Második kiadásban is tömegeket mozgat

A II. Erdélyi Slam Poetry Bajnokság bebizonyította, hogy a slam még mindig hívó szó: szombaton este, tömve volt a Junkyard emeleti terme. (És véletlenül sem az est hatása miatt írtam rímbe.)

A bajnokságra jelentkezők öttagú zsűri (köztük volt Márkus Andris édesanyja is) előtt kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. A Junkyard sajátos berendezési elemét a „rossz vicc borkánt” még a bajnokság megkezdése előtt elhelyezték a színpadon, és mi csak reménykedhettünk, hogy a versenyzőknek nem kell olyan sokat fizetniük.

Az elkövetkezőkben idézhetnénk az est folyamán elhangzó legjobb sorokat, de úgysem tudnánk visszaadni a kellő hangulatot és amúgy is, a slammet hallgatni jó. A színpadra vitt szövegek témája sok esetben volt a ­ki vagyok én,  a magyar vagy – szar az élet – szenvedned kell vagy a politikum félrelépései.  Különlegesség számba ment, amikor az egyik slammer, végre nem a társadalmat fikázta és nem is akarta megváltani azt, csupán egy szerelmi afférját szedte versbe, rímbe, slambe.

A tizenegyedik ringbe szálló produkciója után, hósztunk B. Szabó Zsolt abbéli felháborodásának adott hangot, hogy hogy történhetett, hogy várnunk kellett az utolsó versenyző fellépéséig, hogy egy Félsziget apropót hallgassunk. És való igaz, baljós végét jelentheti ez a világnak.

A zsűri: Márkus Eteka, Selyem Zsuzsa, Major Zsuzsa, valamint a közönség soraiból jelentkező két leglelkesebb

A zsűri időközbeni és sokszor érthetetlen pontozása alapján, öt versenyző jutott tovább az elődöntőbe. Vagy hat, vagy hét, nem igazán tudtam követni, de a lényeg, hogy néhány versenyző még egyszer színpadra állt és kápráztatott, vagy sem.

A slam poetry is elnőiesedőben van, legalább is egyre több lány indult a dicsőségért. Hivatalosan egyikük sem jutott tovább, de azért két lány sorsát a közönségre bízta a szervező gárda, ugyanis, tapssal, biztatással döntötték el, hogy melyikük próbálkozhat még egyszer. Jelen esetben nem volt meghatározó sem a szöveg minősége, sem pedig az előadásmód, csupán a szimpátia döntött.

A II. Slam Poetry Bajnokság első továbbjutója Morar Róbert

A második forduló sajátossága, hogy kevésbé volt összeszedett, de így is adott egy-két jó élményt. Hallhattunk szépen megírt verset, ami még jó is lenne, csakhogy ez slam poetry bajnokság volt, nem költők versenye. De volt olyan is, aki az első fordulóban nem alkotott emlékezeteset, de a másodikban a szöveg és annak előadásmódja is szívet döngető volt. A sepsiszentgyörgyi bajnoksághoz hasonlóan, itt is öt versenyző jutott tovább.

A versenyzők bemutatkozói között a nagyágyúk is felléptek, hallhattuk Pion Istvánt, Simon Mártont, és Indianat is. Nem csoda, hogy előző nap a Bánffy palotában csak gyéren, és többnyire gyerekeknek slammelhettek (időben el kell kezdeni a legkisebb generáció nevelését is), hiszen mégis csak kellemesebb őket hallgatni egy sör mellett, a Junkyardban, mint a szélben és esőben.

Fotókat készítette: Kőmíves István