A 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten május 11-14. között a Fogoly utcában világirodalmi versekkel, kortárs elektronikus zenével, valamint rengeteg vadonatúj és hagyományos programmal várják a könyv és irodalom kedvelőit. A könyvbemutatóktól és irodalmi sétáktól kezdve a mindennapos könyvvásáron keresztül egészen az irodalmi DJ-zésig és slam bajnokságig az irodalom minden zegzugába betekintést nyerhetnek az érdeklődők. Természetesen a szervezők nemcsak a felnőttekre gondoltak, hanem bábszínházzal, bohócműsorral és gyermekkórussal az aprókat is megörvendeztetik.

Programajánló a fiatal generáció számára

  • Lupescu Kata Kalózlány című  ifjúsági kalandregényével ismerkedhetnek meg az érdeklődők május 13-án a Fogoly utcai színpadon. A szerző 11 éves korában látott hozzá regénye megírásához, ennek köszönhetően a serdülő olvasóréteget célozza meg. Egy elragadó történet a felnőtté válásról: épp olyan, mint egy felnőtt regény, csak az unalmas részek nélkül.
  • Idén is lesz Experijam a Nest jóvoltából május 12-én 19:30-tól, ami egy olyan összetett kísérleti műfaj, ahol a költészet és zene találkozása minden pillanatban képes új hangulatot generálni a nézőben. Minden adott lesz, ami szemnek és fülnek ingere.
  • Az idei Könyvhét különlegessége az Anima Sound System irodalmi dj-zése Prieger Zsolt és Bajtek Erika előadásában. A művészek világirodalmi verseket mixelnek össze Ezra Poundtól Babits Mihályig.

Részletesebb programért látogasd meg az esemény Facebook oldalát!

Hozzászólások