Tavaly volt tízéves Mac DeMarco Rock and Roll Night Club című minialbuma és a mindközönségesen 2 címet viselő debütáló nagylemeze. A kanadai előadó Vernor Winfield MacBriare Smith IV néven született, de miután édesapja elhagyta a családot (ez jelentős információ lesz a későbbiekben), édesanyja MacBriare Samuel Lanyon DeMarcóra cserélte a nevét, innen ered Mac DeMarco művészneve. A kezdetekben, amíg sikerült kiadót találnia, gyógyszerészeti kísérletekben vett részt, vagy épp aszfaltozott, hogy eltartsa magát. Lássuk, röviden, mi fér bele tíz évbe, és hogyan is alakult DeMarco karrierje.

Zenei stílusát nem a legkönnyebb meghatározni – ő maga a „jizz jazz” nevet adta neki –, egyesek szerint DeMarco indie rock, indie pop, pszichedelikus pop és blue wave stílusokban utazik. Az áttörést igazán a 2 (2012) című albuma hozta meg, amelyen olyan slágerek hallhatók, mint a Freaking Out the Neighbourhood és az Ode to Viceroy. Sikerének titka talán abban rejlik, hogy zenéjében érezhető az élet egyszerűsége, a magával ragadó lazaság, és dalainak hallgatása közben arra eszmélhetünk rá, hogy az élet igazából nem is annyira komplikált. Persze, később megmutatta személyisége sokoldalúságát, megismerhettük az érző, szerető, szomorú vagy éppen komoly előadót is, nem csak azt a jókedvű, ironizáló és szórakoztató karaktert, aki lazán tálal fajsúlyos témákat (mint az öregedés vagy az elköteleződés).

Kezdjük hát a legelején: 2012 márciusában ad ki először zenét saját nevével; ez volt a Rock and Roll Night Club, amelynek borítóján DeMarcót láthatjuk, amint száját rúzsozza. Ezzel az albummal szakít korábbi projektjével, a Makeout Videotape-pel, de magával viszi mindazt, amit zenei tudásban ott összegyűjtött. Kétségkívül elüt a későbbi stílusától: itt lassú ritmusú, lassított hangú zenésszel találkozunk. Ez olyan érzést ad hallgatás közben, mintha rádióadóra kapcsoltunk volna, ez az album összeállításának is köszönhető. Végig érezhető a sötét, halvány fényű atmoszféra, mintha a címadó Rock and Roll Night Clubban ülnénk, ahol a színpadon, halvány fényben, vastag füstben énekel valaki. Meghatározó ebben a komolytalanság, amit DeMarco képvisel: az egész album egyetlen nagy viccnek tűnik, amit zömében valószínűleg csak ő ért.

A 2 fél évvel később, 2012. október 16-án látta meg a napvilágot. Ez a zenész debütáló nagylemeze, amivel meg is alapozta sikerét, és ami a későbbiekben jelentősen megváltoztatja az indie zene világát. Itt elhanyagolta az előző albumából ismerős erős glam rock vonásokat, és inkább a gitárrockra koncentrált. Érdekesség, hogy az egész lemezt saját lakásában vette fel. Itt már azt a vékonyabb, hamisabb hangját halljuk, ami mondhatni ikonikussá tette. Turnéin, amikor megszólal az Ode to Viceroy, rajongói kötelező módon rágyújtanak, bár ez nem mindig megengedett a koncerthelyszínen.

Kevésbé közismert a Freaking Out the Neighbourhood című dal vicces legendája. A történet szerint DeMarco édesanyja és nagymamája videót talált az interneten, ahol a fiú épp dobverővel pózol, a dobverő persze nyomdafestéket nem tűrő helyen látható. Mac ebben a dalban kér bocsánatot családjától azért, hogy nem a legelőnyösebb módon öregbítette a család hírnevét.

A 2 hihetetlen sikerét egyévesnél hosszabb csönd követte. 2014. április elsején jelent meg a Salad Days című album, amit brooklyni otthonában vett fel. Itt már nem feltétlenül azt a végtelenül laza, bulizós, komolytalan srácot halljuk énekelni, jobban megismerjük a belső világát, felfedezhetjük, hogy ő is ugyanannyira ember, mint mi, és ugyanazokkal a dolgokkal küszködik. Énekel a felnőtté válásról, a magányáról, párkapcsolati problémákról, de ez nem jelenti, hogy érzelmileg lehúz végighallgatni az albumot. Stílusában újraálmodta a 80-as évek zenéit, megmásította azok világát olyan hibrid stílust alkotva, amit élvezettel fogyasztunk, hallgatunk. Ezzel pedig újabb szokásokat hozott be az indie pop zenei világába. Az album végén megköszöni a hallgatóknak jelenlétüket, és megígéri, hogy nemsokára találkoznak.

A nemsokára 2015. augusztus 7-én jött el, az Another One című minialbummal, amit – mint azt már megszokhattuk – a lakásában vett fel. Ezen az albumon DeMarco inkább elhallgatott és magába szállt, amivel felajánlotta nekünk is, hogy vele együtt fedezzük fel saját érzelmi világunkat, próbáljuk meg érezni mindazt, amit ő is érezhetett alkotás közben. Ha szeretnénk megosztani gondolatainkat az albumról, a lemez végén megadja a címét, ezzel pedig minden hallgatót meghív otthonába kávéra.

Két évvel később, 2017. május 5-én publikálta This Old Dog című albumát, ezzel elérkeztünk a bevezetőben említett családi válság leleplezéséhez. Az album zömében DeMarco édesapjával való kapcsolatának nehézségeiről szól, akihez – miután az elhagyta őt – érzelmileg soha nem tudott újra kapcsolódni. A lemez másik részében vidámabb stílusban, táncra hívó dallammal szerelmi problémáiról énekel. Úgy tűnik, itt befellegzett a pozitív, optimista, laza és enyhén gyerekes dallamoknak, egyszersmind ennek a karakternek, jóval felnőttesebb, komolyabb zenész köszön ránk. A változást annak is tulajdoníthatjuk, hogy DeMarco harmadjára költözik, és ezt az albumot már a harmadik otthoni stúdiójában veszi fel – hol máshol!

Így érkeztünk el 2019. május 10-ig, amikor a Here Comes the Cowboy debütált, ami jelen pillanatig az utolsó albuma. Itt már sajnos érezhető, hogy DeMarco valamelyest belefáradt a zenélésbe, és nem vette komolyan a lemezt. Magányos, elzárkózó, csendre vágyó zenésszel találkozunk, mégis jobban felráz érzelmileg és intenzívebb, mint a This Old Dog. Túlságosan minimalista ahhoz az emberhez, aki ennél többre képes, és akitől többet vártak el.

Miért is különleges DeMarco? Elsősorban azért, mert nem lehet róla információt szerezni, nem használja a közösségi médiát (vagy legalábbis nem nyilvánosan), nem érintkezik nap mint nap a rajongóival, nem publikálja az alkotói folyamatot, így nem látunk bele abba, amikor csak vázlatos a zenéje és ahogyan átalakul az első verziótól az utolsóig.

Jómagam nagy rajongója vagyok Mac DeMarco zenéjének. Műveit melegen ajánlom annak, aki szeretne kikapcsolódni, ellazulni, úgy érezni magát, mint késő tavaszi napsütéses délutánon vagy hűvösebb nyári estén. Zenéjét könnyű fogyasztani és nagyon hamar magával is ragad.