személyes

Ültetnél virágot, de kitapossák

by Bartok Barbara | 2019. 10. 28. | 0 | Bezzeg...,Slider |
„Különc lennél. Okoskodó. Bolond. Begubózol a kanapé szélére egy pokrócba tehát."
Bartok Barbara
Teljes cikk

Talán jövőre…

by Kincses Kriszta | 2018. 12. 31. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Újrakezdések, második esélyek, megbocsájtások és remények. Ezekkel az érzelmekkel telnek meg az emberek az év utolsó másodperceiben. Kinek épp mire van szüksége. A szilvesztert azért kedvelem(tem), mert karácsony ellenében kevésbe túlhajszolt és képmutató ünnep. Összegyűlsz a haverokkal, a sárga földig és annál is tovább mulattok, visszaemlékszel a szar és kevésbe szar élményeidre, amiket átéltél: nevetsz, sírsz, minden, ami a csövön (szádon) kifér.

Teljes cikk

A múltam igenis meghatároz

by Krasznai Csongor | 2018. 12. 03. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Mindig olyan ember próbáltam lenni, akit nem láncol le a múltja. Aki képes továbblépni, és akinek a  jelenben kicsit sem számít az, hogy a múltban mi történt. Milyen szép is lenne, nemde? Az igazság az, hogy az embert a múltja eddig is, most is és ezután is meg fogja határozni. Hiába lettünk felnőttek az életkorunk szerint, mégsem tudjuk felfogni, hogy a tetteink igenis felelősséggel járnak. Erre a legjobb példa a következő kis történet, amit nemrég olvastam.

Arról szól, hogy szegeket vertek bele egy fába nap mint nap. Persze egy idő után rájöttek, hogy nem jó az, amit tesznek a fával, és igazából nekik sem származott semmi jó belőle. Ezek után a szegeket szépen egyesével kihúzták a fából. Lehet, hogy a szegek már nem voltak ott bent a fában, és akik beleverték, ők is megbánták már amit tettek, de egyvalamit sosem feledhetünk el: a szegek ugyan kint vannak, a fában mégis ott maradtak a lyukak. Olyan valami változott meg a fában, amit már semmi sem fog helyrehozni, még az idő sem. Ahogy a fában a szegek helyei, úgy az életünkben is megmutatkozik minden, amit már elkövettünk, legyen az jó vagy rossz tett. A múltunk, bármennyire is furán hangzik, igenis jelen van az életünkben. Pontosan a múltunk tesz minket azzá, akik vagyunk. Így aztán igazából elfeledni a múltat nem lehet. Kitörölni azt, ami már belevésődött az életünkbe, nem lehet. Vicces, kicsit furcsa dolog jutott erről eszembe: hiába adakozik ma a gazdag, ha eddig mindent ellopott.

Fontos, hogy kik vagyunk ma, mi az, amit képviselünk, hogy álarc az, amit nap mint nap viselünk, de azt, hogy honnan jöttünk, sosem szabad, sosem lehet elfelejtenünk.

fotó: unsplash-logoTRΛVELER .

A változás szele

by Krasznai Csongor | 2018. 11. 16. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Mindig is olyan személyiség voltam, aki szerette, ha az ideje be van osztva és mindig van amivel elfoglalja magát. Ehhez elégnek bizonyult a kötelező programok tárháza, és ha az nem volt elegendő, akkor a barátok, kapcsolatok kiegészítették. Líceumos éveimben a napom betöltése érdekében hétvégente néha pultosként, néha pincérként vállaltam munkát, hétköznap meg terembe jártam napi szinten két órát. Most, hogy egyetemista éveimet elkezdtem, teljes mértékben felborult a megszokott rend. Már nincs az, hogy tudom jól, reggel 8-tól délután 3-ig foglalt vagyok, majd jöhet a többi. Most már vagy reggeltől estig egyetemen vagyok, vagy pedig egyáltalán nincs órám, és ezekhez kellett minden mást igazítani. Természetesen a rend felborulása okozott már gondokat mind a családi életben, mind a baráti körben, de így is próbálok összhangot teremteni. Az egyetem számomra teljes mértékű foglalatosságot jelent akár az órákon, akár azokon kívül. Ez egy más világ. Emberként kezelő tanárokkal, baráti hangvételű órákkal és sok-sok értékes tapasztalattal gazdagszunk nap mint nap. Olyan személyiség vagyok, aki rendet szeret tartani az életében, így ez az új program teljes mértékű változást hozott. Nem bánom, újdonság itt minden számomra, és gyakorlatilag csak pozitív dolgok vesznek körül, legalábbis egyelőre… Elég valószínű, hogy a véleményem megváltozik az első vizsgaidőszak után, de remélem, azután is kitartok, és rengeteg pozitív élménnyel gazdagszom majd. Mindenkinek javaslom a változás befogadását, mivel gyakran csupa hasznos dolgot hozhat az életünkbe, ami hosszú távon elkísérhet.

fotó: unsplash-logoMarten Bjork

Vegyetek vissza a tempóból

by Wolf Petra | 2018. 11. 13. | 0 | Bezzeg...,Slider |

Amúgy te valóban rám figyelsz, ha szeretnék neked mondani valamit? Vagy csak próbálsz úgy tenni, mintha tökre érdekelne a sztorim? És nekem sikerül-e úgy figyelnem rád, ahogyan az neked megfelel? Minap nevetve szól hozzám a barátnőm: lekötelezném, ha visszavennék a tempóból, alig tud követni. Ennek következtében elkezdődött az önmegfigyelés, és rájöttem, néha tényleg hajlamos vagyok a korábbi beszédstílusomhoz viszonyítva gyorsabban ledarálni a mondandómat. Manapság sokszor azon kapom magam, hogy úgy beszélek, mintha attól tartanék, nem tudom majd lezárni a gondolatmenetet. Elmerengtem a dolgon, s egyértelművé vált, azért parázom, mert sokszor valóban nem tudom. Arra vagy kíváncsi, hogy miért? Mert lelkesen a szavamba vágnak. Úgy, ahogy bizonyára olykor én is mások szavába vágok. De tényleg csak olykor, na. Annyira türelmetlenül várjuk a végszavakat, mint a jelzőlámpa zöld színének felvillanását. Gyakran érzem, s rossz néven is veszem, hogy egyre kevesebben figyelnek igazán arra, amiről a köreikben szó van. De ami ettől jóval aggasztóbb, hogy talán rám is igaz, az én figyelmem is egyre felületesebbé válik, szelektál. Rengetegszer van olyan érzésem, hogy az, akivel beszélgetek, tűkön ül, alig bírja kivárni, hogy levegőt vegyek és átvehesse a stafétát, beékelve egy „bezzeg-történetet”. Amúgy az is elképzelhető, hogy teljesen másfelé szeretne kanyarodni, s az eredeti témától mielőbb szeretne eltérni. Ilyenkor sikeresen elválnak az útjaink, szerencsésebb esetben csak képletesen. Nekem meglehetősen hiányoznak a tekintetek. Nektek feltűnt már, hogy egyre ritkábban nézünk egymás szemébe? Ráadásul ha valaki bátorkodik megtenni, nyomban képesek vagyunk zavarba jönni. Mi lehet az oka? Fáradtság vagy érdektelenség? Miért ficánkolunk a beszélgetés alatt, miért nyomkodjuk még ekkor is a telefonunkat, miért van olyan érzésünk, hogy miközben a partnerünk beszél, a világ elszalad mellettünk? Talán mert a szükségesnél eggyel több dologra összpontosítunk egyszerre. Egyre következetesebben adagoljuk a figyelmet, mint műanyag dobozkáinkba az ebédet, amit szintén nem együtt fogyasztunk majd el. Pipa.

 fotó: https://www.huffingtonpost.com/larry-kim/multitasking-is-killing-your_b_9821244.html?guccounter=1