Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem ezt a filmet: gyönyörű. Ezt pedig mindenki más is alátámasztaná. A 2014-ben megjelent komédia, a Grand Budapest Hotel Wes Anderson rendezésében mai napig sokszor előkerül az interneten képekben, hiszen a filmnek minden képkockája műalkotás. A képeket milliméternyi pontossággal tervezték meg, mérnöki precizitással mozog a kamera, és mindig szemkápráztató látványt tár elénk.

A film Stefan Zweig osztrák író művei alapján készült és alternatív Európát láttat, ahol nagyjából ugyanaz történik, mint a mi Európánkban a múlt század első felében. Zubrowka kelet-európai állam, amelynek egyik bércén helyezkedik el a Grand Budapest Hotel. Bár Zubrowka világát mesésen tálalják (ember számára járhatatlan méretű lépcsők és gigantikus, szürreálisan nagy épületek), a története korántsem annyira csodás: a háború szélén állnak, és a szép vidéket elárasztják a fasiszták.

Wes Anderson és stábja a film elkészítése során nagy hangsúlyt fektetett a színekre, szinte minden jelenetre jellemzőek az élénk színek, a kamera pedig majdnem mindig keretezi, amit lát, a képernyőn mindvégig tökéletes rend uralkodik. A film zenei világa pedig, mint az összes többi szegmense: gondosan megtervezett, sokszínű és maradandó.

Kezdetben „a szerzőt” láthatjuk, aki emlékiratait olvassa fel. Ezután másik keretbe lépünk, amiből következik a harmadik keret, ami már a késői Zubrowkában játszódik. Innen emlékezik vissza Zero (F. Murray Abraham), a hotel akkori tulajdonosa azokra az időkre, amikor először került a Grand Budapestbe, és elmeséli a szerzőnek a történetét.

Ekkor ismerkedünk meg Monsieur Gustave H.-val (Ralph Fiennes), aki hivatalosan a házügyelő, ügyintéző, valójában viszont ő a hotel arca, lelke és kissé sikerének oka is. A történet elején Gustav H.-t gyilkossággal vádolják. Innen indul két főszereplőnk kalandozása. Zero hűségesen kíséri Gustav H.-t, ugyanis más választása nem igazán van. A történet másik oldalán Madame D. grófnő (Tilda Swinton) örököseit találjuk, akik mindenáron szeretnék megszerezni a grófnő vagyonát. 

Bár a történet javarészt Monsieur Gustave H.-ról szól, őt mutatja be, a legnagyobb hangsúly mégis Zeróra és az ő fejlődésére esik. Láthatjuk, hogyan lesz egy menekült fiú része a számára idegen környezetnek, más társadalomnak, más kultúrának, eladdig, hogy legvégül ő válik a hotel tulajdonosává. Szerelmi története is említésre méltó. Agatha (Saoirse Ronan), Zero barátnője, majd felesége egyszerű pék, aki a Mendl pékségnél dolgozik. Szerelmük szerény, de annál inkább őszinte és igazi. Zero idős korában is nehezen beszél egykori szerelméről.

Témákban nem igazán bővelkedik az alkotás. Kezdetben megjelenik a nosztalgia témája a sok kereten át, talán ezért is olyan szép a film képi világa, ahogy a közmondás tartja: az emlékek idővel megszépülnek. A jelen árnyékos, omladozó és melankolikus falai közül a film a szép, színes, pompás és tökéletes múltba menekül. Mondhatni, valós történelmi szál nincs, inkább szimbólumszerűen jelennek meg ismert történelmünk egyes eseményei, mint a fasiszta rémuralom, amely a film végére felülkerekedik a zubrowkai békén. Megjelennek az LMBTQ-közösség problémái, a menekült- és a zsidókérdés, ezek pedig kontrasztot teremtenek a fő- és antihősök között.

A másik jelentős téma a barátság és a hűség. A filmben a szereplők személyes kapcsolataitól függ a túlélésük, a megmenekülésük. Szerelmi, baráti, szakmai, családi viszonyok egyaránt teret kapnak, ezzel is alátámasztva az alkotás azon tézisét, miszerint majdnem minden ezeken áll vagy bukik.

Összességében a filmnek 9 pontot adnék a 10-ből. A legapróbb részleteire is jellemző mérnöki pontosság miatt sok elveszett a történetből tekintve, hogy az a képi világgal ellentétben egyszerű és nem mond sokat. Ennek ellenére a film szerethető és élvezhető.

Kép forrása: Film Matters Magazine