Az ördögűző 1973. december 26-án bemutatott amerikai horrorfilm, amelyet William Friedkin rendezett William Peter Blatty 1971-ben megjelent azonos című regénye alapján. 

A filmet a már említett regény alapján alkották újra, a könyvet azonban valós események ihlették, egy 1949-ben végrehajtott ördögűzés.

A Warner Bros egyik legikonikusabb filmje nagy sikert aratott, tíz Oscar-díjra jelölték, amiből kettőt elnyert: a legjobb adaptált forgatókönyvért és a legjobb hangért.

A 122 perces alkotás forgatása kicsit sem zajlott zökkenőmentesen. A forgatások alatt váratlan tűzeset történt, ami szinte minden díszletet porrá égetett, valamint számos baleset és szerencsétlenség helyszínéül szolgált. A színészek és a stábtagok is valamilyen módon megfizettek a film létrejöttéért. Mellettük azonban a nézőknek sem volt könnyű dolguk, hiszen az ingerküszöbük jóval alacsonyabb volt, mint a mai horrorkedvelőké, és a film a siker mellett megbotránkozást és undort hozott magával. Beszámolók szerint számos rosszullét és ájulás történt a nézők soraiban, sokan kénytelenek voltak elhagyni a mozitermet, annyira a film hatása alá kerültek.

A film természetfeletti és vallási témákkal foglalkozik, különösen a démoni megszállottság fogalmával. Az elképzelés, hogy egy személyt rosszindulatú entitás szállhat meg, és ebből kifolyólag bizarr viselkedést mutathat, a jó és a rossz közti harccal kapcsolatos mélyen gyökerező félelmeket és hiedelmeket érinti. Részletesen bemutatja a szereplőket, hogy még sokkolóbb legyen azok lassú karakterváltozása, erősítve a nézőkben azt a félelmet, hogy az eset fizikai és lelki szinten is nyomorúságot hoz az elszenvedő alanynak. 

William Friedkin rendező rendkívül realista megközelítést alkalmazott. A gyakorlati effektek, smink és protézisek használata a megszállt Regan fizikai átalakulásának ábrázolásához hozzájárul a film sokkoló értékéhez és hihetőségéhez. A hátborzongató és sejtelmes atmoszféra, amelyet a félhomályos díszletek és a nyugtalanító hangok, valamint Lalo Schifrin filmzenéje teremt, felerősítik a rettegés érzését. 

Mivel a film mélyen gyökerező vallási és erkölcsi kérdéseket vet fel a gonosz létezéséről, mindez rávetül a nézőkre, hiszen megérinti saját hitrendszerüket és félelmeiket.

Története az egyszerűségében rejlik: egy fiatal lány, Regan MacNeil (Linda Blair) esete körül forog, akit gonosz démon száll meg. Édesanyja, Chris MacNeil (Ellen Burstyn) egyre kétségbeesettebb, ahogy lánya viselkedése zavarttá válik. Chris két pap, Damien Karras (Jason Miller) és Merrin (Max von Sydow) atya segítségét kéri, hogy végezzenek ördögűzést lánya lelkének a megmentése érdekében. Ezáltal nyomon követhetjük, hogy a hitetlen anya hogyan kényszerül vallási segítségre annak érdekében, hogy megmentse gyermekét, hisz csak idő kérdése, hogy az eleven, hétköznapi kislányból a hányásában káromkodva fetrengő, feszülettel maszturbáló démoni entitás válik.

A filmben nyújtott alakítások, különösen Linda Blair a megszállt Regan szerepében és Max von Sydow Merrin atyaként kivételesek, a démoni megszállottá válás különösen felkavaró, Von Sydow pedig a tapasztalt ördögűző alakításával ad komoly súlyt a cselekménynek. Számos ikonikus és félelmetes jelenetet mutattak be, többek között Regan fejpörgését, az ágy feletti lebegését és hányását. Ezek a sokkoló látványelemek maradandó benyomást hagytak, hozzájárulva ahhoz, hogy a film még ijesztőbb élményt nyújtson. 

Összefoglalva, Az ördögűző azért ijesztő, mert a természetfeletti horrort, a pszichológiai terrort, realisztikus ábrázolást és az ikonikus, sokkoló látványt erős alakításokkal és kísérteties atmoszférával ötvözi. A film révén a vallási és erkölcsi témák feltárása, valamint kulturális hatása és a valós reakciók hozzájárulnak ahhoz, hogy a filmtörténet egyik legijesztőbb filmjeként tartsák számon. Nagy hatással volt a populáris kultúrára, és új mércét állított fel a horror műfajában. Ez volt az egyik első horrorfilm, amely elnyerte a kritikusok elismerését és kereskedelmi sikert is hozott. Ma, 50 évvel később is a horrorkedvelők egyik kötelező darabja.