Gone Girl Kritika

Az egyik legjobb kortárs rendező fogott egy sötét és igen jól megírt könyvet, amelyben mind a karakterek, mind a történet is egyaránt érdekfeszítő, illetve nehezen kiszámítható. De a Harcosok klubja óta eltelt 15 év, és ő ezt a remekművet megismételte, majdnem hasonló sikerrel. Ugyanakkor Sartre pokolképe is újra igazolódik és a Batfleck utálók viszonylag megnyugodhatnak, mert a srácnak van némi színészi képessége. Szóval már lassan jöhet is a logikus folytatás.

Kicsit komolyabbra véve a szót, a kiváló előzetes egy kétes moralitású Afflecket és az eltűnt felesége körüli nagy, frusztrációval, illetve fordulatokkal teli felhajtást ígért, amit a filmtől meg is kapunk. Ezen kívül Trent Reznor Social Networkre emlékeztető zenéje és az emberi gusztustalanságot előhozó jelenetek sorozata, majd a rejtély kivitelezésének folyamatossága, illetve annak megoldása csak emelik a szintet. Semmi sincs elsietve, vagy ásítást idézően elnyújtva, a történet struktúrája eltér a megszokottól, az időnkénti agressziót tartalmazó jelenetek hatásosak, minden egyes jelenet okkal van a képernyőn. Valamilyen szintű figyelmet elvárnak a készítők jelen és a múlt közti ugrálással, de ha ennyire nem vagy képes, irány az internet Adam Sandler részlege!

A párbeszédek kellően hatásosak, időnként beutalást előidéző kacajt keltőek is, többnyire remekül vannak előadva. Affleck meglepően kompetens, Tyler Perry nem vált ki ökölbe szorított kezeket és Neil Patrick Harris sem rontja el az élményt, de a művet éltető alakítást az eltűnt hölgy maga, Rosamund Pike nyújtja.

gone girl 2

Látszik is rajta, hogy csak egy jó ,nagy Oscar trófeára vágyik.


Az igazi sztár persze Fincher marad, aki ilyen filmek alkotására született. A stílusa keltette atmoszféra és az ezzel járó görcsteremtő, idegölő jelenetei pótolhatatlanok. Nem mondom, hogy ez itt a következő Se7en, vagy Harcosok klubja, de elég közel áll hozzájuk és simán az idei mezőny tetején áll a Grand Budapest Hotel, Frank és a Galaxis Őrzői mellett.

 

Köszönöm az olvasóm figyelmét!

 

U.I.: A forgatás folyamán egyetlen póló, vagy ing sem vált denevérizmok áldozatává.

gone girl 3

De azért elnyúltak.

Hozzászólások