„A színészet olyan, mint egy színes pokol” – fejtette ki Bokor Barna, akivel egy kellemes kávézóban beszélgettünk. Bokor Barna ismerős lehet a vásárhelyiek számára, a Szovátáról származó, 30-as éveiben járó színész kalandos életét nem csak a rádiózás és a színészkedés alkotja: Egyiptom útjait is végigjárta, valamint annak idején laposra verte kézilabdában a magyar válogatottat. A tehetséges, népszerű színész külföldi utazásairól mégis hazatért, szíve hazahúzta az itthoni színházhoz. Jelenleg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. Bokor Barnával regényes életútjáról, a színházhoz, szerepeihez való viszonyáról beszélgettünk.Teljes cikk
Megtáncoltatta a kolozsvári fiatalokat a Baby Elvis és a Palma Hills zenekar január 12-én, pénteken a Flying Circusben. Mindkét banda energikus, tele erővel és lehetőséggel. Ezek a fiúk bebizonyították, hogy korai temetni a rockot vagy akár az élő zenét. Teljes cikk
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán diplomázott. Mindig is érdekelte az írás. Újságíróként kezdte pályáját, jelenleg vezető szerkesztőként dolgozik a Székely Hírmondónál, emellett két önálló verseskötet is a nevéhez fűződik. Dimény Haszmann Árpád jelenleg Csernátonban él feleségével és három gyerekével. Otthonában – ahol kívülállóként is érezhető volt a meghitt családi hangulat – beszélgettem vele karrierje kezdetéről, versesköteteiről, céljairól. Teljes cikk
Megragadhatóságában érezzük igazán megragadhatatlanságát. Számos kérdés megfogalmazódhat bennünk, mégis a legegyszerűbb talán a legsúlyosabb is egyben: mi is az a valami, amit testnek nevezünk? Nyolc találkozóból álló beszélgetéssorozatot kezdeményezett Dávid István református egyetemi lelkész és Vitus-Bulbuk István református lelkész. A találkozókon más-más szakterületek képviselői beszélgetnek különböző témákról (pl. betegség, szenvedés, lélek). A sorozat első találkozója, A testről címmel teológiai és filozofikus elmélkedésre kínált lehetőséget. Dávid István és Vitus-Bulbuk István Szigeti Attila filozófussal beszélgetett, ugyanakkor Adorjáni László karikatúrái és Demény Péter versei is fontos részeit képezték a test-témájú estnek.
Vitus-Bulbuk István felvezetőjében emlékeztetett egy 2015-ben indult kísérleti tevékenységre, amelynek célja volt összefonni a tudományt és a teológiát, ezáltal különböző aspektusokból megközelíteni a tízparancsolatot. Az akkori kezdeményezésből könyv is született Tízparancsolat? címmel. Részben ez a tízparancsolatos közös utazás adta az újonnan induló sorozatnak az alapját. Vitus-Bulbuk István azt is említette, nehezen „találtak fogást” ezen a testproblémán, mégis szükségesnek érzik egy elfelejtett társadalmi gyakorlat, a párbeszéd éltetését.
Dávid István a test teológiai megnyilvánulásáról beszélt, s felvetette a gondolatot: már a teremtéstörténetből látszik, kell egy másik ember/test ahhoz, hogy az ember ember legyen. Később ez a gondolat nőtte tovább magát Szigeti Attila fejtegetéseiben is, és ilyen kérdések merültek fel: az ember viszonylény-e, azaz a személyköziség ad-e lehetőséget arra, hogy megteremtődjön az egyszeri test, a személyiség? Dávid István továbbá fontosnak tartotta és tartja felszabadítani a testet a bűn fogalma alól, ezek ugyanis, a teológiai megközelítésekben és a köznapi emberek fejében is, úgy tűnik, valamiért összefüggnek. A test mint bűnforrás elképzelés azért is különös, mert összeegyeztethetetlen az inkarnációval, a krisztusi megtestesüléssel, ami a keresztyén gondolkodás egyik alapköve.
Szigeti Attila számos nagyhatású filozófus nevét és testfelfogását vázolta. Descartes dualista emberképét (gondolkodó elme vs. test mint mechanikus szerkezet), a fenomenológiai irányzat eleven testfelfogását (test mint a gondolkodás megtestesülése), ugyanakkor elhangzott Freud (a test mint a tudattalan ösztönök megnyilvánulási helye), Michel Henry és Michel Foucault (pl. engedelmes test, amely megtanul viselkedni) neve is.
Az est végére a beszélgetés mindhárom résztvevője (s talán mindannyian a hallgatóság köréből is) egyetértett abban, hogy pontok és összegzések helyett sok-sok kérdőjel és artikulálatlan kérdés maradt. Ahogy ez jellemző a minket érintő aktuális kérdésfelvetések esetében is, így például mihez kezdünk mindazzal, ami a testen belül van, hová tegyük és hogyan a lélekkérdéseket, ugyanakkor mihez kezdünk a testen kívüli valósággal, önmagunk térbeli el- és behelyez(ked)ésével, az egymáshoz való kapcsolódás lehetőségeivel és lehetetlenségeivel, csakhogy egy párat említsek. Úgy érzem, fontos teret engednünk a kérdőjeleknek, amelyek bennünk születnek egy-egy ilyen alkalommal, mert talán a cél nem is abszolút igazságok kijelentése, hanem különböző gondolatmagok elhintése s a továbbgondolás lehetőségének megteremtése.
El se tudok jobbat képzelni, mint vasárnap az esti órákban az ablak mellett kuporogva, megnyugvást keresve egy könyv társaságában teát vagy forrócsokit szürtyölgetni. Illata száll a levegőben, édes íze átjárja, melengeti szívemet. Az ehhez hasonló estéken sokszor elgondolkodom azon, mennyi értékes és izgalmas könyv várja, hogy felfedezzék. Szebbnél szebb és jobbnál jobb írások látnak napvilágot, én mégis sokszor egyetlen könyvhöz térek vissza egy új helyett. Két évvel ezelőtt bukkantam rá erre az alkotásra, mely azonnal rabul ejtette szívem, és azóta minden fél évben legalább kétszer elolvasom. Tudom, most sokan megkérdezhetik, hogy mi értelme van annyiszor elolvasni ugyanazt a történetet, úgyis tudom, mi történik benne. Ez olyan, mint a csoki, mindenki szereti és sokat eszik belőle, bár mindenki tudja milyen az íze.
