A gólyatábor az egyetem első évének elengedhetetlen kísérője. Hatalmas hiba lenne kihagyni az év első összerázó programját. Kezdetben mindannyian elveszettek, talán még kétségbeesettek is vagyunk, a gólyatábor remek alkalom arra, hogy barátságokat köthessünk, és közelebb kerüljünk a csoporttársainkhoz, vagy akár az idősebb diákokhoz, sőt tanárokhoz is.

Elsőéves újságírótanoncként én is jelentkeztem a csoportunknak szervezett torockói gólyatáborra, ahol a csaknem három nap alatt rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam, az újonnan szerzett barátaimról nem is beszélve.

Torockóról tudni kell, hogy egy aprócska, idilli, hegyek ölelésében fekvő falu, de a kellemes hangulat és gyönyörű természet ellenére van egy hátulütője: nincs térerő. Pontosabban egyetlen helyen van, egy szépen kiépített forrásnál, a csorgónál. Itt lehet telefonálni, és tudatni a szülőkkel, hogy még élünk. Ez a hátrány azonban mégis pozitívumként érvényesült, ugyanis modern technológia, okostelefonok, tabletek hiányában kénytelenek voltunk ismeretlenül is beszédbe elegyedni egymással, így észrevétlenül barátkoztunk össze, és a tábor végére elég szoros kapcsolatot építettünk ki.

Az erős és hatalmas akaraterővel rendelkező emberek megmászhatták a Székelykőt, ám ez számomra és még néhány barátom számára szégyenszemre kimaradt. Valójában próbálkoztunk, el is indultunk, és az első pár száz méteren még igyekeztünk a többiek nyomában maradni, de hamar rájöttünk, hogy a hegymászás nem nekünk való. Viszont kis csapatunk a hegy lábánál is tökéletesen megvolt, nevettünk a gyengeségünkön, és csodáltuk a többieket a hatalmas, már-már szupererejükért, hogy képesek megmászni az égbe nyúló csúcsot.

A gólyatábor többek között önmagunk megismeréséről is szól, és hogyan is tudnánk könnyebben megnyílni saját magunk és mások előtt, mint egy hangulatos borkóstoló alkalmával. Megízlelhettük különféle fehérborok széles skáláját, és mire a kóstoló végére értünk, a hangulatunk kellőképpen meg volt alapozva. Az utunk egyenesen a Gondűzőnek nevezett kis bárba vezetett, ahol mélyebben süllyedtünk a mámorba, miközben azon kaptuk magunkat, hogy a korábbi feszengő érzet teljesen eltűnt, és már nem idegenek vagyunk, hanem csoporttársak, ismerősök, sőt barátok is. A Gondűző a nevéhez híven sikeresen elhajtotta a bizonytalanságból és félelemből fejünk fölött gyülekező szürke felhőket, és a gólyatábor második napján már úgy ébredtünk, mint egy kis összetartó közösség.

A szervezők a második napon sem hagytak unatkozni minket, csoportokra osztottak, és érdekes feladattal láttak el: marketingszöveget kellett írnunk Torockó különböző sajátosságairól. Büszkén jelenthetem ki, hogy némi nehézség után az én csapatom nyerte az első díjat, egy üveg pezsgőt, amit hatalmas örömmel fogyasztottunk el. A gólyatábor második éjszakáján a hangulat tovább fokozódott, magabiztosabban szóltunk egymáshoz, hangosabban nevettünk, és ezernyi élménnyel gazdagodtunk.

Amikor elérkezett a hazautazás, sajgó szívvel hagytuk el az apró falut, hogy visszatérjünk Kolozsvárra. A buszban immár nem volt zavar vagy feszültség. Ugyan idegenekként érkeztünk, de barátokként hagytuk el a tábort.

Egy szó mint száz, ha elsőéves vagy, és nem tudsz dönteni a gólyatáborral kapcsolatban, akkor én magabiztosan állítom, hogy jobb, ha részt veszel benne, mert ez egy szuper hely az ismerkedésre, ahol a nevetés és a jókedv garantált, és néhány nap alatt rengeteg pozitív élménnyel gyarapodhatsz, így az első egyetemista éved máris remekül kezdődhet.

fotó: Pop Tamás