Az erdélyiség sosem szólt igazán a divatról. A legtöbb magyar számára elég a kényelem és a kedvező ár. Ez lenne a divattervezők kivándorlásának oka? Van olyan, hogy specifikusan erdélyi stílus? A téma kapcsán Pinti Anasztáziát, a dániai VIA University College hallgatóját faggattam.

– Szerinted mi jellemző az erdélyi magyarok öltözködésére, stílusára, divatszokásaira?

– Amit én otthon megfigyeltem, az a materializmus és a konzumerista felfogás. Folyamatosan az új dolgok kellenek és abból egyre több. A mennyiség mindig a minőség fölött. Nagyon kevés az az eset, amikor valaki nem így gondolkozik, mert az átlag egyáltalán nem akar váltani. Szemet szúrt az is, hogy ritkábban találkozom egyedibb stílusú emberekkel. Talán ez azért, mert a legtöbb fiatal a trendpolitikát követi. Ezzel azonban könnyen mellé tudnak nyúlni. Attól, hogy valakin jól áll valami, nem jelenti azt, hogy rajtuk is jól fog. Azt látom, hogy nem tudják megszűrni a jó irányt a rossztól. Ez nem feltétlenül az ő hibájuk, hisz nem jártasak a divatban, nincs, ahonnan tudják. De hiányzik az érdeklődés, a tudásvágy, hogy rá akarjanak jönni ezekre. 

Az otthoni divatra jellemző a márkakötődés. Addig vagy menő, amíg Calvin Klein és Guess van rajtad. Az a probléma ezzel, hogy a drágább termék nem jelent jobb minőséget. Nálunk sajnos még nincs meg a hagyománya annak, hogy vagány turkálókban keress vintage darabokat vagy ruhákat bérelj. A legtöbben nem is gondolnak bele, hogy hol készült a hordott árucikk, hogy ki kezéből származik. Simán lehet, hogy az ötödik márkajeggyel ellátott fekete felsőt, amit a boltból vettél, ötéves bangladesi gyerek varrta. 

– Szerinted ezen lehet változtatni? Egyáltalán kell-e? 

– Azt érzem, hogy jó lenne az emberek szépérzékét valamilyen formában erősíteni. Természetesen a szépség, hogy kinek mi tetszik, egyéni preferencia. Ennek ellenére van az a pont, amikor egy viselet annyira nem előnyös, hogy az már zavaró, nem csak esztétikailag ronda. Ami szerintem ennél is fontosabb lenne, az a vásárlási szokások és a fogyasztási preferenciák megváltoztatása. Megtanulni tudatosabban költekezni és az értékeket előnyben részesíteni. Azaz kilenc fekete bakancs után nem egy tizediket venni, amire valószínűleg nincs szükségünk.

– Mi hiányzik innen, amit külföldön megkaptál? 

– A dániai emberek öltözködésére jellemző az egység, hihetetlenül talál az esztétikai érzékük és igény van a minőségre. Olyan, mintha lenne egy ilyen kis kódkönyvük, és mindenki tudná, mi a szép, mi néz ki jól. Mindemellett a tudatosságra és megfontoltságra is nagy hangsúlyt fektetnek. A tapasztaltak rengeteget alakítottak a saját felfogásomon. Erdélyben a durva tárgyilagossággal, anyagiassággal találkoztam inkább. Háttérbe szorultak az emlékek, a szentimentálisabb dolgok, amik voltaképpen az igazi lényeget teszik hozzá az élethez. A probléma abból is származhat, hogy otthon több kultúra keveredik és így több gondolkodásmód is érvényesül. 

– Miért döntöttél úgy, hogy inkább Dániában képzed tovább magad?

– Mélyen legbelül mindig úgy éreztem, hogy kilógok a sorból, másképp gondolkodom. Ennek ellenére sikerült megteremteni a saját közegem, megértő barátokat találni. Óriási segítség volt, hogy a családom mindig támogatott. Ahogy egyre nagyobb lettem, azt vettem észre, hogy nyomás alatt vagyok az egész közösség, az egész ország, az egész rendszer miatt. Ki kellett robbannom ebből a közegből. Abba is bele kellett gondolnom, hogy hol szeretném 10-15 év múlva látni magam és ez nem Romániában volt.

Azt hiszem, harmadikos voltam, amikor eldöntöttem, hogy divattervezést szeretnék tanulni. Ezután kezdtem el foglalkozásokra járni és fejleszteni magam. Ahogy nőttem és egyre több információhoz jutottam, úgy találtam rá különböző egyetemekre, a VIA University College-ra is. Beszéltem ismerősökkel, jobban utánaolvastam és úgy éreztem, ez az, ami nekem való. Életem egyik legjobb döntése volt. Dániában megleltem azt, amit kerestem. Totális ellentéte a romániai iskolarendszernek és annak, amiben nevelkedtem. Itt napi szinten foglalkozunk a fenntarthatóság és a környezetvédelem kérdésével, ez otthon nem épült még be a tantervbe. Teljesen más értékrendszer alapján élnek az itteniek, annyira hozzám közel álló a felfogásuk. Otthonosan érzem magam még akkor is, ha kilométerekre vagyok a szülőföldemtől.

A dániai tanulásra ösztönzött az angol nyelvű oktatás. Ez prioritást jelent számomra, főleg mert a későbbiekben szeretnék nemzetközi piacokon megfordulni. Előnyt jelent, hogy a diplomám és egyetemem nemzetközileg elismert. Ha ebben a szakmában dolgozol, szükséged van kapcsolatokra, az egyetemnek köszönhetően pedig nagyon sok érdekes karakterrel kapcsolódtam. Elmondhatom, hogy Európában majdnem minden országból ismerek valakit.

– Pontosan mikor és miben tapasztaltad azt a bizonyos terhelő nyomást? 

– Szerintem minden az oktatási intézményekkel kezdődött. Bár az 5–8. osztályt zeneiskolában jártam, érzékelhető volt a hierarchikus rendszer súlya. A tanár igazát, véleményét nem lehetett megkérdőjelezni. Ugyanezt a sémát követte a 9–12.-es elméleti líceum. Nagyon jó osztályom, osztályfőnököm volt, de az iskolarendszer hagy némi kívánnivalót maga után. Olyan szinten nem koncentrál a diákokra, mint egyéni személyre, hogy hihetetlen. Mindenki egyforma bánásmódban részesül és mindenkitől ugyanazt a teljesítményt várják el. Egyáltalán nem fókuszálnak arra, hogy az erősségeidet kamatoztasd, sem arra, hogy 12 év után mit is kezdj magaddal. Szerintem nagyon sokan pont emiatt vannak annyira elveszve. Mert ha suli mellett nem jártak kurzusokra, képzésekre, akkor teljes mértékben irányítgatás nélkül maradtak. 

– Milyen álmai lehetnek annak a divattervezőnek, aki itthon akar elhelyezkedni? És annak, aki külföldön?

– Mivel az otthonit nem próbáltam, nem mondhatom azt, hogy nincsenek alternatívák. Biztos vagyok abban, hogy a romániai lehetőségek is elég variáltak. Tudod többre vinni, ha igazán akarod. De limitáltabb a lehetőségek száma. Elsősorban kis faluban nem leszel divattervező, ezért a nagyobb városokba kell költöznöd. Ahhoz, hogy tapasztaltabb, képzettebb, hozzáértőbb légy, szükség lesz Erasmus-programra, kurzusokra, gyakorlatra, mert az elmélet önmagában nem elég.

A hazai edukáció nem rossz, nem gyenge. Sok ismerősöm képezi tovább ott magát, de én személy szerint másra vágytam. Azzal, hogy a külföldi oktatást választottam, építettem a nyelvtudásom, a kapcsolati tőkém. Sokat számít az egyetemi reputáció, a felszereltség, a szakmai gyakorlat. A fejlődésben nagy szerepe van annak, hogy hozzáférünk a legújabb programokhoz, technológiákhoz. A kötelező internship (gyakornoki program – szerk. megj.) segít a kompromisszumkötés elsajátításában miközben a csoportos munkához szoktat – ami nagyon fontos készségeket kínál, hisz vélhetően egyetem után nem fogunk mindannyian akkora anyagi kerettel rendelkezni, hogy saját márka tervezésébe kezdjünk. Az új vállalkozás nyereségessé tételéhez ez a tudás elengedhetetlen. 

– Kedvenc feldolgozott témád? 

– Az egyéni projektjeim közül szívügyem az Ageing, azaz idősödés. Ahogy együtt öregszem a körülöttem lévő emberekkel, egyre kíváncsibb vagyok arra, hogy ez milyen változást jelent számukra mind fizikálisan, mind mentálisan. A másik kedvencem a legelső divat orientált egyéni projektem az egyetemen, amikor művészeti alkotásból kellett ihletet merítenünk. A koncepció múzeumi látogatás köré épült, ahol kiválasztottuk a számunkra leginspirálóbb művet. Később ebből bemutatódarabot és pólókollekciót kellett megalkotnunk.

– Szerinted mi az a ruhadarab, kellék, ötlet, amit sosem hagy a divat hátra? 

– A divat az ikonikus ruhadarabokat örökíti tovább. Ilyen például a fehér ing, a blézer, a farmer és a fekete kis ruha. Ami az elmúlt időszakban nagyobb hangsúlyt kap, az a statement species (hangsúlyos ruhadarab, kiegészítő stb. – szerk. megj.). Egyre kevésbé látom azt, hogy kimennének a használatból a látványos táskák, az egyedi fazonok, az erős színek és a jellegzetes ékszerek. A divatvilágban sosem fogjuk elhagyni a múltból való inspirálódást, visszatérünk régi anyagokhoz, mintákhoz, formákhoz.

– Mi lenne az az ok, ami miatt úgy döntenél, hogy visszajössz Erdélybe?

– Annak valószínűleg egy nagyon jó lehetőségnek kellene lennie. Félreértés ne essék, nagyon szeretem otthon és maga Erdély tényleg nagyon szép, inspiráló és gazdag hely. Ott van a családom, a barátaim, onnan jönnek a gyökereim. Talán ez tudna egyszer hazahozni. Ha látnám, hogy az egész környezetnek szüksége van rám.

Hozzászólások