Ma már rengeteg sorozatot, filmet fogyasztunk, mondhatni sztorifüggők lettünk, a mozi emiatt sokat veszített korábbi varázsából. Már nem tud olyan élményt nyújtani, mint tíz évvel ezelőtt. Annyi előnye viszont mindenképpen van, hogy nagy eséllyel emlékszünk majd arra, amit ott nézünk meg, mert tudunk hozzá eseményt, élményt kapcsolni. Ha a netről töltünk le valamit, heteken belül könnyen elfelejtjük. A régi idők alkotásai azért maradtak meg a köztudatban, mert vetítésük valamikor szenzációnak számított. 2020-ban viszont sokaknak már az evéshez hasonló életszükségletet jelent a filmnézés. Ki lehet bírni nélküle, ha nagyon akarjuk, de előbb-utóbb csillapítanunk kell éhségünket. Utólag könnyen összekeverhetjük a történeteket. Előfordulhat, hogy néhány nap elteltével el sem tudjuk mesélni ismerőseinknek, hogy mit néztünk.

A modern társadalom tagjai hajlamosak elutasítani a régi dolgokat anélkül, hogy ismernék ezeket. Vannak viszont olyan fiatalok is, akiket érdekel, hogy a nyolcvanas években mi volt a menő. Meglepetésként ért, amikor nemrég az utcán sétálva meghallottam, hogy a suliból kijövő kissrácok nem napjaink sztárszínészeiről, hanem Bud Spencerről beszélnek. A magyar tévécsatornák még most is gyakran adják főműsoridőben a nápolyi színész önálló és Terence Hillel közös filmjeit. Ennek egyszerű oka van: a nézettségi adatok alapján százezrek kíváncsiak rájuk, bár valószínűleg számtalanszor látták már mindegyiket. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ők ketten részei a magyar filmkultúrának is, így nehéz lenne elfelejteni őket.

A 2000-es évek elején is készült jó néhány világklasszis film, amelyek szövegét sokan ma már kívülről fújják. Régóta várom, hogy olyan legendás, többrészes alkotás szülessen, mint amilyen például a Karib-tenger kalózai. Erre egyelőre nem látok sok esélyt, de azért még teljesen nem adtam fel a reményt. Az idő előrehaladtával egyre nehezebb dolguk lesz a rendezőknek. Nem könnyű olyan sztorit kitalálni, amely egyértelműen ki tud emelkedni a többi közül. Ahhoz zseninek kell lenni. Várhatóan a régről ismert történetek új köntösben való bemutatása vagy feldolgozása is egyre kevésbé lesz nyerő. Számomra elképzelhetetlen, hogy valaki néhány éven belül olyan Batman-filmet készít, amely minőségben túlszárnyalja a Sötét Lovagot. Az emberek általában ragaszkodnak ahhoz a szereposztáshoz, ami a leginkább tetszett nekik. Ebből kiindulva akaratukon kívül is ahhoz hasonlítanak minden új verziót, ezért előítéletesen ülnek le a vászon vagy képernyő elé. Jó ötlet lehet viszont egy adott sztori negatív szereplőjéről filmet készíteni (Lásd: Joker). Ezenkívül több olyan megoldás létezhet, amivel a rendezők lázba tudják hozni a világot. Bízom a kreativitásukban, és reménykedem benne, hogy olyan filmeket találnak ki, amelyekről évek múlva is csodálattal beszélünk majd.