Adott egy német festő-író, aki az első világháború idején Szamoára utazott, majd érdekes ötlettől vezérelve megírta könyvét, amelyben egy képzeletbeli bennszülött törzsfőnök szemszögéből mutatja be a kor modern, európai fehér emberét, vagyis a Papalagit. A helyenként nevettető olvasmány száz évvel a megjelenése után is úgy tart görbe tükröt a 21. század Papalagijai elé, hogy az önkritika és felismerés elkerülhetetlen.

„A Papalagi (ejtsd: papalangi) azt jelenti: a fehér ember, az idegen; szó szerinti fordítása: az ég áttörője. Az első fehér misszionáriusok vitorlás hajón érkeztek Szamoára. A bennszülöttek a távolból azt gondolták a fehér vitorláról, hogy az egy lyuk az égen, amin át a fehér ember hozzájuk jött, azaz: áttörte az eget.”

Tuiavii, a polinéz törzsfőnök szöges ellentéte a túlcivilizált európai embernek. A Papalagival való találkozása után megosztja tapasztalatait népével. Ez a formája Erich Scheurmann könyvének, amely 1920-as megjelenésekor nem kapott nagy visszhangot, igazán népszerűvé évtizedekkel később, a szerző halála után vált, az 1968-as kultúrforradalom idején, a környezetvédő aktivisták is előszeretettel olvasták. De mit is mondott az európai emberről Tuiawii?

Szerinte a fehér ember nem lehet boldog, mert eltávolodott a természettől. Kőfülkékben él (ház), kerek fémeket istenít (pénz), testét beborítja kendőkkel, elpusztítja környezetét, eltiporja embertársait. Ahogyan a könyv fülszövege is írja, a Papalagi „Végtelen szenvedéllyel gyűjt dolgokat, mégis minél több van neki, annál szegényebb. Még az egyébként szórakoztató gondolkodást is annyira túlzásba viszi, hogy szinte már csak a feje él, az összes többi érzékszerve pedig szunnyad.” A törzsfőnök fogalmazási módja olykor megmosolyogtató, alapvetően mégis hiteles görbe tükröt tart a mai olvasó elé. Bár a könyv szépirodalmi fikció, nem tudományos igényű antropológiai szaktanulmány, a törzsfőnök gondolataiban száz évvel később is magunkra, és a modern világ negatívumaira ismerhetünk.

A modern európai ember mindent megváltoztatott, olyan világot hozva létre, ahol ember embernek farkasa – és olykor önmagának is, bár észre sem veszi. Minden gondolata a vagyona körül forog, az utált munkahelyén és a minél nagyobb hatalom megszerzésén van a hangsúly. Már nem leli örömét a természetben, ahogy nem is értékeli annak erejét, szépségét. Tuiavii törzsfőnök szerint szomorú a fehér ember. Az egyes fejezetek végén szembeállítja az európaiak világát a sajátjával. Arra tanít, hogy ne az anyagi javak megszerzése határozza meg az életünket, ne az irigység, rosszindulat vezéreljen.

A Papalagi – A tiaveai Tuiavii törzsfőnök beszédei vitathatatlan erénye, hogy toleranciára ösztönöz, az eltérő kultúrák közötti különbségek elfogadására nevel – így 2020-ban is igencsak aktuális olvasmány lehet még akkor is, ha szerzőjének nevén ott éktelenkedik a nácizmus foltja.