Négy híres író, költő különös halála

A legveszélyesebb szakmák toplistáját bárhogy nézzük, elemezzük, forgatjuk, nem látjuk rajta az írókat, költőket, irodalmárokat. Megelőzik veszélyfaktorukban a halászati, vadászati dolgozók, vas- és acélszerkezeti, építő- és vegyipari munkások, rendőrök, mentősök, sőt mondhatni szinte minden más szakma veszélyesebbnek mondható az íróénál. Az elfogult ember azt mondja, az író csak ír és a szó szoros értelmében még igaza is lenne, de a csak írás mögött jóval több ok és okozat áll. Milyen hatással van egy könyv nyilvánossá tétele a szerzőre? Megöl-e egy mondat? 

Camus szerint ,,ha már egyszer meghalunk, világos, hogy nem fontos, mikor és miképpen kell meghalnunk”. Érdekes, hogy épp olyan emberhez köthető ez a mondat, aki szerepel az írók különös, bizarr halállal listáján, éspedig ő az első nevünk.

 

Albert Camus (1913–1960) 

Az író 1960. január 4-én Michel Gallimard társaságában utazott vissza Párizsba. Az autó egy fának ütközött, mindketten meghaltak. Giovanni Catelli The Death of Camus című kötetében azt állítja, hogy az író olyan autóbalesetben halt meg, amit az orosz KGB hajtott végre. Körülbelül ötven évvel az esemény után valóban elkezdett terjedni annak a története, hogy Camus-t szovjet kémek ölték meg Dmitrij Szepilov szovjet külügyminiszter utasítására. Állítólag olyan eszközt használtak, amellyel sebességgel lyukat tudtak ütni az autó gumiabroncsán. Ez persze csupán csak egy összeesküvés-elmélet, amit soha nem sikerült alátámasztani. Mi alapozza meg a gyanút, mi alakítja a történetet bizarrá? Három évvel a halála előtt Camus írt egy cikket, amelyben támadta és kritizálta Szepilovot. A baleset a szakértők szerint hosszú, egyenes, széles útszakaszon történt, ahol alig volt forgalom. Camus emellett 1956 őszétől nyilvánosan kiállt az 56-os magyar forradalom mellett, és erősen kritizálta a szovjetek lépéseit. Nyilvánosan dicsérte és támogatta Borisz Paszternak szovjetellenes orosz szerzőt.

Camus egyébként akkor a Le Premier Homme című önéletrajzi regényén dolgozott, amelyben gyerekkoráról és fiatalságáról mesél. A regény jóval a halála után fragmentumként jelent meg.

 

Émile Zola (1840–1902)

Az összeesküvés-elméletek Zolával kapcsolatban is felbukkantak, amikor a francia író holttestére bukkantak párizsi otthonában. 1902. szeptember 29-én hajnali 3-kor ébredt fel rosszullétre, de azt mondta a feleségének, hogy ne ébressze fel a szolgákat. Mire felvirradt a nap, az asszonyt eszméletlenül találták, a férfit pedig holtan. Szén-monoxid-mérgezésre gyanakodtak, a köztudatban ez is szerepel a halál okaként, de sokan felvetették annak a lehetőségét is, hogy Dreyfus-ellenesek gyilkolták meg, ez volt a reakció arra, hogy Zola részt vett a hírhedt Dreyfus-ügyben. Vizsgálatot rendeltek el tehát, de nem találtak semmi különösebbet. A test boncolását követően a halottkém természetes halált állapított meg, de nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a jelentését.

Zola halálának okáról még mindig sok vita folyik.

 

Edgar Allan Poe (1809–1849)

Edgar Allan Poe negyvenéves korában hirtelen bekövetkezett halálát máig rejtély övezi. Annyit tudunk, hogy Poe a virginiai Richmondból New Yorkba tervezett utazást, amelynek során gőzhajón utazott, és 1849. szeptember 28-án megállt Baltimore-ban. Tettei és tartózkodási helye a következő öt napban bizonytalanok. Október 3-án Joseph Walker nyomdász megtalálta Poe-t a Gunner’s Hall kocsmában és üzenetet küldött J. E. Snodgrassnak, Poe egyik baltimore-i ismerősének. Walker leírása szerint Poe „nagy bajban” volt. Poe-t ezután kórházba vitték, nem engedték, hogy látogatókat fogadjon, és elkülönített szobában tartották. Néhány nappal később meghalt.

Poe halálának pontos oka vitatott. Első orvosa meg volt győződve arról, hogy alkoholizmus okozta. Ezt az álláspontot követték az akkori újságok is. Poe második orvosa ezzel nem értett egyet, és azt mondta, hogy ,,a leheletén vagy személyén a legcsekélyebb alkoholszagot sem lehetett érezni”. Azóta is rengeteg elmélet kering a hipoglikémiától kezdve a gyilkosságon át az öngyilkosságig. Az igazság azonban valószínűleg rejtély marad, mivel nem kerültek elő orvosi feljegyzések, sem Poe halotti bizonyítva.

 

Charles Dickens (1812–1870)

Nem rejtély, hogy Charles Dickens mikor vagy hogyan halt meg. De van egy kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy hol történt az esemény. Dickens 1870 nyarán már nem örvendett túl jó egészségnek, bár továbbra is aktív volt, felolvasásokat tartott és igyekezett úgy tölteni a mindennapjait mint azelőtt. Június 8-án azonban, miután egész nap a The Mystery of Edwin Drood című regényén dolgozott, agyvérzést kapott. Másnap meghalt, feltehetően a Gads Hill Place-i otthonában. Claire Tomalin életrajzíró azonban azt állítja, hogy Dickens valójában Peckhamben tartózkodott, amikor agyvérzést kapott. Szerinte szeretője, Ellen Ternan és szobalányai visszavitték őt Gad’s Hillbe, hogy a nyilvánosság ne tudja meg az igazságot a kapcsolatukról.

Felmerült és él a gyanú, hogy Camus halálát szándékos baleset okozta. 

Hozzászólások