Szabadulás az Apáczaiból

Először azt hittük, hogy bezárnak az Apáczaiba, s olyan szörnyűségeken kell átessünk, mint a Fűrészben. Vagy valami hasonló. A Campus csapata a Balls&Dolls-Palik-Wattafák csapatok delegáltjait kísérte végig a SzabadulÓrán.

A játék különlegessége, hogy a különböző csapatokhoz tartozó játékosoknak közösen kellett a feladatokat teljesíteniük. Itt most nem számított a rivalizálás, de ahogy mi tapasztaltuk nem is volt probléma az együttműködés. A feladatok leginkább agyműködést igényeltek, ami kicsit nehézkesen indult be a diáknapok utolsó előtti napján. Nem csodálkozunk. Első feladatként tutajt vezetni tanultak a résztvevők. Na jó igazi víz nem volt sehol, még ha a játékosok torka igényelte volna is. Egy számítógépes játékban kellett a anyát-apát-gyerekeket-rendőrt-rabot vezetgetni.

Tutajozunk

A következő fordulóban egy-egy érzékszervüktől fosztották meg a szervezők a játékosokat. Szükség volt egy bénára, egy vakra, valamint egy némára. „Légy te a béna, mert én amúgy is az vagyok.” – csapatunknak volt egy kis gondja, míg eldöntötték ki melyik szerepet vállalja, nem tudták ugyanis, hogy mi vár rájuk. A feladatban egy akadálypályán kellett átjutnia  a vaknak, úgy, hogy a néma elmutogatta a bénának az utat, aki elmondta a vaknak. Zavaros így leírva kicsit, de a csapatunk nem totojázott sokat vele.  Egyedül a vak félt kicsit, hogy esetlegesen kitörik a lába, pont ezért nem távolodott el tulságosan a biztonságos anyaföldtől, guggolásban jutott át  a pályán. A következőkben klönböző kérdésekre kellett válaszolni.

Vak vezet világtalan?

Semmibe se kerül,

Mégis kire vetül,

Az arca felderül,

S rajta szét terül. Na mi az?

Ehhez hasonló találós kérdéseket kellett megválaszolni. Legvégül egy hosszabb feladatra kellett a helyes választ adni.

A sejk halálos ágyán fekszik, és hívatja  két fiát, hogy elmondja nekik a végrendeletét, mely szerint kincseit a közeli oázisban rejtette el. Úgy rendelkezett, hogy fiai együtt induljanak el, s akinek a tevéje később ér az óázisba, azé legyen az egész kincs. Miután apjuk meghalt, a két fiú  nagy tanakodásba merült. Mindegyik magának szerette volna megszerezni a kincset, de hogyan jusson tevéje a másikénál később az oázisba? Hiszen, ha például valamelyikük a sivatagban letáborozik, akkor a másik is azt teszi és végül mindketten szomjan halnak. Elmententek a kádihoz tanácsot kérni, aki leszállította őket a tevékről és súgott valamit a fülükbe. Az utasítást meghallgatva mindketten tevére ugrottak és elvágtattak az óázis fele. Mi volt a kádi tanácsa?

Boldog vég. Rohanás tovább

Mikor minden pályát maguk mögött hagytak az elégedett sóhaj helyet a „Csak ennyi? Kiszabadultunk?” –tört fel a játékosokból. És való igaz, mi is követtünk volna még egy-két fordulón keresztül a játékosokat. Nem volt egy óra sem. Kicsi pacsi, nagy ölelés a végén, a csapattagok rohantak tovább a következő játékokra, ezúttal különválva.