tanár

Hackeld meg a diákéveket

by Kristály Bea | 2019. 07. 06. | Hackeld meg a diákéveket bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Slider,Sportszelet |

Joós Andrea saját bevallása szerint főállású, kiégett biológiatanár. Mégis energikus, ötletekkel és kreativitással teli előadót ismerhettünk meg személyében. Mint kiderült, sokat kellett dolgoznia azon, hogy megtalálja azt, amit igazán szeret. Jelenleg élménypedagógiával foglalkozik és tehetséggondozásban tanít.

„Volt olyan tanárom, aki nagyon nagy hatással volt rám, ezért akartam mindig is tanítani. Az egyetem után televíziós és rádiós műsorvezető lettem, de végig motoszkált bennem: miért nem foglalkozom azzal, amire mindig is vágytam?” – mesélte előadásában. Végül felhagyott a médiával és tanítani kezdett. „A legmenőbb tanár akartam lenni, de aztán nagyot koppantam. Olyan pedagógus lettem, mint amilyet mindig is utáltam. Három választásom volt: visszamegyek a tévébe, megvárom, hogy megváltozzon az oktatáspolitika vagy meghackelem a dolgot.”

Joós Andrea az utóbbit választotta, megkereste a tanári munka alappillérét, és elkezdte újragondolni azt. Az általa tanított osztályokban úgy fegyelmezett, hogy dumaidőt vezetett be, ami abból áll, hogy minden nagyobb anyag leadása után hagyja diákjait szabadon beszélgetni, mosdóba menni, megnézni a telefonjaikat. A számonkérést is kreatív módon oldotta meg: osztályaiban a tanulóknak videó felvételt kell készíteni a tanultakról. „Rugalmassággal és tantárgyra szabott finom hangolásokkal szinte bármi oktatható önálló módszertannal” – hangsúlyozta Joós Andrea.

A tanárnő úgy véli nem vezet jóra, ha a gyerekek teljesítményét kizárólag számokban mérik. Így sajátos pontrendszert vezetett be: a tanulók mindig több feladat teljesítése közül választhatnak. Pontot érhet egy dolgozat benyújtása, feladatsorok megoldása, de az is, ha valaki hemoglobin formájú sütiket süt. Van azonban olyan diák is, aki nem szereti ezt a módszert, számukra is mindig hagy menekülőutat. A pontgyűjtés helyett ők hagyományos témazárót írhatnak.

Joós Andrea egy Facebook-oldalt is vezet Élménybiológia néven, amelyen a tantárggyal kapcsolatos érdekes és hasznos információkat oszt meg. Itt adott hírt arról a színezőről is, amelyet ő maga készít, és amely különböző emberi szerveket ábrázol.

 

„Képeimen az emberi lét törékenysége fogalmazódik meg”

by Szabó Henrietta | 2019. 02. 07. | „Képeimen az emberi lét törékenysége fogalmazódik meg” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Példakép(p),Slider |

Zene, gondolatok és papírra vetett színkavalkád… Eperjesi Noémi képzőművészként és tanárként is kitűnően megállja a helyét. Diákjai nemcsak műveit, hanem színes, mindig vidám személyét is számtalanszor kiemelik. Tanári családból származik, mondhatni vérében van a tanítás. Célja megszerettetni a gyerekekkel a rajzolást, elérni azt, hogy gondolataikat könnyedén, különféle technikákat alkalmazva papírra vethessék. A közös munka gyümölcsének és a kölcsönös inspirálás eredményeképpen grafikáival, rajzaival férje, Demény Péter könyveiben is találkozhatnak az olvasók. „A festészet egyfajta költészet, a költészet egyfajta verbális festészet” – vélekedik a szecesszió díszítettségét nagyra értékelő művész, akinek képei megbabonázzák a nézőt. Teljes cikk