Az igazi

Szó szerint is izzott a levegő szerda este, a hetedik évadzáró gitáresten. A gitárestezők ezúttal sem ismertek lehetetlent: hangos dalolással, fürge tánccal a Bulgakov hűs pincéjét is sikerült felhevíteniük. A hetedik évad utolsó gitárestje sem okozott csalódást. A jelenlévő középkorúak mellett voltak olyan bátor egyetemisták, akik a kimerítő szesszió ellenére is megkockáztatták az éjszakába nyúló szórakozást. Az est alatt a megszokott magyar slágerek mellett új dalok is elhangzottak, mi több most a résztvevők a gitárestre jutó egy üveg pálinka helyett, három üveg gitárest pálinkának lehettek boldog tulajdonosai. Egyet az vihetett el, aki rájött arra, hogy mit takar az üvegen lévő matrica, a másik üveg pálinkát az kapta meg, akit karaokén a legnagyobb tapsviharral jutalmaztak, az utolsó üveg pálinkából pedig bárki kedvére ihatott.

10489017_10204166996637957_2073535725_nAzok számára, akik még egyszer sem voltak gitáresten: ejnye bejnye. A gitárest- az igazi sorozat 2000 környékén indult. Később egy kis ideig szünetelt, aztán újra folytatódott. Az elején két gitárkíséret volt, jelenleg pedig egy egész zenekar szolgáltatja a talpalávalót. A felállás és a résztvevők időnként cserélődnek, de a rendezvény frontembere, Miklós Gyuri soha nem hiányozhat, hiszen a jó hangulatért ő a felelős, amire még soha nem volt panasz. Minden második szerda este, többnyire teltházas buli várja a szórakozni vágyó embert. A slágerpaletta nagyon széles: a Gedeon bácsi korabeli nótáktól napjaink Quimbyjéig. A zenei kínálathoz hasonlóan széles a gitárestező korosztály is: egyetemistáktól nyúgdíjasokig mindenki együtt tombol a jobbnál jobb dalokra. A belépés mindig díjtalan, mert megfizethetetlen. Nyáron az EMI táborban sem maradhatnak el a hangulatos, közös dalolások. Augusztus 5–10. között a Kisszínpadon fellép Miklós Gyuri és a Gitárest Band.

A gitárest következő évada októberben rajtol még több dallal, tánccal, jókedvvel és természetesen mámorító gitárest pálinkával. Az eseményt, a játékokat, és a bulikról készített képeket követni lehet a Gitárest- az igazi facebook oldalon.

 

 

 

Hozzászólások