...a Campustól

Még kereken négyet alszunk, és rajtol az 5. Kolozsvári Magyar Napok. A Campus szemelgetett a KMN honlapjára feltöltött menetrendből úgy, hogy minden kategóriából kiválasztotta a legvonzóbb programokat, előadásokat.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem szervezésében csütörtökön 11-től 14 óráig interaktív fizikai kísérletek lesznek a Magyar Fizika Intézetben. Továbbá 14-től kémia kísérletekkel zsonglőrködnek a Magyar Kémiai és Vegyészmérnöki Intézetben. A fizika nyílt napok is mindig újabb és újabb meglepetésekkel rukkolnak elő, úgyhogy biztosan tartani fogják a szintet. Érdemes megkukkolni.

Kolozsvár 2015 ifjúsági sátor szervezésében kedden, 21.30–tól II. Erdélyi Slam Poetry Bajnokság döntőjétől lesz hangos a New York szálló. Azt hiszem, ezt nem is kell taglalni, miért ajánlatos részt venni. Imádjuk a slamet, hadd repedjenek a falak a drukkolásunktól. Péntekre ennél jóval komolyabb programot ajánlunk, ugyanis 16 órától dr. Kádár Magor tart előadást Personal branding témában. Nem is tudjuk pontosan mit takarhat ez a fogalom, de nem is akarjuk tudni mindaddig, amíg az előadó el nem mondja. Mi már meggyőződtünk: dr. Kádár Magor (nem tudjuk, hogy csinálja) mindig nagyon jó előadásokat tart, önmagát is lassan kolozsvári branddé avanzsálva.

uig

KMN apraja nagyja? (Fotó: www.magyarnapok.ro/2013)

A mi nagy kedvencünk idén a Kolozsvári Magyar Filmnapok. Próbáltuk szükíteni a kört, de négy film a minimum. Szóval szerdán 13 órától a Művész moziban (Universităţii/Egyetem u. 3. sz.) vetítik a Nekem Budapest című, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai által készített szkeccsfilmet. Szerdán 17-től Mundruczó Kornél Fehér isten című thrillerét lehet megnézni a Művész moziban. A Fehér isten az idei Cannes-i fesztiválon Un Certain Regard-díjat nyert. Naaagyon ajánljuk! Csütörtökre megkomolyodunk, illik egy kis tudást is felszedni. 20-tól a Holokauszt-emlékév tiszteletére Alexandru Marius és Andrea Ghiţă: Egy kirakatrendező élettörténetét vetítik. A film Elu Klein szatmárnémeti származású kirakatrendező életét mutatja be, aki megjárta Auschwitzt.

Ugyancsak a két szerzőtől a Zsidó emlékek Gyergyószentmiklóson címűrövidfilmet is leadják. A gyergyói zsidó közösségre emlékeznek a túlélők. Mindkettőt a Tranzit Házban lehet megnézni, a filmeket beszélgetés követi.

Szombaton 15-től Best of Sapientia II. A Tiff helyi versenyének nyertes filmjeit vetítik a Művész moziban. Mindig kíváncsiak vagyunk, mit alkotnak a helyi feltörekvő művészek.

Előadások, beszélgetések kategóriából Trianon: tények és tévhitek című előadást választottuk ki. A cím mindent elárul, dr. Vízi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola oktatási rektorhelyettese megmondja a tutit. Az előadás kedden 17 órától kezdődik a Bocskai ház Óváry termében.

kmn

Uramatyám! Madár nem látott ennyi embert egy időben a „Matyi téren”! Éééés igen, ez vár mindannyiunkra idén is 😀 (fotó:www.transilvanart.ro)

Csütörtökön 11-től Ország- és nemzetimázs – ahogy mi látjuk címmel Dr. habil. Csapó János egyetemi adjunktus (Pécsi Tudományegyetem TTK Földrajzi Intézet, Turizmus Tanszék) tart interaktív workshopot a Sapientián. A bevezető előadást imázsfilmek követik. Szó esik arról is, mik az országimázs kötelező és innovatív elemei. Megszoktuk már, a külföldieknek Erdély egyenlő medve és Drakula, na de mit lehet felépíteni ezen túl? Erre a kérdésre is válasz adatik, valamint szó esik a szlogenalkotásról is.

Sport téren előadások helyett inkább az aktív tevékenységeket ajánljuk. Lesz kocsmasport öttusa a Kalusenben, valamint a sétatéri ifjúsági sátorban ki lehet próbálni a biciklipólót, a korfballt, a teqballt és a buborékfocit. Nem mondjuk el mi miről szól, ezt ki kell próbálni.

Ne feledjetek bekukkantani a hangversenyekre, kiállításokra, a Csíki Székely Múzeum sátrába, valamint a néptánctalálkozóra. A szervezők rengeteg érdekes programmal várják az érdeklődőket. De lehet jelentkezni gyalogtúrára, városnéző sétára, és a borkóstolót se hagyjátok ki. A nagy bulik közben a színházról se feledkezzetek meg, a színészek vasárnaptól csütörtökig minden nap szórakoztatják a nézőket. És persze a koncerteken jelenlét kötelező!

 

További információk a www.magyarnapok.ro oldalon.

 

 

Hozzászólások