Megnéztük a Kojot című filmet

Az a helyzet, hogy túl sokat hallottad azt a mondatot, hogy „magyar filmhez képest jó.” Pedig csak körbe kellene nézni, és rájönnél, hogy ez már elcsépelt fordulat, nem igazán lehet előhúzni farzsebből, ha kötekedni akarsz. Kostyál Márk reklámfilmrendező megunta ezeket a sztereotipizálásokat, és jól arcon vágott. Persze, kifejezetten csak mozgó képkockák formájában, de így is elég nagyot csattant. A Kojot című filmről beszélünk, amely 2017 februárjában került a mozikba, és valami teljesen újat mutatott. (Vigyázat, az írás erősen SPOILERES, ha nem láttad a filmet, ne olvass tovább!)

(Mondom ne!)

Történetünk egy kis faluban kezdődik, egy átlagos napon… Na, nem, nem! Azt hitted, mi? Dehogy átlagos! A film az első pofonokat már a nyitóképeivel osztogatja, ugyanis egy véres-ordibálós-verekedős jelenettel indít, hogy dobd már el azt a popcornt a kezedből, nem azért jöttél, hogy lemenj mindenféle alfákba. Csak kapkodod a fejed, majd a film visszavált a jelenre, ténylegesen elhelyez térben és időben: Budapesten vagyunk, megismerjük főszereplőnket, Bicsérdi Mihályt (Mészáros András) és a feleségét, Esztert (Dobra Mara). Misit felőrölik a szürke hétköznapok, az alaphelyzet tényleg átlagos életet mutat: besavanyodott, unott, vontatott körforgást. A Kojot cselekményét Misi nagyapjának halálhíre indítja be, aki a srácra íratja vidéki házát és telkét. Bicsérdi meglátja a lehetőséget, végre hátrahagyhatja az önsajnálatát és más életet kezdhet, így elhatározza, hogy újjáépíti a kuckót, azonban a dolog közel sem megy olyan egyszerűen. A település, Tűzkő, Szojka Pál (Kovács Frigyes) és fia, Kispali (Mátray László) „uralma” alatt áll, akik mindent elkövetnek azért, hogy elűzzék azokat, akik megpróbálnak telket vásárolni vagy letelepedni. Szojkáék célja, hogy eladják a helyet svéd befektetőknek. A kommunikációs eszközök arrafelé igencsak leegyszerűsítettek: a verekedés a konfliktusok rendezésének módja, de abból is a durvábbik fajta. Kispali elég sokszor megvereti és fenyegeti Misiéket, hogy hagyják el a helyet.

Fotó: magyarmozik.hu

Misinek kemény harcot kell megvívnia
Fotó: magyarmozik.hu

Tehát, ilyen mizéria adja a film alaphelyzetét, ami önmagában is elég húzós. A karakterek és a köztük lévő kapcsolat pedig jobban elmélyít a Kojot világában, és tele van problémás szálakkal. Vegyük a főszereplőt, aki az elköltözést arra akarja használni, hogy végre felálljon a földről, és kézbe vegye a saját életét. Úgy érzi, fel kell nőnie a nagyapja örökségéhez, és nem futamodhat meg, még akkor sem, ha minden kötél szakad. Misi görcsös ragaszkodása és megfelelési kényszere kis híján a sírba teszi a kapcsolatát Eszterrel: ahogy nő a feszültség és fokozódnak az indulatok, a szereplők rombolják maguk körül a teret. A meghitt kapcsolat átfordul, lesz helyette ordibálás, sírás, pofonok és erőszak. Közben Eszter a film „voice of reason”-je, folyamatosan figyelmezteti a férjét, hogy nem kellene belemennie Szojkáék játékaiba, de Misi hallani sem akar erről.

Kispali karaktere is elég izgalmas, a pozitív és negatív jellemzők között ingadozik. Talán az a legérdekesebb, hogy benne meg van a hajlandóság arra, hogy befejezze az örökös rivalizálást, tiszta lappal kezdje, és hátat fordítson a faternak. Ha a cselekményt picit tovább kitartják, ez valószínűleg bekövetkezett volna. Kispali neki akar megfelelni, Misi pedig a saját apjának akarja bebizonyítani, hogy képes helytállni. A film ennek a körforgásnak a mérgező jellegét az ifjabbik Szojka kisfiának, Palikának a karakterével érzékelteti: a kissrácnak végig kell hallgatnia megannyi veszekedést, el kell viselnie a nagyszülei hóbortjait, a nagyapja irányítási kényszerét, stb. Remek üzenet, társítva ahhoz az állásponthoz, hogy a szülők és felmenők hibáinak levét mindig a gyerekek isszák meg. Ja, egyébként az, hogy minden fiút Pálnak hívnak, az idősebbik Szojka után, kiemeli, hogy a nagyfater mindent irányítani akar, és nem szeretné, ha a gyerkőcök egy pillanatra is elfelejtenék, hogy kik ők, hogy minden vagyont és hatalmat neki köszönhetnek.

Kispalinak elgurul a gyógyszere Fotó: 30per40.blog.hu

Kispalinak elgurul a gyógyszere
Fotó: 30per40.blog.hu

A Kojot mellékszereplők terén sem hiányos, izgalmas karaktereket kapunk: a szókimondó, laza figurát Lajos (Bocsárszky Attila) személyében, akin keresztül Misi többet megtudhat hajdani nagyapjáról. Aztán ott van a Székelyföldről érkezett Attila (Orbán Levente), akinek hallgatag jellemvonásokkal bíró karaktere ízig-vérig székely. Csak akkor szól, ha annak megvan a miértje, csendben meghúzódik, de amikor kell, odavág. A film tele van izgalmas kapcsolatokkal és sztorikkal, de jellemben mégis Misi fejlődik a legtöbbet. A végkimenetelben Kispalinak elgurul a gyógyszere, és le akarja rombolni a Bicsérdi-házat. Újabb véres és kemény helybenhagyás után Misi belátja, hogy el kell engednie az egészet, és aláírja a papírokat a svédekkel. Mindenki boldog, az utolsó képsorokban lebontják a házat, ezzel együtt minden bosszúság és gond elillan. Ez Bicsérdi karakterfejlődésének lezárása. Az Eszter–Misi páros közti feszültséget a gyermekáldás oldja fel, ami eléggé szegényes végkimenetel, tekintettel arra, hogy a kapcsolatuk a végefelé pengeélen táncolt.

A film mély témákat boncolgat, alaposan átgondolt mozi, remek látvánnyal. A néhol túl kemény jeleneteknek megvan a miértje, a szimbolikák külön cikket érdemelnének, lesz, amin filózni a továbbiakban is. Kétszer láttam már, és őszintén megnézném még egyszer. Talán nem azért, mert annyira jó, hanem mert annyira összetett, hogy minden alkalommal valami újat lehet kiragadni belőle.

Hozzászólások