Transformers 4 gyászjelentés

Michael Bay sensei zseniálisan megmutatta, hogyan kell egy filmet készíteni, amelyben kognitív képességekkel rendelkező robotemberek mechanikus dinókon lovagolnak és ez az egész ásítást váltson ki.

Az első film könnyedén megcáfolta a „Mit vársz egy filmtől, amelyben robotok gyilkolják egymást?” érveket több, mint egy óra Shia LaBeouf- és családjával, a második hozott analfabéta, aranyfogú „feka botokat”, illetve acélgolyókat, majd a harmadik már humánusabb, sztereotipikus Ken Jeonggal állt elő.

transf 1                         De itt egy arany összegzés is a szent trilógiáról.

 

Ezek után természetesen megígértem, hogy hamarabb szúrom ki szemeimet egy rozsdás csavarral, minthogy lássam a folytatást, de azóta letöröltem arcomról a vért és 2 óra 45 perc után rájöttem, hogy ezek a filmek egy alternatív univerzumbéli Földön játszódnak, ahol a holdra szállást tagadók Mensa tagok lennének.

Ezt bizonyítja a Mark Wahlberg által alakított mérnök-feltaláló, Cade Yaeger, aki tökéletesen emulálja Mark Wahlberget, és meg kell hagyni, mintha a szerepnek született volna: feszült helyzetekkor hunyorít és tátja a száját, amikor meg beszélnie kell, mindig a foglalkozásával kezd és/ vagy zár. De ez a drámai öndefiniálás minden egyes karakterre igaz, mivel bármilyen kompetens semmilyen forgatókönyvíró nem tudná sehogy sem felvázolni a történetet.

transf 2Amúgy James Franco tudós mivolta óta a Rise of the Planet of the Apesből, Hollywood ennyire nem próbált esőt jelenteni, miközben ők vizeltek egy csillagkarcoló tetejéről.

 

A történet is technológiailag zseniális, de amúgy aranyosan szellemileg visszamaradott főszereplőnkkel nyit, aki időnként ócskavasakkal foglalkozik, időnként arról fantáziál, hogy a dögös, csak személyiségét takaró lánya biztos nem randizik. Közben meg valahogy nem veszi észre, hogy minden űrlényt üldöz ’Marika dícső kormánya, mivel a mexikóiak már kimentek a módiból. Ez a 15 perc ugyan szükséges, mivel több nem is kellett a product placement által beszerzett költségvetés visszatérítéséhez.

Aztán természetesen talál egy sebesült autobotot, megismeri a kósza rakéták szituációs humorbéli értékét és emiatt a Mátrix ruhatárát keményen használatba vevő titkos ügynökök üldözőbe veszik. Szerencséjére, a golyók zápora,  illetve robbanások sorozata csak irányt adnak a menekülő embereknek, amíg ezek fő karakterek. Szóval a színészeket szinte díjazni sem lehet, mivel a forgatókönyv kvázi dadogási instrukciókat adhatott nekik.

transf 3Az amúgy nagyszerű Stanley Tucci is tudjátok mit keresett ebben a „filmben”? PÉNZT.

 

A feljebb említett autobot Optimus Prime, minden idők leg-Skrillex barátabb Coelho idézet generátora volt. Ő hibernáló/ haldokló állapotából seperc alatt lett a régi virító, tűzpiros, illetve kék teherautó lett, autobotok logóval ellátva. Ezután társul sztereotipikus Ken Watanabe-bottal, egy/ két ismerőssel és felbukkan egy látszólag, illetve egy ténylegesen új főellenség, akiknek egyike most nem elpusztítva akarja leigázni a Földet, hanem simán csak elpusztítani. A másik csak Optimust akarja a kirakatában.

 

transf 4De ha elkezdtél belegondolni : itt van szakállas, szivarozó John Goodman-bot. A film egyik jobb pontja, karakter designja ellenében is.

 

A konfliktusok robbanások, illetve apa-lánya magánéleti vitákban kiteljesülnek, illetve megoldódnak. Az akció amúgy, amíg a kamera nem az egyfolytában bukfencező robotok bütykére koncentrált, még jó is volt, csakhogy egy jegeskádban eltöltött két óra után nem érzed a melletted nyitva álló ablak hatását. Szóval néha kevesebb Bay-inspirálta futamidő sokkal jobb. A gonosz Transformer designok is kezdenek javulni, mivel a színvilág szürke- és feketéjének spektrumján kívül is elismernek árnyalatokat.

Az operatőri virtuozitás ugyan nem merül ki az akció jeleneteknél, mert a robbanások közben/ előtt/ után állókat és a kocsikből épp kiszálló embereket is majdnem talajszintről, körkörös mozgásban illik nézni. Találunk még Zack Snydernek is migréneket okozó lelassított jeleneteket, amik ott vannak, mert és még a hangeffektusok szintje is egyenlőtlen ütközések idején.

Szóval, ha akartok egy idei szórakoztató, vagy netalántán jó sci-fit: Guardians of the Galaxy, X-Men: Days of Future Past, Edge of Tomorrow. De ha boldoggá akarjátok tenni belső kilenc és fél éveseiteket, várjátok meg a bérmentve, egér által bérelhető változatot.

Zárómondatom a több szinten is nagyon ideillő, filmből vett kis gyöngyszem: „We don’t have a home dad, it blew up.”

 

Köszönöm az olvasóm figyelmét!

 

U.I.: Ha valaki úgy gondolja, hogy csak utáltam ezt a filmet és azért mindenbe belekötöttem, ami volt benne, az nem tud a robbanékony pajta ajtók-, kutyabotok-, vagy épp a barátságos kocsit mellett, de robbanások között kocogó emberekről… Szóval igen, Michael Bay mindig is az akciófilmek Adam Sandlere lesz és nem én nézem hülyének a népet, aki mégis zabálja a termékeiket, hanem ők.

 

Hozzászólások