Lassan vége az évnek, budapesti heteim letelőben vannak, itt a vizsgaidőszak és itt a karácsony.  Eszembe jut egy tavalyi történet, melynek érzései nem múlékonyak, mert egyetemistaként, távol a szülői háztól, másabb az ünnep.

Üres dobozokkal és befőttesüvegekkel, meg némi ruhával megpakolt bőröndömet húzva indultam az órámra, majd onnan az állomásra. Alig találtam meg a helyem, végül ott volt négy román utazó között.  Elővettem laptopomat, ha látják, hogy elfoglalt vagyok, nem szólnak hozzám elmélet alapján.  Egy óra elteltével azonban lemerült, a fényeket lekapcsolták, így olvasással sem tudtam elbarikádolni magam.  Próbáltam aludni, de a néni folyton felébresztett kérdéseivel.
Hajnalban mindenki elaludt. A kupéban egyre hidegebb lett. Az ajtónak vettettem hátam, lábaimat magamhoz húztam és kabátommal betakaróztam. Így bámultam ki az ablakon, benne visszatükröződtek  útitársaim. Majd a tükörképeken túl a sötétben valami megcsillant, havas fenyőfák közt zakatolt a vonat. Akaratlanul is elmosolyodtam felismerésemen, „hó!”, csak néztem… „hó”, legszívesebben felkiáltottam volna, de azt az érzést, amit a hó látványa jelentett nekem, nem lehetett szavakkal elmondani.  Eszembe jutott otthonom, az ágyam mellett a papucsom, az összehajtogatott pizsomám,  a zongorán égő gyertyák, a kanapé, a kandalló, az asztal. Barátaim, akik hamarosan hazaérnek, s félév után újra találkozhatunk. Édesanyám, amikor álmosan, kócos hajjal, fényre hunyorító szemmel lép velem szembe a nappaliban, édesapám, aki hajnalban felkelt, és a peronon vár rám.
A vonat csak zakatolt tovább, távoli volt a cél, de én minden egyes kattogásával éreztem, hogy otthon vagyok. Torkom összeszűkült, szemembe könnyek gyűltek, megyek haza. Szeretettel telve néztem végig alvó útitársaimon, a bácsin, aki bár alig tudott kiszállni üléséből, elkísért az ajtóig, hogy segítsen levenni csomagom, a nénin, aki utazásunk első tíz percében bemutatta a táskájában őrzött kis albumából egész családját. A fiún, aki csak úgy megosztotta velem mobilnetjét, hogy tudjam letölteni politológia dolgozatom. És abban a pillanatban nekem eljött a karácsony. Amikor hazaértem, már ott volt mindenben, a hajnali ébresztőt fújó kakasokban, az ugató kutyákban, a karácsonyfaégőkkel díszített épületekben,  és amikor beléptem a házba, édesanyám kócos hajjal lépett szembe, s ott volt az egész karácsony egyetlen ölelésében.

A nővérem körülbelül egy hónappal ezelőtt írt egy SMS-t: „a december elsejés hétvégén lehet, megyünk Bécsbe”. Lázas tervezgetésbe kezdtünk, ő is, én is, hogy mi mindent akarunk megnézni, én az operáról álmodoztam, ő az épületeket vette sorra, na meg a karácsonyi vásárokat.

Teljes cikk