Ha valami biztos, az az, hogy nem vagyok egyedül, aki elemezgette már ezeket a kérdéseket. Mégis, csak egyetlenegy olyan személyt tudok említeni, aki válaszokat is kapott néhányra közülük. Ő Truman, azaz Jim Carrey. Kedvelt színészem, aki saját világába zárt foglyot alakít első drámájában, és szerintem kissé a valós énjét is a kamerák elé tárja. De az is lehet, hogy még nem nőttem fel a filmhez, csak azt gondoltam…

1998-ban, a misztikus ezredforduló előtt és a valóságshow-k kezdeti időszakában, amikor az embereket igencsak foglalkoztatja a lét kérdése és mások életének kukkolása, megjelenik egy film olyan témával, amire talán senki sem számít. Nem mindennapi valóságshow-t mutat be, amit ma legkönnyebben a SIMS és a Barátok közt ötvözeteként tudnék elképzelni. Azért egyedi, mert a főszereplő nem tudja, hogy születésétől fogva az élete nyitott könyv, „a léte nem hamis, csupán irányított”.

Megdöbbentett ez a 22 éves film az irreálisnak tűnő, már-már meseszerű cselekményével és a burkolt kritikáival, amelyek ugyanakkor egyértelműek is. A felismerés, hogy mi is zajlik körülöttünk, olyannyira riasztóan hat rám, mint a főhősre. A kiszolgáltatottság érzése rémületbe ejti az embert. A film leghatásosabb jelenete, amikor a show atyja a stúdió hatalmas képernyőjén megsimogatja Truman arcát, épp azt a kínos esetlenséget mutatja be, ami ellen nem tudunk tenni. Nemcsak a főhős, sokszor mi sem.

Aztán meg ott van a tökéletesen bemutatott média és emberei. Egy olyan tér, ahol és ami által egyszerre a legtöbb ember befolyásolható, ahol mindenki egyedit képes alkotni, határok nélkül. Isten lehetsz ott te is, meg én is, mint a filmben CHRISTof, akinek a szava szent és akarata teljesül. Többnyire…

A sorozat 1909. részénél a tévénézők a tömeges manipulálhatóságról, a sebezhetőségről tesznek bizonyságot, arról, hogy nemcsak Truman esik csapdába, hanem mindazok, akik őt nézik. Ekkor már érzelmileg kötődnek a show-hoz, függők lettek, akik a szórakozást könnyedén előtérbe helyezik az erkölccsel szemben – sőt a legtöbben még be is segítenek az igazság felderítésének megakadályozásába. Nem rosszindulat vezérli őket, egyszerűen csak önzők, a média megszállott áldozatai.

A sorozatban néhány percenként valamilyen termékreklám nyomódik a néző arcába, és mivel azokból finanszírozzák a huszonnégy órás műsort, elvárják, hogy a tévéző kérdés nélkül el is fogadja a sokszor már nevetséges hirdetéseket. Ez a taktika rámutat arra, hogy a show és gyártója, a hirdetők miként tekintenek a nézőkre: tudatlan fogyasztóknak látják őket, akik hajlandók hallgatni bármit, ami a show-val társul. Ez mit sem változott azóta…

Miközben az események drámaivá alakulnak, a nézők attól tartanak, hogy a műsor teljesen megszűnhet úgy, hogy már testestül-lelkestül elragadta őket a valóságtól. Aztán amikor ez bekövetkezik, másik csatornára váltanak, keresnek egy újabb műsort, és megmaradnak tudatlan fogyasztóknak.

A show rendezője, Christof, azzal próbálja meg irányított életében marasztalni Trumant, hogy a kinti világban sincs több igazság, csupán a hazugság és csalás uralkodik mindenhol. Hogy érvelése elegendőnek bizonyul-e, az maradjon a mozi meglepetése. Akárhogyan: a világban továbbra is hatalmon maradnak az olyanok, mint Christof.

A történet zseniális. Nem emlékszem már, mikor volt legutóbb olyan, hogy napokig a hatása alatt voltam egy filmnek. Most megtörtént. A sok apró, de fontos részlet, amely képernyőre került, egytől egyig görbe tükröt mutat a világnak és ösztönöznek, biztatnak, megnevettetnek, elborzasztanak, ezerféle érzést idéznek elő az emberben. A mindig vidám, vicces, bolondos Jim Carrey főszereplése iróniát csempészett a filmbe:a sokak által ismert életrevaló, mosolygós ember, aki talán csak azért olyan, amilyen, mert megformálták a személyiségét, sőt fél életén át meg is tévesztették. Erre ráeszmélve viszont ő maga adja meg a reményt: önerőből megtalálja a neki járó szabadságot.

Ha azt kérdezné valaki tőlem, hogy kivel, melyik szereplővel tudnék azonosulni leginkább, haboznék. Truman lennék, akit irányítanak vagy inkább a tévé, internet, telefon előtt ücsörgő áldozat, aki nem ismeri fel, hogy csapdába esett? Esetleg egy alkotó, aki hidegvérrel megpróbálja elérni célját? Ma, 2020 májusában azt érzem, hogy a filmben bemutatott hatalom, irányítás, manipuláció, kiszolgáltatottság olyan szinten jelen van és működik a világunkban, hogy most már képtelenek vagyunk megállítani. Pedig csak mindenkin múlna, ahogy az is, hogy idáig jutottunk.