olvasás

Felfedezetlen „tájak”: a könyvtár

by Csog Brigitta | 2020. 03. 23. | Felfedezetlen „tájak”: a könyvtár bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | KultúrHaus,Slider |

Amikor már harmadszor is megszólalt az ismerős dallam, végre realizáltam, hogy mégis csak kedd van, és kipattantam az ágyból. Már a fogaimat sikáltam eszeveszetten, amikor belém hasított a fájdalmas felismerés, hogy ma könyvtárlátogatásra megyünk, méghozzá a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárba. Ettől a pillanattól kezdve enyhén szkeptikusan álltam a nap történéseihez.

Szerény reggelim elfogyasztása után (ez az információ még kulcsfontosságú szerephez juthat a történetben) elindultam. A héten először érkeztem időben órára, szóval még kicsit büszke is voltam magamra. Álltam a gyönyörű, szecessziós épület előtt, és elgondolkodtam, miért is nem jártam ide gyakrabban. Pár másodperc múlva fel is ocsúdtam romantikus képzelgéseimből, és nyugtáztam, hogy túl nagyvárosi és bonyolult a rendszer ahhoz, hogy az én szerény, kanadai–amerikai rajzfilmsorozatokban látott és még mindig áhított könyvtárhasználati vágyaimat kielégítse. Szóval, mire ennek a gondolatnak a végére értem, már bent is voltunk az előcsarnokban.

A tágas térben cikázott a figyelmem, majd megütötte fülemet tanárunk búcsúszava, és ezzel átadtam magamat a túrának, amit a nagy olvasóteremben kezdtünk el. Mielőtt bejutottunk volna az ominózus terembe, át kellett szelnünk azt a termet, ahol a könyvek és helyek foglalására és a könyvtárosokkal történő konzultációra van lehetőség. Újra felvillantak emlékek korábbi próbálkozásokról egy-egy könyv megtalálására, amikor a rendszer kifogott rajtam. Végül visszagyömöszöltem ezeket egy fiókba és tovább figyeltem. Aztán csendben beléptünk a nagy olvasóba, és mint egy tiszteletmeneten, a tanuló diákok tekintete végigpásztázott. Ahogy a kezembe nyomták a kijárati ajtókilincset, kissé fura érzésem támadt, mégpedig az, hogy nem is annyira ultramodern ez az épület. A következő megálló még inkább ebbe a gondolatba segített belehelyezkednem, hiszen a könyvlift, ami aztán abszolút nem nevezhető a mai technológia vívmányának, egészen elképesztően antik tárgyként hatott rám. Ezután, a raktárakon végighaladva megkaptam azt, ami hiányzott számomra az olvasókból, a hatalmas polcokat megtömve könyvekkel és különböző kiadványokkal, újságokkal és mindenféle nyomtatott sajtótermékkel, arról nem is beszélve, mennyire kastélyhangulatot eredményeztek az üvegpadlók, ahová beszűrődött az alsóbb szinteken sorakozó könyvek sziluettje.

Bandukoltunk kicsit a kígyózó lépcsőkön és egy konferenciateremben kötöttünk ki, itt jött képbe újra a technika nevű mumus. Kaptunk egy gyorstalpalót az online felület használatából, ami valahogy már nem tűnt olyan nagy dolognak, bár mégis voltak azért kétségeim. Egészen elképesztő volt most már látni és nemcsak hallani arról, milyen hatalmas adatmennyiséget érhetek el online, otthonról. Viszont közben felmerült bennem az ijedtség is, hogy hová vezet, ha mindent elérhetek úgy, hogy ki sem kell lépnem a házból és nem is kell ténylegesen könyvet fognom a kezembe. Nem lehet elmenni amellett sem, hogy ez micsoda óriási segítséggel és előnnyel jár nagyon sok korosztály számára, persze ha ki tudják okoskodni, hogy mi is a belépőjükhöz tartozó jelszó, amivel elérhetik ezeket a felületeket. Ennek a kérdésnek a megfejtése is folyamatban van, a magam részéről.

Az online tér mélységeiből kilépve, az utolsó állomás következett. Egy olyan olvasóterembe kukkanthattunk be, ahol sajtóanyagokat lehet tanulmányozni. Egész hangulatos az atmoszféra az 1800-as évekbeli különféle anyagok közt. Ezért is lettem hirtelen nagyon mérges magamra, amikor a bizonyos szegényes reggelim mintegy dörömbölni kezdett odabentről, lehetetlenné téve az élvezetet, amit az érzékeny hírlapok forgatása nyújtott. Két tanulságot is sikerült tehát levonnom a nap során. Az első, amit megannyiszor hallottam az eddig eltöltött félév során, hogy a lehetőségeket igenis használjam ki. A második pedig, hogy egy banán, attól, mert gyümölcs és egészséges, nem fog elegendő energiát biztosítani egy felfedezőúthoz.

Legyen időd olvasni!

by Pilbáth Kincső, Wolf Petra | 2019. 03. 27. | Legyen időd olvasni! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | KultúrHaus,Mifolyikitt,Slider |

Megrendelsz egy újabb könyvet annak reményében, hogy kivételesen ennek tényleg nekifogsz, ki fogod olvasni. Aztán felkerül a polcra, néha ránézel, de nincs annyi időd, hogy levedd, és belelapozz.

Majd jövő héten, amikor befejezem a beadandóimat, majd amikor szabadságot kapok, majd, ha a gyerekek a nagyszülőknél lesznek. De a könyv ott marad a polcon, porosodik hónapokon, akár éveken át. Ugye ismerős a helyzet?  Kifogásokat keresünk, pedig ha valóban szeretnénk, havonta legfeljebb egy könyvre valószínűleg jutna időnk. Még csak gondolkodni sem kell, melyikre essen a választásunk, Szabados Ágnes újságíró, riporter kihívása a segítségünkre szolgál. A 2017 óta folyamatos népszerűségnek örvendő Nincs időm olvasni kihívás lényege, hogy Ágnes ajánlásai által minden hónapban elolvassunk egy könyvet. Kategóriákat ad meg, kedvenc író, rég ajánlott, megfilmesített könyv… mindenbe belekóstolhatunk, ha elég elszántak vagyunk.

Szerencsére az olvasást nem csak Ági terjeszti a fiatalok (és nem csak) körében, hasonló projektbe fogott Vecsei H. Miklós (Hasi) színész is, aki a szakmája, illetve az írás mellett nekilátott a POKET zsebkönyvek projektjébe, aminek célja a minőségi irodalom terjesztése. A kis könyvek elérhető áron találhatóak meg automatákba zárva Budapest különböző pontjain, előnyük, hogy az olvasni vágyók zsebében is könnyedén elférnek. Ezeket most már igyekeznek a fővároson kívüli településeken is terjeszteni, sőt már online is rendelhetőek. A projekt tavaly áprilisban indult, és akkora sikere volt, hogy a tervezett fél év helyett a poketek két hét alatt fogytak el, mostanra pedig már 12 féle könyvet olvashatunk POKET formájában, április elején jelenik meg a 13., ami összeköttetésben áll majd az azt követővel. Az olvasás népszerűsítése céljából Szabados Ágnes által szervezett budapesti közönségtalálkozón Hasi elmondta, hogy az elején ő volt az egyetlen, aki hitt ebben az egészben, egy közösséget szeretett volna ezáltal alkotni. A színész felidézte gyerekkora első kedvenc könyvsorozatának emlékét: Shan Darren Vámpírkönyvek című alkotása szerettette meg vele az olvasást, szeretné POKET formájában kiadni a közeljövőben.

„Az az álmom – és ez kezd is megvalósulni –, hogy a POKET-ről ne az olvasás jusson eszébe az embernek, hanem a közösség. Ezt nem lehet megfogalmazni, ez egy hangulat, amit át szeretnék adni.”

– mondta el. Hiszen milyen jó érzés, amikor a buszon ülve felpillantasz, s meglátod a veled szemben ülő kezében is a könyvecskét, és egy mosoly kíséretében tudod, hogy ő is ugyanarra gondol, amire te. Ugyanahhoz a közösséghez tartoztok. Apró pillanatok, de maradandóak. A POKET április 7-én ünnepli majd első születésnapját.

Világnap, újragondolva

by Bartok Barbara | 2019. 03. 23. | Világnap, újragondolva bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Bezzeg...,Slider |

Szombat van. Gyönyörűen süt kint a nap. Kényszert érez rá az ember, hogy kimenjen a szabadba. De pont ma „maradj ágyban és olvass” nemzetközi világnap van. Ki vagyok én, hogy ennek ellentmondjak? Hosszú ébredezés, két adag kotyogós kávé, egy kis mosogatás után tehát felcsaptam a laptopom. Megnyitottam az idei kedvenc mappámat, ami már október óta „porosodik”. Kitaláltátok már a mappa nevét? Segítek: egy szó, összetett szó, három tagból áll. Na? Hát persze: rém-ÁLOM-vizsga. Lehetne Szakdolgozat, Államvizsga, vagy bármi hivatalos. De én szeretek mindent a nevén szólítani. Miért szépíteném, ha ez írja le a legjobban? Hónapokkal ezelőtt megbeszéltem magammal, hogy nem fogok ráizgulni. Majd megnyitom, amikor úgy érzem, szükséges. Sokszor szembejött velem, rámosolyogtam, kikerültem. Pontosan mellette vannak a Filmek, a Sims4, a Csakúgyírni mappák. Mindig ezeket választottam. Gondoltam, úgyis küld az univerzum valami jelet, amiből majd tudni fogom, hozzá kell látnom a vizsgához. Aztán ma, a szokásos reggeli Facebook-görgetés elhozta a jelet. Minden ismerősöm a világnapról posztolt: maradj ágyban és olvass. Első gondolatom természetesen a polcokon sorakozó regényekhez, verseskötetekhez vezetett. El kellett telnie néhány percnek, amíg eszembe jutott, hogy rengeteg tanulmány, újságcikk, könyv vár engem abban a bizonyos mappában. Úgyhogy most behúzom a sötétítőt, keresek YouTube-on egy videót, amelyben órákig eső-hang megy, és bekuckózom az ágyamba. Olvasok, jegyzetelek, kicsit sírok, de eleget teszek a világnap követelményeinek. Még mindig kacsingatnak a kedvenc regényeim. Az ezüst színű sötétítőn átszűrődnek valamelyest a nap sugarai, amelyek csalogatnak a Szamos-partra. De – ahogy a testvérem mondaná – hero vagyok, megcsinálom! Jelre vártam, megkaptam, indulhat az utolsó féléves banzáj!

fotó: unsplash-logoChristin Hume