Mifolyikitt

Várna veszi át a stafétát

by Simó Helga | 2014. 11. 20. | Várna veszi át a stafétát bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Mifolyikitt,Slider

Örömzenével ünnepelték Várna 2017-es Európai Ifjúsági Fővárosa kinevezését. A Napoca szálló zsúfolásig telt fiatalokkal, mindenhonnan idegen szavakat hallani. Persze azért az angol, mint közös nyelv még mindig ott van, ha csak nem veszi át helyét a feltörekvőben lévő eszperantó.
A sokszínű társaság, amely körülbelül 250 lelket számlál, az Európai Ifjúsági Fórum keretén belül gyűlt össze a kontinens különböző pontjairól. A közös élményszerzés és interkulturális akadályok áthidalása mellett ifjúsági szervezetek börzéjét tekinthettük meg, és tanúi lehettünk négy esélyes város, Cascais (Portugália), Galway (Írország), Perugia (Olaszország) és Várna (Bulgária) utolsó hajrájának. Mivel Kolozsvár a jövő évi cím birtokosa, rajta volt a sor, hogy a fórumnak helyet adjon.
Várna egyébként harmadik alkalommal indult, és az első város Bulgáriából, amely megkapta a címet. 340 000-es lakosságának közel fele 35 év alatti. Innovatív programjukkal, oktatásban és társadalmi kérdésekben való elhivatottságukkal, valamint a fiatal vállalkozások bevonásával győzték meg a pártatlan zsűrit.

A címet Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, mint a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosának képviselője és az Európai Ifjúsági Fórum elnöke, Peter Matjašic közösen adták át. A polgármester rövidre fogott beszédében az elnökválasztások kapcsán felpezsgett aktív ifjúsági részvételről is említést tett.

Az ötnapos rendezvény egyik fontos bárki számára elérhető, nyílt programja holnap délelőtt 11 órától a Fórum plenáris előadására Demokrácia és részvétel címmel szintén a Napoca szállóban. Vendége Navracsics Tibor, az Európai Bizottság ifjúságpolitikai ügyekért felelős biztosa.

Titkok a Kommnapok körül

by Kristály Bea | | Titkok a Kommnapok körül bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Mifolyikitt,Slider

A decemberben pár napra megtelik idegenekkel a Citrom (a FSPAC – azaz a Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar épülete). Ezúttal egy exkluzív, számunkra sok titkot rejtő vendég is érkezik, fEszter személyében. Azt még nem tudjuk, hogy pontosan ő kicsoda, de azt hallottuk róla, gyökeresen meg fogja változtatni a kommunikáció tudományt. Már elindult, ez biztos. Legalábbis jó pár csatorna ezt bizonyítja.

Például ez is:

A VI. Kommunikációs Napok lelkes rajongójaként, kérünk mindenkit, aki úton-útfélen találkozna fEszterrel segítsen neki eljutni a Citromig. Sok minden múlhat egy útbaigazításon.

 

Kolozsvárt nem csapta be a kényszervakáció

by Kádár Hanga | 2014. 11. 15. | Kolozsvárt nem csapta be a kényszervakáció bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

 

Bármennyire is próbálta kormányfőnk csendre és rendre utasítani az egyetemistákat a hosszú hétvége megadásával, Kolozsváron nem jött össze az eltávolítás. A péntek esti tüntetés elején még megpróbáltam megsaccolni az összegyűlt tömeg létszámát, viszont hat óra után már percenként úgy özönlöttek a demonstrálók, hogy inkább feladtam az összeadást. Nagy örömömre. No, nem csak azért, mert olyan nehezen megy a matek, de megelégedés, remény és némi büszkeség töltött el látva, hogy a város népét érdekli az ország sorsa, ráadásul megpróbálnak tenni is érte a maguk módján.

aaaa

Kisiskolások, egyetemisták, de még az idős korosztály is képviseltette magát olyan középkorúak körében, akik babakocsistól, kisgyerekestől együtt tiltakoztak. Gúnyos, kormány-, de leginkább kormányfőellenes plakátok, néhány nemzeti lobogó, vuvuzellák, sípok – hangos és színes volt a felvonulás. A jégkockába fagyasztott tyúk azonban kissé félreérthetőre sikerült (vajon az ötletgazdák is arra a nemes és jól megfontolt tettre gondoltak, amikor a Keresztény − Liberális Szövetség bukaresti székházának udvarára élő, illetve döglött szárnyasokat hajigáltak be?). Egy talpalatnyi üres hely sem maradt a Fő téren, a tömeg leginkább a kommunista jellegű kormány és a kizsákmányoló politikusok ellen tüntetett. Röpcédulákat osztogattak, amelyeken a hét pontba szedett Kolozsvári határozat olvasható. Az utolsó pontot említeném meg, amely a szeparatizmus, illetve bármilyen etnikai, társadalmi, rasszista, vallási diszkrimináció azonnali és teljes megszűntetését kérvényezi. A tüntetés legfontosabb üzenete talán a szavazó-jog nyújtotta lehetőség feltétlen kihasználása – hiszen nekünk, egyszerű állampolgároknak csak ennyi jut a demokráciából.

aaa

a5

a„A” csirke.

 

Victor Ponta – válogatott szemszögek TOP10

by Korodi-Vass Lóránt | | Victor Ponta – válogatott szemszögek TOP10 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Az okuláréarmada

Híd alatt, híd alatt, Mărăști-híd alatt

by Kristály Bea | 2014. 11. 14. | Híd alatt, híd alatt, Mărăști-híd alatt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Mifolyikitt,Slider

 

Több tucatszor buszoztam el mellette, és nem bántam meg, hogy egyszer végre leszálltam. A Timaf október elejére kiírt versenyére az ország több pontjáról érkeztek művészek, hogy a szürke és többnyire csak focidrukkerek által kihasznált, ily módon is értékesíthető felületet szebbé tegyék. Az alkotók előzetesen beküldött munkái alapján választották ki azt a húsz street artistot, akik kiszínezhetik a Mărăști híd lábát. Hasonló alkotások találhatóak a vonatállomásnál is. Szálljatok le a buszról, és csekkoljátok!

1

Díszítő sorban a graffitik.

3

Most az egyszer kegyelmezz anyádnak! Ne ragaszd össze ostobaságokkal az alkotásokat.

4 5

De lehet, hogy a politikusoknak nincs anyjuk.

6

Híd-alja kis kukac…

7

…morgósság…

8 9

…na meg gyönyör.

11 12 13 14 15

Stop. A rohanásnak. Nézz körül.

DSC_0876

Minden kolozsvári nevében, köszi Timaf!