A világot egy emberként sokkolta már maga az előzetes is, amely Dan Reed Leaving Neverland című filmjéhez készült. A dokumentumfilm szerint Jackson két gyerekkel is visszaélt, és szexuálisan bántalmazta őket, erről mesélnek 4 órán át.

A megkérdőjelezhetetlen tények: Michael Jackson a 20. század zenetörténeti géniusza volt. Műveivel teljesen átformálta a zeneipart, és megalkotta az igényes pop műfaját. Rendkívül tehetséges táncos és koreográfus volt. Az hittük, egy jó ember, lehet az volt nagyon mélyen. Január 25-én mutatták be Dan Reed rendezésében a Leaving Neverland című négyórás dokumentumfilmet, melyben Wade Robson és James Safechuck mesélik el történetüket arról, ahogyan a 90-es évek elején a pop királya molesztálta és szexuálisan zaklatta őket éveken át.  Megosztóak a vélemények a film és úgy amúgy a botrány kapcsán. A világ két részre szakadt, vannak a hű MJ-fanok, akik kiállnak példapékük ártatlansága mellett, mondván a film hazugság, csak pénzcsinálás, összeesküvés az egész. A másik véglet pedig Jacksont a pokol mélyére kívánó tömeg, számos televíziós csatorna betiltotta a klipjeit, valamint a rádiók sem játsszák többé a közismert dalokat.

Dan Reed dokumentumfilmje két részből áll: az elsőben megismerhetjük Robsont és Safechuckot, akik elmesélik, miként kerültek kapcsolatba az énekessel, a folytatásban pedig részletezik a molesztálás aspektusait az áldozatok. Jimmy Safechuck tízévesen találkozott idoljával, egy Pepsi-reklámfilm forgatásán, Wade Robson pedig mindössze ötéves volt, amikor megnyert egy Jackson-imitátor- versenyt, és a nyereményéből kifolyólag találkozhatott a pop királyával. Jackson mindkét fiatallal jó kapcsolatot alakított ki, többek között egy turnéra is magával vitte a gyerekeket, emellett a zenész magánbirtokán is éltek egy ideig. Neverland maga a mennyország volt a gyerekek számára, hiszen volt állatkert, mozi, színházterem, illetve egy kisebb vidámpark is a látogatók számára. Ezt a nem mindennapi életszínvonalat biztosította a két fiúnak és családjuknak: folyamatos utazások, luxushotelek, illetve Neverland varázslatos világa kikapcsolódásképpen.

Lehet emiatt nem tartották furának az anyukák, hogy az akkor majdnem 40 éves sztár egy ágyban akart aludni a gyerekükkel. Robson szülei eleinte azt nyilatkozták, hogy ők sosem akarták megengedni mindezt, viszont a fiuk ragaszkodott hozzá, hogy egy ágyban aludjon legjobb barátjával, Michaellel, egy idő után pedig az anya belement. Bántalmazottból bántalmazó – mindenre van magyarázat, Jacksonnak ugyanis horrorisztikus gyerekkora volt, ha egyáltalán nevezhetjük azt gyerekkornak azok után, amit átélt. Apja, Joe Jackson attól a pillanattól kezdve, hogy meglátta fiai (különösen Michael) tehetségét, elkezdte pénzautomataként használni őket, és minden egyes dollárt igyekezett kisajtolni belőlük. Sosem volt neki elég jó, amit csináltak, lelki és fizikai terrorban tartotta gyerekeit. Jackson többször is hangoztatta, hogy apja bántalmazta és ismételten meg is erőszakolta őket. 1993-ban nyilatkozott először gyermekkoráról élő adásban Oprah Winfreynek, ugyanebben az évben indultak el a vádak és bírósági tárgyalások molesztálási ügyei kapcsán.

A Leaving Neverland bemutatását követő események: Jackson lánya, Paris Jackson öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit, miután szembesült az apja elleni vádakkal, és megnézte a dokumentumfilmet. Az ötödik Jackson gyerek, La Toya Yvonne Jackson arról nyilatkozott, hogy apja rendszeresen megerőszakolta őt 11 évesen. A következtetések levonása: Jackson tényleg beteg volt? Igen. Hibáztatható ezért? Azok után, amiket átélt gyerekkorában, nem csoda, hogy pszichológiailag ekkora roncs lett belőle. Sosem fogadta el önmagát, nem érezte, hogy szeretve lenne, önpusztítása a haláláig kísérte. És ez felmenti a vádak alól…? Viszont az semmiképp sem helyes, hogy hagyatékát szőnyeg alá akarnák seperni, mert nem lehet. Túl sokat adott a zeneiparhoz és társadalmunk kultúrájához, hogy egyszerűen megfeledkezzünk róla. Nem kell kitiltani sehonnan, viszont beszélni kell róla, és arról, amit elkövetett, hisz nemcsak Robsont és Safechuckot hagyta cserben a világ, hanem a fiatal Jacksont is annak idején.

Hozzászólások