Elképesztő hazugságokkal ösztönözték az embereket a múltban cigaretta vagy épp különböző drogok vásárlására – tudhattuk meg Berta László kreatív vezető előadásából, amelyben a reklámok hazugságainak történetéről és fejlődéséről beszélt.

A középkorban házi készítményeket hirdettek arra hivatkozva, hogy azokkal gyógyítani lehet a pestist, később heroinos és kokainos kezelést ajánlottak a fogfájás kezelésére. Az 1930-as években megjelentek a dohányipart népszerűsítő reklámok. Ezek eleinte azt állították a cigarettáról, hogy nem káros az emberi egészségre, azaz szinte teljesen veszélytelen. Olyan időszak is volt, amikor kisbabákat használtak fel a hirdetéséhez. Amikor az emberek elkezdtek rájönni az igazságra, már azt mondták, hogy csak annak ártalmas, aki nem bírja, kicsivel később aztán elismerték, hogy életveszélyes is lehet. Ezek után viszont úgy próbálták meg eladni, hogy menőnek állították be azt, aki cigizik.

A mai reklámszakemberek már nem engedhetik meg maguknak, hogy egyértelműen valótlan dolgokat állítsanak, viszont túlzással, csúsztatással, bizonyos tények kihagyásával, az információk átfogalmazásával vagy egyéb kreatív módszerekkel továbbra is lehet hazudni.

Vannak azért olyanok is, akik őszinteségükkel akarják megnyerni maguknak a vásárlókat. Egy ismert autómárka például kellő öniróniával reklámozta egyik modelljét, egy két méter magas kosarast állítva melléje, aki be sem fért az autóba. Berta László becsülendőnek találta, hogy a reklámmal a termék hátrányaira is figyelmeztettek – bár mindmáig ez a ritkább eset.

Kommunikációs napok facebook oldal/Ilyés Szabolcs

Hozzászólások