Gondos Borbála

Sokszor az emberek bizarr és fölösleges kétségbeesésükben, a valakivé, egyéniséggé válás görcsös megvalósításában megosztó eszméket választanak személyiségformálásukat segítő emberfeletti erőnek. Ilyen a politika. Összekovácsol és szétválaszt. A mindenkori személy, mihelyt elkötelezi magát egy párt, egy elv mellett, sosem lesz szabad. A politikai meggyőződés nem egymagában válik az élet részévé: csomagban érkezik. Háború, halál, kitagadás, megtagadás, kihallgatás, elhallgatás, elbújás, felelősség alóli kibújás társul mellé, ahogy azt a történelemben megtapasztalhatta az emberiség.

Az elvek harca a rezsimek tömeges megbuktatásától, népcsoportok felszabadításától vagy akár a nem is olyan távol eső Szigetvártól a karácsonyi vacsora asztalához költözött. Erdélyben különösen. Mintha amúgy a mindennapok és a primitív szinten ragadt konfliktuskezelés nem volna elég gond, tetézzük a családi feszültséget a politikai nézetek egymásra erőltetésével. A tét nem pusztán az egyet nem értés huszonnégy órás kellemetlensége, hanem a címke, amit az ember ilyen jellegű beszélgetés, sokszor inkább veszekedés után szerez: kimosták az agyad, már nem vagy jó ember.

Régiónkban kimondatlan szabály például önkormányzatunk vezetésével szavazatunk által azt az egy, azt a bizonyos pártot megbízni. Ha nem, milyen magyar vagy? Nem is vagy magyar. Neked már az is mindegy, ha mi itt mind kipusztulunk. Ilyenkor érvénytelenek az olyan jellegű ellenérvek, miszerint „hiszen húsz év alatt semmit sem valósítottak meg”. Nálunk, édes Erdélyünkben a politika nem azt jelenti, amint máshol. Nálunk a politika olyan berögződés, amely sérthetetlen és mindenek fölött igaz, érvényes. A családi kötelékeket is képes megrongálni, régi barátokat elidegeníteni.

Igaz, a politika fontos. Az életünkbe arcátlanul és teljeskörűen beleavatkozik, és ha már jogunk van választani, értelemszerűen a kisebb rosszat szeretnénk magunknak (a politikában a jó megoldást ne vegyük lehetséges alternatívának). Fontos beszélni róla, fontos érdemi vitákat folytatni a témában, de nem fontos a személyes és családi békénket feláldozni érte. Ahogy az se lenne fontos, hogy az időjárásról beszéljünk, reszketve kerülni a nézeteltéréseket ahelyett, hogy elfogadnánk, egyikünk konzervatív, másikunk neheztel az ország vezetésére, mert nem engedélyezi a melegek házasságát. Ahogy annak is elfogadottá kellene válnia, hogy valaki hálás az anyaországi anyagi támogatásokért, míg mások ellenzik a lehetőség megadását, hogy erdélyiként Magyarország kormányának megválasztásába beleszólhassanak ők maguk vagy ismerőseik. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a folyamat nem így működik. Létezik egy berögződött ideológia, ami érvényes mindenekfölött.

Folytatjuk a hagyományt, mint eddig bármikor: veszekszünk, elégedetlenkedünk, ítélkezünk. Több ezer éves múltja van a viszálykodásnak, így láthattuk, hogy az eszme valóban túléli az embert. Kérdés, hogy az egyén vajon túléli-e az eszmét.