Mindig olyan ember próbáltam lenni, akit nem láncol le a múltja. Aki képes továbblépni, és akinek a  jelenben kicsit sem számít az, hogy a múltban mi történt. Milyen szép is lenne, nemde? Az igazság az, hogy az embert a múltja eddig is, most is és ezután is meg fogja határozni. Hiába lettünk felnőttek az életkorunk szerint, mégsem tudjuk felfogni, hogy a tetteink igenis felelősséggel járnak. Erre a legjobb példa a következő kis történet, amit nemrég olvastam.

Arról szól, hogy szegeket vertek bele egy fába nap mint nap. Persze egy idő után rájöttek, hogy nem jó az, amit tesznek a fával, és igazából nekik sem származott semmi jó belőle. Ezek után a szegeket szépen egyesével kihúzták a fából. Lehet, hogy a szegek már nem voltak ott bent a fában, és akik beleverték, ők is megbánták már amit tettek, de egyvalamit sosem feledhetünk el: a szegek ugyan kint vannak, a fában mégis ott maradtak a lyukak. Olyan valami változott meg a fában, amit már semmi sem fog helyrehozni, még az idő sem. Ahogy a fában a szegek helyei, úgy az életünkben is megmutatkozik minden, amit már elkövettünk, legyen az jó vagy rossz tett. A múltunk, bármennyire is furán hangzik, igenis jelen van az életünkben. Pontosan a múltunk tesz minket azzá, akik vagyunk. Így aztán igazából elfeledni a múltat nem lehet. Kitörölni azt, ami már belevésődött az életünkbe, nem lehet. Vicces, kicsit furcsa dolog jutott erről eszembe: hiába adakozik ma a gazdag, ha eddig mindent ellopott.

Fontos, hogy kik vagyunk ma, mi az, amit képviselünk, hogy álarc az, amit nap mint nap viselünk, de azt, hogy honnan jöttünk, sosem szabad, sosem lehet elfelejtenünk.

fotó: TRΛVELER .