Három teljes napig örültem az egyetemi felvételim sikerének, aztán ráébredtem, hogy lakást kellene keresnem, méghozzá gyorsan, mivel alig három hét, és rajtol a vágyott diákéletem. Fene nagy sebességre kapcsoltam, és – mint mindenki – igyekeztem szuperolcsón lakáshoz jutni, ami sikerült is. Két totál különböző személyiségű, de irtó mókás srác lakótársa lettem.

Az én fejemben az volt a felköltözésem napjáig, hogy az első hetekben nem lesz intenzív aktivitás a lakókapcsolatunkban, hiszen mindenki előbb a helyzettel barátkozik és csak aztán egymással. Ez nem így volt. A mi kis triónk már az első héten alakított. Történt ugyanis, hogy este a hármasunk egyik legviccesebb tagja, nevezzük most Aladárnak, elindult az éjszakába, tudjátok, mulatni. Ez önmagában nem hordozza a nevetés tényezőjét, na de ami másnap következett… Délután igen fontos médiakutatást végeztem éppen (tiktokokat néztem), amikor kattant a zár és nyílt az ajtó, a szemem elé táruló látvány pedig kegyetlenül lemészárolta agyam még funkcionáló sejtjeit. Belépett Aladár, egy szál pólóban, boxerben, fémcsatos övvel a derekán, mindezt női zoknival megkoronázva. Arca ugyan nem, de öltözéke arra engedett következtetni, hogy tartalmas éjszakája volt. Életmentő kávé mellett aztán a történtek hátterére is fény derült, de az a látvány annyira az emlékeimbe égett, hogy amennyiben valaha lepörögne előttem életem filmje gyors képek formájában, ez biztosan köztük lesz.

A lakás berendezése, valamiféle otthonná varázslása természetesen prioritás volt. Megállapítottuk, hogy elengedhetetlen lenne egy ruhaszárító állvány, de amiket a boltok polcai kínáltak, arra az egyetemista tárcáinknak kerete nem volt. Vidéki alakok vagyunk, nincs krízis, amit ne tudnánk „megmókolva” megoldani. Kihasználtuk szép, hosszú teraszunk összes előnyét és a nyári „szénacsináló” szezonból maradt bálakötőket, így megoldottuk a szárítókérdést. Az erkélyen díszelgő szekrény ajtajához kötöttük a kötő egyik végét, a másikat az ajtó kilincséhez, és pikkpakk meg is lett a hibátlanul funkcionáló fregolink. Ennek örömére gondoltam, elindítok egy sötét-tarka mosást. Itt ütköztem bele az újabb problémába: mosógépünk állott patakvízzel mosta a ruhákat. Végül is, bár mosni nem sikerült, azért legalább volt szárítónk, ahová a semmit kiteregethettük.