Samutól CyberSamuig Dr. Seer Lászlóval

Ahhoz képest, hogy a 350 000 évvel ezelőtt  Vértesszőlős Őstelepen élő Samu még nem ismerte a tüzet, a jelenlegi helyzet alapján 2060-ra elkészül az a processzor, amely felér az emberiség teljes agykapacitásával. Az előadás középpontjában a mesterséges intelligencia állt és az IoT, avagy Internet of Things. A dolgok internete nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy bizonyos eszközök képesek információt felismerni és egy hálózaton keresztül kommunikálni más eszközökkel. Ma már szinte mindenki rendelkezik okostelefonnal, de nem ritkák az okos órák sem. Azonban szinte bármi lehet már „okos”: az autó, a város, a fogkefe – ezeket olyan szoftverekkel látták el, amely figyeli a felhasználó igényeit, és alkalmazkodik azokhoz. Egy felhasználó például úgy nyilatkozott az okostermosztátjáról, hogy az a legjobb barátja.

A technológia folyamatosan fejlődik, ez pedig elképesztő lehetőségeket rejt magában. Például nemrég Milánóban okosdivatbemutatót tartottak. Képzeld el, hogy a pulcsid méri a testhőmérsékleted, és annak függvényében tágul vagy szűkül a fonalak közötti távolság, közben meg wifivel vagy bluetooth-tal kapcsolódhatsz rá. De hasznosabb célokra is használhatják: ma már képesek olyan iPhone tokokat készíteni – öt dollár gyártási költséggel -, amelyek ekg-t mérnek.  A naponta egy alma az orvost távol tartja mondásunk új értelmet nyer. Azonban most fejlesztik a Neuralinket, amely arra hivatott, hogy az emberi agyat összekapcsolják egy számítógéppel.

Nem meglepő, ha egyeseket megrémít a fejlődés. Seer László a magyar sajtóból hozott a témával foglalkozó cikkcímeket, mint a „Vetés, aratás, programozás”, az „Isten nem ver robottal?”, vagy a személyes kedvencem „Dél-koreai migráns robotok fogják elvenni a munkánkat”. Ugyanakkor jogászok kezdtek el foglalkozni azzal, hogy milyen jogai lehetnek egy robotnak, illetve, hogy az általuk hozott döntések kinek a felelőssége. Jóval megfoghatóbb probléma a hack, erre lehet megoldás az ún. blockchain technológia, amely egy elosztott adatbázisra épül.

Fotó: Tompa Réka

további fotók itt

A szakmai konferencia legelső előadásában a Babeș – Bolyai Tudomámnyegyetem Színház és Televizió karának tanára, Márkus Etelka adott tanácsokat azoknak, akik kényelmetlenül érzik magukat  közszereplés előtt. Ugyan több évtizedes múltja van a sajtóban, elmondása szerint még néha vele is előfordul, hogy izgul egy interjúkészítés előtt, példának az egy évvel ezelőtti, Orbán Viktorral való beszélgetését hozta fel. Véleménye szerint az interjúalany megkönnyítheti az úságírók illetve szerkesztők dolgát, ha a kérdésekre egyszerű, rövid mondatokban válaszol. Továbbá fontos szerinte, hogy televiziós interjú esetében biztosítva legyen a nyugodt helyszín, ahol az ember olyan kényelmes testtartást tud felvenni, mint amikor egy ismerősével beszélget. A fontos tanácsokon kívül az előadónő a pályafutása során megélt humoros történeteket is beiktatta bemutatójába, amelyeket az interjúk közben készített rosszul sikerült képekkel illusztrált.

Fotó: Tompa Réka

további fotók itt

Keszeg Anna, a debreceni egyetem adjunktusa és a Babeș – Bolyai Tudomámnyegyetem vendegtanára a trash jelenségét vizsgálta három megközelítésből is:

trash az, ha valamit újra felhasználunk,

de lehet a ciki szinonimája,

és használjuk egy csoport kifejeződési formájára is.

A kérdés az, hogy a három mennyire függ össze? Szerinte inkább a trash az ízlésünk által legitimált csúnyaság. Az, amit felvállalunk és értékessé  teszünk. A jelenség leginkább a TV-s tartalmakban figyelhető meg a talk-showk által, de jelen van Instagramon, a divatmagazinok fotóit “lemásoló”, inkább parodizáló képek, vagy a fura kinézetű, már csúnyának minősülő ételek fotói által is (ugly food). De létezik a “trash test” kifejezés is, ami a tíz évvel ezelőtti sztárkultúrát jellemzi, a plasztikai műtétek idejében. A divatban is beszélhetünk erről, az átlagos megjelenés lassan átmegy trash-be, de Keszeg Anna megemlítette a turizmus által túlhajszolt terek trash-é alakulását is. Amit azonban rögtön felidézünk, amikor a trash szót halljuk, az a Mónika-show típusú trash videók, de a manapság mindenki által kedvelt trash zenék is eszünkbe juthatnak, amelyeknek képviselői közé tartozik többek között például Hiro vagy az AK26.

Fotó: Simon Hunor

további képek itt

„Minden, ami a netre került, ott is marad. Ez nem Las Vegas.”

A Kommunikációs Napok utolsó előadását Kádár Magor, kommunikációs szakember tartotta. Az előadásra a Magortól megszokott interaktivitás és humorosság volt jellemző. A résztvevők ugyanis minden feltett kérdésre adott helyes válaszért gyűjtötték a „hibákat”. A végén pedig a legtöbb hibát összegyűjtők ajándék pendriveokat kaptak.

Kádár Magor prezentációja alapján bemutatta, hogy a neten hogyan viselkedik a fiatalok többsége, ki mennyi időt tölt az interneten, a közönség meglepetésére az introvertált személyiségtípusba tartozók használják legtöbbet. Viszont nem a közösségi oldalakon, hanem inkább az online filmes, kulturális platformokon töltik szabadidejüket. Magor arra is kitért, hogy egy perc alatt mennyi minden történik az interneten (például többszázezer film indul el a Netflixen egy perc alatt, ő sem érti hogyan.)

„A közösségi profilod elég közlékeny”

– emelte ki. Bemutatta, hogyan tudjuk elemezni a világhálóra felkerült képeket, és mennyi információt tudhatunk meg egy személyről a fotói, és a közösségi oldalon létrehozott profilja alapján.

Fotó: Simon Hunor

további képek itt

A pénteki nap programját Hegyi Kincső színész hallgató és a Jászai Mari-díjas színész, Hatházi András beszélgetése zárta. Az előadásban a rendezőként és íróként is elismert Hatházi elmondása szerint nem színészként éli meg a hétköznapjait; az elmúlt években úgy érzi, hogy több bizonytalanságot érez magában a világ iránt, mint bizonyosságot. Szerinte a színészet is egy megfogalmazhatatlan dolog, nem lehet benne jónak vagy rossznak lenni, mert minden ember a saját nézőpontjából értékel egy darabot vagy egy filmet. Elmélete szerint két ember működik mindegyikünkben: az amelyik cselekszik és az, amelyik belülről szemléli, valamint véleményezi a másik cselekedeteit, utalva ezzel arra, hogy sokszor legbelül tudjuk csak, hogy valamit helytelenül teszünk, mégis véghezvisszük. A karaktermegformálás ezzel a gondolattal függ össze, a lényeg, hogy a színész azonosulni tudjon szerepével, ne csak úgy tegyen, mint a megformált karakter, hanem legbelül is tudjon úgy érezni, még ha tisztában is van vele, hogy csak játék, amit csinál.

Fotó: Tompa Réka

további fotók itt