múlt

Százféle változatban

by Főcze Tímea | 2020. 02. 15. | Százféle változatban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | KultúrHaus,Slider |

Fekete, mint a korhadt deszkái a műhelynek, ahol naphosszat dolgoztál. A hely, ami leginkább Mary Poppins feneketlen kézitáskájára emlékeztet. Édesanyának csak lomtár, neked oltár volt, számomra játszótér és mostanra szívem harmadik kamrája. Szabadidőd annak szentelted, hogy a már haszontalannak vélt tárgyakba életet lehelj. Figyeltem hosszasan, miképpen alakítod át azt az ósdi bútort tulipános ládává. Színültig pakoltam játékkal, de javarészt ülőalkalmatosságként használtam. Így hát kipárnáztad a fedelét. Csak ültem ott kedvenc vackomban, vártam hadd maszatoljam már össze magam gépolajjal, festékkel, páccal. Benne a pácban akkor lettem volna, ha rosszul reagálsz arra, amit legféltettebb kazettáiddal műveltem. Gyorsan halottnak tettettem magam, lélegzetet visszafojtva, nagyon remélve, hogy így majd eltörpül a csínytevésem. Kacagás lett a vége és megmutattad: a letekert szalag parókának is használható, a dalokat pedig megoldjuk hangszálainkkal. „Százféle változatban te vagy velem, és te segítesz”. Olyan hely volt ez, ahol négy-öt autó is elfért, persze csak alkatrészeire bontva. Felidézem gyakran a sok szerszámot, soknak a nevét sem tudom, de színét, szagát, rozsdafoltját és az állandóan búgó rádióhoz viszonyított helyét sosem felejtem. Itt mindennek volt rendeltetése. Bármit elbírt a döngölt aljzat, a szögek minden nap görbültek kicsit a rájuk akasztott „jó lesz ez még valamire” kategóriájú kacattól. Szétrongyolódott füzetek a terveiddel, könyvek és pengével hegyezett ceruzák – amiket a füled mögött tartottál, s mindig kerested, hová tehetted. Patologikus halmozásnak nevezte volna egy pszichológus, amit műveltél. Ismételted megannyiszor, ugyan miért gyarapítaná egy tárgy a szemétdombot, amikor még használható, vagy újra használhatóvá alakíthatjuk. „Amit ember hozott létre, azt ember meg is javíthatja”, a te utadba a tervezett elavulás sem állhatott.

Idegen a szó, hogy műhely. Ezermester fészkét ezerféleképp hívhatnánk, nemde? Az én szótáramban mindenképp több jelentés van. Barkács óla, mentsvár s legfőképpen: emlékmegőrző. Miután elmentél, évekig ide jártam ragaszkodni. Legalább a tárgyakhoz, amiket hátrahagytál. Úgy jártam ott, mintha porcelánvilágban. Semmihez nem értem, hogy ott legyen, ahol hagytad. Meg aztán tudtam, nincs, aki orvosolja, ha az ujjamba szálka megy. Dühös voltam minden porszemre, ami gyermekkorom legtörékenyebb emlékére ülepedett… Titkon reméltem, csak megvicceltél. Megtanulom a leckét, hogy halottnak tettetni magunk nem játék, s majd csak előbukkansz.

Mára a műhely a földdel egyenlő, de emlékdarabokból sokszor újjáépítem. Ha valamire megtanítottál, az az, hogy semmi nem tartós, de nem is vész el. Szétesik-összeáll újra meg újra, ez végtelen nyugalommal tölt el. Akárcsak az, hogy úgy sejtem, egyike vagy mindenhatónk ezermestereinek, akik vigyázzák, hogy forogjon ez a bizonyos gépezet.

A múltam igenis meghatároz

by Krasznai Csongor | 2018. 12. 03. | A múltam igenis meghatároz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider |

Mindig olyan ember próbáltam lenni, akit nem láncol le a múltja. Aki képes továbblépni, és akinek a  jelenben kicsit sem számít az, hogy a múltban mi történt. Milyen szép is lenne, nemde? Az igazság az, hogy az embert a múltja eddig is, most is és ezután is meg fogja határozni. Hiába lettünk felnőttek az életkorunk szerint, mégsem tudjuk felfogni, hogy a tetteink igenis felelősséggel járnak. Erre a legjobb példa a következő kis történet, amit nemrég olvastam.

Arról szól, hogy szegeket vertek bele egy fába nap mint nap. Persze egy idő után rájöttek, hogy nem jó az, amit tesznek a fával, és igazából nekik sem származott semmi jó belőle. Ezek után a szegeket szépen egyesével kihúzták a fából. Lehet, hogy a szegek már nem voltak ott bent a fában, és akik beleverték, ők is megbánták már amit tettek, de egyvalamit sosem feledhetünk el: a szegek ugyan kint vannak, a fában mégis ott maradtak a lyukak. Olyan valami változott meg a fában, amit már semmi sem fog helyrehozni, még az idő sem. Ahogy a fában a szegek helyei, úgy az életünkben is megmutatkozik minden, amit már elkövettünk, legyen az jó vagy rossz tett. A múltunk, bármennyire is furán hangzik, igenis jelen van az életünkben. Pontosan a múltunk tesz minket azzá, akik vagyunk. Így aztán igazából elfeledni a múltat nem lehet. Kitörölni azt, ami már belevésődött az életünkbe, nem lehet. Vicces, kicsit furcsa dolog jutott erről eszembe: hiába adakozik ma a gazdag, ha eddig mindent ellopott.

Fontos, hogy kik vagyunk ma, mi az, amit képviselünk, hogy álarc az, amit nap mint nap viselünk, de azt, hogy honnan jöttünk, sosem szabad, sosem lehet elfelejtenünk.

fotó: unsplash-logoTRΛVELER .