Arthur Fleck nem szuperhős, de még csak átlagember sem,   olyan sebezhető személy, akinek a betegsége nap mint nap megnehezíti az amúgy sem felhőtlen életét. Erre a faktorra még rátesz a társadalom nyomása egy olyan világban, ahol a gazdagok és szegények közötti szakadék ijesztően nagy, és az ezáltal kialakult feszültség robbanni készül, nemcsak Arthurban, hanem a mindennapi emberekben is.

Már az első néhány percben kiderül, hogy a főszereplő nem hajlandó magára húzni a társadalom által elvárt és elfogadott maszkot, hogy ennek segítségével beilleszkedjen a szürke közösségbe. A humorérzéke egészen különös, olyan, amit a normál ember nem érthet meg. Akkor kacag, ha más kínt, sajnálatot vagy valamilyen feszültséget keltő érzést él át, és a szabály szerinti nevetséges szituációkban csupán magára erőlteti a mosolyt, olyan éles nevetést adva ki, amely könnyen beissza magát az ember emlékezetébe. Joaquin Phoenix egyébként hosszú időn keresztül gyakorolta a jellegzetes Joker -nevetést, amelyet a rendező jelenlétében rendszeresen előadott, és sokáig úgy gondolta, hogy a filmet illetően ez a legnagyobb kihívása: megformálni és életet önteni egy nevetésbe, aminek a helyzettől függően több jelentése is lehet. A hiénahangra emlékeztető, sokszor már-már fájdalmas kacajt végül sikerült tökéletesre fejlesztenie.