Két nap, tíz évfolyam volt- és jelenlegi diákjai, tizennégy előadás, tizenöt előadó, huszonkét szervező, kétszáz résztvevő. Ez mind egy helyen, egy konferencián, de az emlék, a tapasztalat és az élmény örök, vagy mondhatnánk, végtelen.

– áll a szervezők sajtóközleményében, akik az eseményt záró állófogadáson könnyes szemekkel, meghatódva mondtak köszönetet egymásnak a közös munkáért. A tizedik alkalommal megszervezett Kommunikációs Napok idei témája a konvergencia volt, amely által megtudhattuk hogyan keveredik a kommunikációtudomány egyéb műfajokkal. Szó volt törvénykezésről, eszközökről, amelyek az emberek helyett is okosak, robotokról, de az Aranyélet, az EMO stílus és a trash jelensége is szóba került. A szervezők péntek reggeltől szombat estig várták az érdeklődőket, összesen kb. kétszáz személy vett részt a konferencián. A célközönség a kommunikáció, újságírás és fotó-film szakos hallgatók voltak, de több karról is eljöttek hallgatók és középiskolás diákok is.
Ha bővebben olvasnál az előadásokról, katt a cetlire.

01márkusetelka 02bodolailaszlo 03seerlaszlo

04laszlozoltan05batorianna 06hathaziandras

07angyalosyeszter 08ipnczésádám

09ármeánotília                Hosu Ioan si Bodgan Ratiu

11guldkeszeg 12keszeg 13kadarmagor

Hozzászólások