Programajánló

Uborkaszezon vége, itt az ősz: megkezdődtek a színházi évadok és egyre több klubkoncertet jelentenek be. A következő hét eseményeiből szemezgettünk.

Október 17., szerda: MARGARET ISLAND-KONCERTET szerveznek a Form Space-ben, a folkpop zenekar harmadik nagylemezét mutatja be Kolozsváron. A másnap dolgozókra és órára bejáró egyetemistákra gondolva kapunyitás este nyolckor, a zenekar kilenckor kezd, majd koncert után DJ Matheus folytatja a bulit.

Október 18., csütörtök: ELŐADJA FISHEZ CÍMŰ PRODUKCIÓJÁT a Váróterem Projekt. Sipos Krisztina rendezése hétkor kezdődik a ZUG.zone-ban. Aki még nem fáradt el, kis késéssel átmehet a Heltai Folkcenterbe, ahol SZÜRETI TÁNCHÁZat tartanak este nyolctól. Ha nem tudsz táncolni, semmi gond, Tamás Szilárd és Vargha Fruzsina táncot tanít, a talpalávalót a Tokos és a Rekegő zenekarok szolgáltatják. Mindeközben a Sapientián megkezdődik az angol nyelvű FILM- ÉS MÉDIATUDOMÁNYI KONFERENCIA, az Intermediality Now: Remapping in-Betweeness, amely október 20-ig tart, és számos programmal várja az érdeklődőket. Csütörtökön többek között levetítik Thomas Elsaesser The Sun Island című filmjét 18:30-kor, utána kérdezhetsz a film készítőjétől.

Október 19., péntek: Az Urániában ANGOL NYELVŰ STAND-UP-ESTet szerveznek 19 órától. Az előadó két híres brit komikus, Mike Shepherd és David Whitney. Innen még nyugisan elérünk az Euphoria Music Hallba, ahol SUBCARPAŢII KONCERT lesz éjfélkor.

Október 20., szombat: A 130 ÉVE SZÜLETETT KARÁCSONY BENŐre emlékeznek a Bulgakovban délután négykor. Hogy utána mit csináljunk, jól át kell gondolni, ugyanis este nyolctól három izgalmasnak ígérkező eseményt is szerveznek. A Hard Clubban a brazil RED HOT CHILLI PEPPERS TRIBUT ZENEKAR fog játszani, míg a Waves with No Ends elhozza a londoni pop noir BLACK NAIL CABARET duót. Ugyanekkor lesz a TÁNCDALFESZTIVÁL A SLAMMEREK ÚJRAGONDOLÁSÁBAN a Bulgakovban, ahol Bárány Bence, Galló Bence, Mészáros Péter és Mundig Márton irodalmi igényességgel újraírt popdalszövegeire improvizál Hollai-Heiser Anna, Horváth Lilla, Holly Borbás Gergő, Varjú Nándor, míg a játékmester Szőke Gábor.

Október 21., vasárnap: A román nyelvű, angolul feliratozott Eu sunt! şi? előadás témája a homoszexualitás, a morál és az értékek, amelyek nem mindenkinek jelentik ugyanazt. Megtekinthető este nyolctól a REACTORban.

 

Október 22., hétfő: A ZDOB SI ZDUB zenekar fog szimfonikus koncertet adni a Köztársaság/Florin Piersic moziban 19:30-tól az Altorchestra szervezésében, akik a közeljövőben olyan zenekarok áthangszerelt koncertjeit hozzák még el Kolozsvárra, mint például a Robin and the Backstabbers.

 

Október 23., kedd: MEGEMLÉKEZÉSt szervez a Kolozsvári Magyar Diáktanács Mátyás király szülőháza előtt este 8 órától. A Kofferben pedig MÁRTON ÉVA FESTMÉNYEIt állítják ki, amely október végéig tekinthető meg.

Hozzászólások