Az utóbbi időben megszaporodtak a koncertesemények Kolozsváron, azonban az egyik frissen indult csapat sokadik hibáját véti, harmadik buliját volt kénytelen lemondani. Végül nem jött el ByeAlex, Curtis és a BSW, Dorina és Lil G x Nemazalány sem. Hozzáállásuk két előadónál olyannyira kicsapta a biztosítékot, hogy saját közösségimédia-felületeiken írtak arról, hogy a koncert elmarad, és másnak sem javasolják az együttműködést a Fire Events-szel.

Friss csapatról van szó, tavaly októberben indultak. Főleg a mainstream hip-hop és elektronikus zene vonalon, meghívtak egyaránt erdélyi és magyarországi előadókat, és nem feledkeztek meg a trashről sem. Elhozták többek között az AK26-ot, Saiidot, Kistehenet vagy DJ Gyóntatófülkét.

Hogy hol kezdődtek a problémák? A Lil G x Nemazalány- és Dorina-koncert helyzete viszonylag homályos volt. A párosnak sikerült pont a kolozsvári koncert napján felbomlania, amelyről a Fire Events a nagyközönséggel együtt a közösségi médiából értesült. A Fire Events elárulta, hogy mikor megtörtént a dolog, Lil G-éknek már úton kellett volna lenniük, és a telefonhívásaikra sem válaszoltak, illetve Dorinát a határon nem engedték át a lejárt személyi igazolványa miatt. Hozzátették, hogy a helyette szervezett „Nem az a buli” a legjobb hangulatú eseményeik egyike lett.

A második elmaradt esemény, a Curtis x BSW szintén nem tiszta. A szervezők az érdeklődés hiányára hivatkoztak, és arra, hogy a BSW mondta vissza közös megegyezéssel. A Beerseewalk azonban Instagram fiókján ennek az ellenkezőjét állítja, vagyis nem rajtuk múlt a dolog, és a továbbiakban nem kívánnak együtt dolgozni a Fire Events-szel, illetve másoknak sem ajánlják. A Fire Events ezt úgy magyarázza, hogy végig bizonytalan volt, Curtis el tud-e jönni vagy sem, ezért ők is késleltették a szerződéskötést, amíg semmi biztosat nem tudtak. A bizonytalanság miatt rákérdeztek, hogy mi lenne, ha DJ settel jönne a BSW, majd néhány e-mailváltás után a zenekar ügynöksége lemondta Curtis-szel együtt. A Fire Events a jövőben mégis szeretne egy Curtis-koncertet.

(képernyőfelvétel a BSW instagram profiljáról)

(képernyőfelvétel a BSW instagram profiljáról)

A harmadik baki a ByeAlex és a Slepp koncert kapcsán történt. Ismét le kellett mondaniuk, ekkor azonban Alex felháborodott bejegyzést tett közzé, amelyben a szervezőcsapat többszöri szerződésszegéséről és kamuzásról ír, amit a Blikk is lehozott. A Fire Events késett a zenekar kifizetésével, amit ByeAlexék nem vártak meg. A szervezőcsapat hozzátette, hogy ez az ő hibájuk, viszont utólag meg tudták volna oldani.

Mindenkinek meg kell tudnia, hogy ez az ún. Fire Events szervezőbrigád több magyar csapatot vagy előadót is átejtett…

Posted by ByeAlex on Wednesday, March 13, 2019

A Fire Events Facebook-oldalán megsokszorozódtak a negatív kommentek, humorosan megjegyezték, hogy „lassan az oldalt kéne törölni, nem az eseményeket”. A jegyvásárlók felháborodottsága annak ellenére is érthető, hogy az elmaradt koncertjegyek árát visszaigényelhetik.

Az üggyel kapcsolatban bejegyzést tett közzé a Yolozsváros, a kb. 7 500 követővel rendelkező, nevezzük jobb híján mémoldalnak, szintén kifogásolja a helyzetet, főleg azért, mert ezzel Kolozsvár jó hírét rontják.

Hozzászólások