Igen! Van valaki, aki tudja, hogy nem a sör csapolja meg a pultoslányt, aki ismeri a varázsszavakat, és amilyen hülye vagy, ő úgy szeret.

Ki volna más, mint Balázs Gyula, ismertebb nevén Kowalsky, akiről talán mindenkinek eszébe jut egy kis dalrészlet, videójelenet vagy ő maga és a szakállas, tetkós, igazi rockos megjelenése. Ha engem kérdeznek, az egyik legtehetségesebb dalszerzőt látom magam előtt, valakit, akinek kiváló érzéke van ahhoz, hogy a magyar nyelv legegyszerűbb szavait felhasználva a legmélyebb érzéseket, gondolatokat fogalmazza meg, illetve azt, hogy mi a nagy harci helyzet a világban vagy épp az ő saját világában.

Zenekarával 2003 óta sikerült egészen közel kerülniük közönségükhöz, fiatalokhoz, idősekhez, sőt most már az sem meglepetés, ha gyerekdalok helyett Kowalsky meg a Vegát hallgatnak a kisebbek is. Különlegességük abban is megmutatkozik, hogy egy-egy számukat hallgatva az ember néhány pillanatig magáénak érzi a megfogalmazott helyzetet, a veszteséget, csalódást vagy örömöt. Eléneklik és eljátsszák azt, ami bárkivel megtörténhet, egy tapasztalatot, a valóságot, amelybe simán beleképzeljük magunkat.

Zenéjük ars poétikája az élet értelmének keresése. Erre irányulnak a mély gondolatok, az elmélkedések, na de mi az, amit nekünk emellett még átadnak?

A Tizenötmillióból egy című daluk sajátos kedvenc, egyben kellemes csalódás. Amikor először hallottam, magával ragadott, mint az összes többi. Többször újra is játszottam, hogy minden szóra figyelni tudjak, megértsem az üzenetét, de valahogy a videó elkerülte a figyelmem. A családra is teljesen ráragadt a zenéhez való kötődésem, és egy családi ebéd alatt apa volt az, aki elindította a kedvelt számot, pontosan az előttem levő tévében. A megdöbbenés sugárzott az arcomról, amikor végignéztem. Addig a pontig biztos voltam benne, hogy már régen megértettem, miről szól, hogy a „mondd hát neked mit jelent, hogy annál nagyobb szeretet nincs, mintha másokért önként adnád az életet” sorok a katonákról szólnak, a háláról, amivel tartozunk nekik. A klip pedig a reményről mesél, arról, hogy a világ nem annyi, amennyit a szemünkkel látunk, a katonaként harcban elvesztett férj és apa újra találkozhat kislányával egy köztes dimenzióban.

Most már úgy gondolom, nincs olyan, hogy ne tudnának újat mondani, meglepni vagy úgy zenélni, hogy ne érjenek el az emberek lelkéig. Dalaik egy-egy kis darabkát jelentenek ahhoz a kirakóshoz, ami fejtegeti majd az élet értelmét.