Dupla szülinap: jubileumi Csík-koncert a Paprika születésnapján Együtt ünnepelt a 12 éves Paprika Rádió és a 30 éves Csík zenekar – a magyar népzenei együttes november 27-én koncertezett a Diákművelődési Házban.

A koncert előtt a rádió két jól ismert bemondója, Sevecsek Renáta és Antal Karola köszöntötte a nézőket. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, a teremben nem maradt üres hely. A koncerten a népszerű Csík-dalokon kívül különböző erdélyi tájegységek népzenéjére utaló szerzemények, valamint új Anima Sound System-feldolgozások is elhangzottak. A zenekar vendége a 13 éves Zöldi Lara volt, aki fiatal kora ellenére már több magyarországi zenei-szórakoztató műsorban szerepelt, aktív tagja a Madách Színháznak is. Ezúttal két Presser Gábor szerzeményt adott elő, amelyekkel egészen elkápráztatta a közönséget.

Kérdésemre a Csík zenekar énekesnője, Majorosi Marianna elmondta, hogy az elmúlt 30 évből a legszebb emléke az volt, amikor a Sziget fesztiválon felléphettek, illetve nagy élmény volt számára a Budapest Arénában adott koncert is. ,,Sokszor jövünk Erdélybe, szerintem a jövő évben is fogunk. Azt gondolom, hogy a zenekar nagyon népszerű az itteniek körében, a mai este is ezt bizonyítja. Nagyon kedvesek az emberek, szeretik a népzenét, és a feldolgozásokat is, amelyeket kicsit új köntösbe öltöztettünk. A felállós tapsolás is azt bizonyítja, hogy van miért muzsikálnunk.” – nyilatkozta a Kossuth díjas zenekar énekesnője.

„Nekünk a Csík zenekar egy nagyon régi kedvenc, örülök annak, hogy itt voltak, eljöttek hozzánk, majdnem minden dalukat dúdoltuk magunkban, örömmel láttuk, hogy tele van a terem, s nagyon sok magyar ember összegyűlt.” – mondta az egyik résztvevő.

A zenekar az erdélyi turné során még négy erdélyi helyszínre látogatott el: Nagyváradra, Brassóba, Sepsiszentgyörgyre, illetve Sarmaságra. A koncert után a Paprika Rádió jótékonysági adománygyűjtést szervezett egy leukémiás beteg izraeli műtétjére.

A Csík koncerten kívül az Anna and the Barbies stúdiókoncertje is ugyanott zajlott, azt egy rádiós nyereményjáték győztesei tekinthették meg. A szerencsések az esemény pikáns születésnapi tortáit is megkóstolhatták. Az Anna and the Barbies egyébként szerdán este 8 órától a Form Space-ben is koncertezett.

Hozzászólások