Rendhagyó tudósítás pokoli és angyali történetekről

Előkészítés, körülmények ismertetése:

Andalítóan szép zene szól a háttérben, közben a habos kávémat élvezem. Megnyitok egy üres word dokumentumot, és elkezdek írni. Nem jó. Törlök. Egy jó cím kellene. Gondolkodom, de semmi sem jut eszembe. Egy mondat, amit kiemelnék, valami gondolat. Semmi. Az előadás mozzanatait próbálom visszalopni az emlékezetembe. Megvan! Az utolsó mozzanat: a kivetítővásznon feketén fehérrel ez a szöveg ordított: MEG TUDOD CSINÁLNI!

Köszi Tvrtko ezt az életre szóló rivallót. És a másik több tízet, amit a tegnapi előadásodon megosztottál velünk. Most már tudom, hogy a csodák valóra válhatnak, hogy nem nekem a legrosszabb a világon, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Köszi, hogy szavaiddal megerősítetted azt a nyolcszáz embert, aki végighallgatta előadásodat. De ne haragudj, én nem tapsoltam a végén, hiszen te mondtad, csak az tapsoljon, aki erősebbnek érzi magát. De hálás vagyok azért a mondatért, hiszen most már van címe az előadásodról szóló cikkemnek.

046_2_anim

Tulajdonképpeni írás:

El kell ismernem, Vujity Tvrtko előadása igazi show volt. Jól megválogatott történetek, megfelelő hangnem, jó időben elsütött poénok, helyesen használt drámai szünet, retorikai kérdés, fokozás, túlzás. Az előadó igazi showmenként tudta belakni az Opera színpadát, a nézőket a székekhez bilincselte történeteivel, felépítette azt a közvetlen kapcsolatot, ami ledöntötte a színpad és nézőtér közti falat. És ez még mind azelőtt megtörtént, hogy elárulta volna azt, hogy székely vér is csörgedezik benne. (Képzeljük el, mi lett volna, ha ezt az előadás elején árulja el.)

Tehát a TV2 újságírója jól felépített diskurzussal készült. Előadása két felejthetetlen órát ígért, két olyan órát, amely alatt egy Föld körüli utazásra invitálj nézőit, melynek utolsó tíz percében biztonságosan visszaérkeznek a jelenbe. És Tvrtko tartotta magát ehhez. Sikertörténetei fonalán elindulva járhattunk Észak-Koreában, Szomáliában, Atlantában, Türkmenisztánban. Szemünk előtt váltak valóra Vujity álmai, ismerhettük meg példaképeit, büszkeségeit. A pokoli angyali történetei felkiáltójelként születtek meg és estek szét a sok fehér zsebkendőben, kicsordult könnyben, gondos jegyzetben. És így épült fel az újabb sikertörténet, hiszen Tvrtko szépen és precízen csavarta ujjai köré a közönségét, aki megbabonázva tartotta vissza lélegzetét egy-egy nagyobb hatásszünetnél. Minden próbálkozása célba talált. Tvrtko személye nőttön-nőtt.

144_2_anim

Kezdtem azt hinni, hogy nincs tovább, hogy ezt már nem lehet fokozni. De ő bebizonyította, hogy lehet, mert mindig túl lehet lépni a határainkat (csak eléggé kell akarnunk). És ekkor következett a végszó, az utolsó vetítés, a dicsőség kis összefoglalója.

Ha nem jut eszembe az, hogy Vujity Tvrtko, a bátor, sokat látott és megélt riporter, fél a fogorvostól, minden szavát elhittem volna.

Gifek forrása: www.gifszinhaz.hu

Borítókép: www.facebook.com/Vujity Tvrtko official

Hozzászólások