érzem magam. Tanúja lehettem néhány olvasóm személyiségbeli és/vagy pszichoszexuális fejlődésének ezalatt a hét és fél év alatt. Csodálatos végignézni, hogyan lesz a félénk szűzből határozott, gondoskodó anya, a bizonytalan fiúból felelősségteljes férfi. Ezért folytatom. Mert nem egyoldalú. Érzem, hogy nem csak belebeszélek az internetbe, hanem legtöbbször vissza is szól valaki. Mindig tartogat meglepetéseket.

A kapott visszajelzések alapján leginkább mi az, ami megfogja az embereket az írásaidban, mire kíváncsiak?

Mai napig nem tudom eldönteni pontosan. Komolyan. Néha a puritánra buknak, néha a szemétre. Úgy vettem észre, azoknak a bejegyzéseknek van sikere, amiket gondolkodás nélkül kilökök magamból, amik igazán zsigeri dolgokról szólnak, mindegy, hogy szex, érzelem, vagy bármi más. Fontos, hogy egyszerű és őszinte legyen.

Természetesen mindenkit érdekelnek a devianciák, de a mindennapi dolgok azok, amikhez hozzá is mernek szólni. Látom ám, hogy a depraváltabb dolgokat elolvassátok (vannak erre ügyes monitorizáló kütyük), de hallgattok, mint sz*r a fűben, nem mertek hozzászólni 🙂

Tudjuk, hogy van egy bejegyzésed arról, hogy milyen kulcsszavak alapján találnak rá az emberek a blogodra, és volt pár elég érdekes közöttük. Meglepődtél?

Ja nem. A furábbnak hangzó keresések természetes kíváncsiságról árulkodnak. Egészségesebb, nyitottabb az, aki rákeres olyan dolgokra, amikről nem sokat tud, főleg, ha az szexuális vonatkozású. Bizonyos dolgokról jobb olvasni – mielőtt megteszi az ember. Mondjuk nem lepett meg, de sűrűbben pislogtam, amikor egy mondatban szerepelt a nagymama a különböző nemi váladékokkal és a szexuális praktikákkal.

Miben változtak a bejegyzéseid tematikái, a stílus, azóta, hogy egyre népszerűbb a blogod? Egyáltalán befolyásol-e az, hogy tisztában vagy vele, az olvasóid esetleg ismerhetnek személyesen is?

Nagyon sokban változott. Erős visszahúzó hatása van annak, hogy tudom, kik olvassák. Így pl. nem írhatom le, mit csinálnék a legjobb barátom csajával, ha mindketten olvassák, vagy amikor éppen kapcsolatban vagyok, s esetleg félrelépek, nem írhatom meg, miért tettem, s mi volt érdekes benne.

Volt már rá példa, hogy ültem egy lokálban, s hallottam, hogy a másik asztalnál osztják-szorozzák a bejegyzéseimet, s spekulálnak arról, hogy mit is gondolhattam, amikor írtam. Vicces volt. Néha látom olvasóimat itt-ott (akikről tudom, hogy követnek facebookon, bloggeren stb.) s izgalmas, hogy fogalmuk nincs, ki az a csaj, aki rájuk mosolygott valamiért.

Említetted, előfordult már az is, hogy megkerestek párkapcsolati kérdésekkel. Milyen visszajelzéseket kaptál?

Húúú… ilyen nagyon sok van. Nehéz lenne így sűrítve összefoglalni. Hát rossz visszajelzés nem volt még. Nem az a lényeg, hogy megmondom, mit csinálj, amikor ilyesmiről kérdezel, hanem segítek gondolkodni, koncentrálni, nem pánikolni, a lényeget látni, eldönteni, hogy mi a fontos, mit és miért akarod, stb. Úgyhogy nem igazán jöhetnek rossz visszajelzések, hiszen a döntést mindig rájuk bízom, én csak segítek egy kupacba összeseperni a gondolatokat, érzéseket.

Vannak olyan bejegyzéseid, amiket sosem publikálsz? Hogy szoktad eldönteni, hogy mi kerüljön az olvasóid elé és mi nem, illetve mi történik azokkal, amiket nem posztolsz?

Sok van, amit nem publikálok, ám előbb vagy utóbb minden kikerül valamilyen formában. Nemrég közzétettem egy olyan bejegyzést, amit pár éve kezdtem el, rátaláltam valamelyik nap, s úgy éreztem, valamiért most be akarom fejezni.

Tervezed-e, hogy az írásaid nyomtatott formában is megjelenjenek, mondjuk könyvként?

Annyian kérdezik, hogy muszáj lesz… Komolyra fordítva a szót, már fut a terv kb. egy éve. A bejegyzések is megjelennek majd papíron, de azzal nincs olyan sok munka. Az idő igényesebbik projekt az a könyv, amit írok egy ideje, de arról még nem szeretnék mesélni. Majd, amikor meglesz.

És ha publikálásra kerül a sor, írói álnév alatt adnád-e ki vagy az igazi neveddel?

Természetesen Puritán Szemétként. A név hozzátartozik a munkához. Meghatározzák egymást.

Mik a további a terveid a bloggal?

Sok van. Mivel most több időm van foglalkozni vele, s bővül a lelkes csapat, elindult egy hólabda-hatás. A .com-os honlap is újul, már van fórum is, csak be kell rúgni a motort. Na meg valamikorra tervezek egy felmérést is, lássuk, mit mond a jónép. S van még néhány meglepi, amit most nem árulok el, mert nem jó előre inni a medve bőrére, de ha összejön, nagyon jó lesz (vigyor).