A tehetségkutató műsorok ma már a szórakoztatóipar elemi részét képezik. A tipikus amerikai álom, hogy egyetlen nagy dobbantással bárki a zenei toplisták élére kerülhet, behálózta a világot. És bármilyen elmaradottnak is vélje olykor a közvélemény Erdélyt, ehhez a hullámhoz régiónk is csatlakozott: Erdély dala címen indult 2022-ben pályázat helyi előadók számára, akik zenéjükben fejeznék ki, mit jelent számukra itt élni. Mi pedig most arra keressük a választ, hogy a dobogós dalok valóban az erdélyi létélmény lenyomatainak tekinthetők-e.

Elvileg az említett versenyt az különbözteti meg a tucatgyártott zenés vetélkedőktől, hogy adott témában voltak kötelesek nevezni az alkotók. Amint azt a verseny döntőjében Keresztes Ildikó is megfogalmazta a zsűriasztal mögött: egy szerzemény nem attól lesz Erdély dala, hogy pátosszal szól a szülőföldről, az eredetiség és őszinteség mérvadó. Az énekes véleménye szerint a pályázati felhívásra érkező zenéknek, az élő show produkcióinak önazonosnak kell lenniük, olyannak, mint az erdélyi emberek. Álláspontját más zsűritagok is osztották. Dorogi Péter szerint az erdélyi fiatalok nagyon kreatívak: ahány fellépő szerepelt a színpadon, annyiféleképp fogalmazódott meg Erdély a dalokban. De vajon a dobogós alkotások valóban olyan közvetlenül közvetítik az erdélyi fiatalok tapasztalatait és érzéseit?

„A Föld szíve, hallgasd, itt dobog”

Ehhez hasonló kliséket hallhattunk a harmadik díjazott és egyben EMKISZ-különdíjas (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete) zeneszámban, a DreamFlow Itt boldog vagyok című dalában. A zene önmagában eléggé kellemes, valahol a pop és az alternatív rock határvonalára sorolható, a bridge különösen jóra sikeredett, de a szöveg elcsépelt és egy szinten semmitmondó. Ez valószínűleg az igen fiatal fellépők korának, ebből fakadó tapasztalatlanságának terméke. Olyan képzavarokkal találkozhatunk, mint például: „még mindig szépek az ablakon a ráncok” és olyan értelmetlen, sablonos túlzásoknak is fültanúi lehetünk, mint:

„nem áll közénk száz határ, végtelen óceán, ami közrezár”. A klisékhez visszatérve hallhatjuk a dalszövegben az alábbiakat is: „édesanyám, szemedben otthonra találok” vagy: „ez az erdő, ez a fenyő, ez a hegytető engem éltető”, ami a középiskolás kötelező magyar költeményeket juttatja az ember eszébe.

A zsűritagok ellenben kedvelték a produkciót, Dorogi Péter szerint a dal sallangmentes, Bagossy Norbertet már „az első ritmusnál” megragadta, míg Keresztes Ildikó az énekes hangját dicsérte. Az Erdély dala legfiatalabb csapata 35 pontot szerzett a maximális 40-ből, ami a nézői szavazatokkal együtt a harmadik helyig juttatta őket.

Úgy tűnik, hogy az Erdély fogalomkörbe tartozó szavak (itthon maradás, hegyek, erdő, szülők, otthon) és egyéb, dalokban sokszor előforduló kifejezés (álom, óceán, jövő stb.) ismételgetése elégnek bizonyul a dobogós helyezésre ezen a zenei tehetségkutatón.

„A Sepsi, ha gólt rúg, ordítok!”

A második helyezett karakteresebb stílusban fogalmazta meg mondandóját zeneileg és a szöveget tekintve egyaránt. A Csajod zenekar viszont így sem volt képes kitérni a közhelyek elől, főleg a címadást (Ide tartozom) és a refrént illetően. Ezeket leszámítva a szövegrészek ötletesek: a verzék között formailag kapcsolatot képez a felsorolás, könnyen érzékelhető, kellemes ívet jár be a dal, határozottabb szerzői koncepciót követve. Először Amerika, Észak-Írország és Magyarország bukkan fel, következő versszakban Wass Albert funtineli boszorkánya, Elek apó és Kányádi, ami úgy kapcsolódik az erdélyiséghez, hogy közben nem érzi a hallgató túl soknak. A túl sok máshol csap le:

„ha meguntam a városzajt, és lelkem az erdő felé hajt, a medvékkel megosztozom a roskadt málnabokrokon”. A szövegnek ez a szegmense kissé karikatúrásítja a dalt. Az Ide tartozom című zeneszám refrénjében hallhatjuk, hogy „Bár néhanapján az élet messze elsodor, de ide úgyis visszajönnék bármikor”. Sokat ismételt gondolat, viszont nem annyira sablonos, mint a harmadik helyezetté. Az outro szentimentálisabb jellegű, mint a viccesre vett szövegegész: „bár máshol lenni indok lenne temérdek, de mondd csak, kit szeressek, ha nem téged?”

Ez az alternatív rockzene a zsűri részéről 37 pontot ért, és az értékelésben elhangzottak olyan szófordulatok, mint pofátlan szellemesség vagy sodródó energetikusság.

A produkcióval valószínűleg eléggé tág közeg tud azonosulni, így érthető a dobogó középső fokának elfoglalása. Találékonyan tűnik fel a Csíki sör, a Sepsi OSK, a kisebbségi lét motívuma, ami szórakoztatóvá teszi a zenehallgatást.

„Mindent, amit kértem, már megkaptam tőle”

A verseny első helyezettje, Erdély dala a Szintaxis Lassú vonatok című száma. Az előző két dalhoz képest kicsit másképp erdélyi: itt a zene formai felépítésének szintjén is megmutatkozik a régió sajátossága: az intro modernebb elemekkel tűzdelt folkdallam, emellett a zenekar viszonylag hosszú instrumentális bridge részt épített produkciójába, és a refrén jelentősen többször ismétlődik, mint a dobogó másik két fokán álló szerzeményben. Ezenkívül a banda nem próbálkozott Erdélyt minden sorban megjeleníteni, leginkább csak a tájleírásban. Elhangzik természetesen a verseny hívószavához híven olyan frázis, mint a

„szeretném érezni, hogy itt van a helyem” vagy „ez az a hely, ahol szabadon énekelhetek”. A zenét könnyed dallamosság jellemzi, fülbemászó és tipikusan rádióbarát dal.

A Szintaxis zenéjéről az élő show-ban Keresztes Ildikó azt mondta, szeretne belekötni, de nem tud, Lukács Laci pedig hozzátette, nem csodálkozik, hogy ez az együttes már megjárta néhány fesztivál színpadát. A szépen csengő vélemények számokban kifejezve 37 pontot jelentettek a Lassú vonatoknak. A két fiúbanda (A Csajod és a Szintaxis) a zsűripontok alapján holtversenyben állt, és csak a nézői szavazatok döntötték el a sorrendet a zenekarok között.

Ez a zene elég fülbemászó ahhoz, hogy sokak tetszését elnyerje, várhatóan találkozni fog még vele az erdélyi zenekedvelő közösség.

A felsorolt zenék beilleszkednek napjaink közkedvelt stílusainak kategóriáiba, alapvetően vidámak mind dallam, mind szöveg szintjén, és a közönségszavazatok által alakított végeredmény alátámasztja, hogy a nagyérdeműnek erre van szüksége. A leginkább nehezítő tényező annak eldöntésében, hogy valóban megérdemelte-e az itt bemutatott top 3, hogy kikiáltsák az erdélyi magyarság zenéjévé az, 

hogy bár ilyen kis közösségben a szavazatok leadása függ a zenekarok ismertségétől, nyilván az is számít, hány tagú a fellépőgárda és mennyire szociális típusok. A közönségszavazást el lehet úgy is képzelni jelen esetben, mint hatásos piramisjátékot, csakhogy itt rokonok és ismerősök győzködték és vették rá egymást sms-küldésre. Így természetesen másabb a végeredmény, mintha kizárólag objektív (már ha létezik ilyen) zsűri mérlegelt volna, de meg kell hagyni: a dobogós dalok valóban olyanok, amelyeket nyáron, valamelyik szabadtéri fesztivál hőségében szívesen énekelnek a kikapcsolódni vágyók.

Képek forrása: Erdély dala Facebook oldal

A mindannyiunk által ismert mondás szerint a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Esetünkben azonban némi stilizálásra van szükség: a pokol az út, amely pszichedelikus szintipoppal van kikövezve. Így foglalható össze nagyon röviden és a teljesség igénye nélkül The Weeknd Dawn FM című albuma, amely bár 2022 januárjában jelent meg, nem lehet eleget beszélni róla. Beharangozó, előzetes marketing és szinte mindenfajta kedvcsinálás nélkül egyszer csak debütált, a kritikusok ódákat zengtek róla, a hallgatók és a könnyűzenei közvélemény jószerével csodaként emlegette.

Miért és hogyan arathat egy kommersz előadó kommersz albuma közel osztatlan sikert? Azt hiszem, elég bombabiztos válaszom van a kérdésre: a kanadai énekes-dalszerző megírta a halottak, a másvilágra igyekvők, a feltámasztás albumát. Maga The Weeknd (polgári nevén Abel Tesfaye) nyilatkozta a Billboardnak, hogy az alapkoncepció szerint a hallgató örök nyugalomra lel, autóval utazik a másvilág felé, a purgatórium alagútjában dugóba keveredik, az autóban pedig a Dawn FM szolgáltat zenés műsort. Bár az előadó víziója szerint a hallgató tart az örök világosság felé, ha számításba vesszük Abel 2020-as After Hours című lemezét, hamar rájövünk, hogy a dalokban elmesélt történet főhőse maga The Weeknd, a Dawn FM pedig ott veszi fel a fonalat, ahol az After Hours véget ér. Az utolsó, Until I Bleed Out dal szerint egy igencsak görbe este után Abel lemondana a drogokról és az épp kudarcba fulladt kapcsolatát is kitörölné az emlékeiből, álmaiból. A Dawn FM címadó, albumelső nótája innen folytatja a mesélést. Jim Carrey eltorzított hangján a következő szöveg csendül fel: „Önök a 103,5 Dawn FM-et hallgatják. Túl sokáig voltak sötétben; itt az ideje, hogy a fényre lépjenek és tárt karokkal fogadják sorsukat. Félnek? Ne aggódjanak! Mi ott leszünk, fogjuk a kezüket és végigvezetjük önöket ezen a fájdalommentes átalakuláson. De ne siessenek! Dőljenek hátra és élvezzék a következő 1 óra felszabadító zenéit a 103,5 Dawn FM-en. Tartsanak velünk”.

A bevezető, hangulatteremtő track után a Gasoline következik, amely az előadó nihilizmusát, mintegy halálvágyát mutatja be, a szöveg címzettjének utasításokat ad arra nézve, hogy ha túladagolná magát tudatmódosító szerekkel, hogyan szabaduljon meg a holttestétől, ugyanakkor kéri, ha egy mód van rá, ne hagyja, hogy ez bekövetkezzen. A 80-as évek szintipopja, amelyet a Daft Punk is továbbörökített, ezt a dalt is meghatározza, Abel hangja pedig eltorzítva, mélyítve hallható.

Három dalban is megfigyelhető a mainstream könnyűzenében egyre népszerűbb, mégis mindig jóleső és sokatmondó zenei megoldás: az egyik dal vége a soron következő kezdőakkordjait szolgáltatja, például a How Do I Make You Love Me kicsit elnyújtott és monoton befejezése a Take My Breath indítását adja. Ez az összefonódás azért kimondottan meglepő, mert a Take My Breath önálló dalként a teljes album előtt már megjelent 2021 nyarán, így az a Dawn FM debütálásakor már mindenki számára ismerős volt.

A kanadai zeneszerző eddigi karrierjén, művein a droghasználat mellett másik toposz is végigvonul: a toxikus, boldogtalan párkapcsolatoké. Az énekes soha nem a másik felet, mindig önmagát hibáztatja, ez a másvilágra vezető kocsiutunk alatt is kiderül. A Starry Eyes című melankolikus, lassabb, nehezebben emészthető dalban az áhított kedvesnek csupa szépet ígér s mintegy könyörög, hogy mellette lehessen: „Hadd legyek ott a szívednek, ott lehetek, míg újra egész leszel. […] Hadd szeresselek, hadd szeresselek úgy, ahogy szükséged van rá.” A Tale By Quincy valamelyest magyarázatot ad erre a párkapcsolati vívódásra: a Quincy Jones zenei producer narrációjában hallható történet a producer életének egy részét ismerteti, mégsem csak azért van jelen az albumban, hogy Jones tiszteletét tehesse. Abel gyermekkorával és látens anyakomplexusával szinte teljes mértékben összecseng. Külön kiemelendő, hogy a producer monológja alatt futó dallamok erősen idézik Michael Jackson „popkirály” stílusát és életművét, ez pedig nem véletlen: Quincy Jones volt a producere Jackson Thriller című albumának, amely a zenetörténet egyik legsikeresebb és legtöbb profitot hozó lemeze. Maga Abel Tesfaye is elmondja az album kapcsán adott interjúiban, hogy a Thriller inspirációként szolgált a Dawn FM megírásakor.

Bár ahányszor az Every Angel is Terrifying című dal következik az albumon, mindig átugrom, megkerülhetetlen darabja a lemeznek és muszáj beszélni róla. Ez a szám olyan érzetet hagy a meghallgatása után, mint amikor kisgyermekkorodban a szomszédban fúrni kezdtek és hisztériás rohamot kaptál, mert a világ legrosszabb és legrettegettebb hangjának számított. A horrorfilmek betétdalait idéző hangkeverés ismét narrációval társul, az előadó újra torzított hangon, ezúttal magasabb lágéban szólal meg, a dal különlegessége mindezek mellett pedig a szövegválasztásban is rejlik. Az angyalokkal társalgó nóta szövegének egy része ugyanis Rainer Maria Rilke osztrák költő Duinói Elégiák csokrából származik. Az idézetet teleshopreklámra hajazó passzus követi, amely arra buzdítja a hallgatót, hogy 4 dollár 95 centért iratkozzon fel a Másvilágra. A tagság vásárlása után „belépsz egy képzeletet felülmúló világba, egy fékevesztett jövőbe, egy élménybe, amit soha nem felejtesz el (ne mondd, hogy nem figyelmeztettünk)”.

Az album zárószáma a Phantom Regret by Jim címet viseli. Ez ismét hangsúlyosan epikus, narrációra épülő dal, újfent Jim Carrey az elbeszélő, a háttérben pedig The Weeknd vokálozik. Amint azt már többször említettük, a Dawn FM szórakoztat bennünket az autóban, amint a dugóban ülünk a másvilág felé vezető sötétség alagútjában. Ennek megfelelően az utolsó dal számvetés. A narrátor rengeteg kérdést tesz fel, amelyeken az egyszerű halandó is elgondolkodik halála előtt fél órával: „Mennyi haragot, neheztelést vittél magaddal a sírba? Összhangban voltál-e valaha azzal a dallal, amit az élet dúdolt?” A kérdések után Jim megfogalmazza azt az általános igazságot, tézist, amelyet a halál kapcsán mindenki elmondott már: hat láb mélyen a föld alatt nem számít semmi, se nemzetiség, se rassz.

A Jim Carrey által közvetített végkicsengésből nem tudjuk meg, hogy mi, a hallgatók, vagy Abel, az előadó a mennyországba vagy a pokolba kerülünk-e, viszont egy utolsó biztatásban még részesülünk, mielőtt kijutunk az alagútból: „Hogy meglásd a mennyországot, neked is annak kell lenned. Béke veled!”

Kép forrása: Hypebeast

A késő 15., kora 16. század egyik legismertebb és legmegosztóbb, leggyakrabban elemzett festőművésze, a németalföldi Hieronymus Bosch 1450 körül született Herzogenbusch városában, születésének pontos ideje ismeretlen. Bár az alkotó után nagyon kevés írásos emlék és dokumentum maradt fent, mégis ismeretes néhány információ az életéről. Például 1463-ban a tinédzser Bosch szemtanúja volt a tűzvésznek, amely porig rombolta szülővárosát. Elemzők szerint ez az esemény mentálisan nagyon megterhelte a fiatal fiút, ennek lehet a folyománya a számos tüzes pokolábrázolás.

Bosch egész életművét egyetlen témakör szövi át: a bűn, az erkölcsi vétek és az emberi gonoszság. Gondoljunk csak a Pokol, Az utolsó vacsora vagy A hét főbűn című alkotásaira. Szakértők kutatásaiból arra következtethetünk, hogy ezek a kérdések szülővárosa erős katolicizmusának vagy a katolikus egyházban eltöltött éveinek köszönhetően foglalkoztatták ennyire. Összes műve szinte kivétel nélkül erre a témára épül, ezt dolgozza fel.

Az 1500 körül keletkezett A gyönyörök kertje című hármas oltárkép vagy triptichon ékes példája az előbb említett témafeldolgozásnak és tökéletesen beleillik az alkotó életművébe, ez az egyik leghíresebb képe. Az alkotás három panelből áll, amelyeket ha összehajtunk, a két külső borítón, behajtható szárnyon is megtalálhatjuk a „történet” egy részét. Nagyon nehéz meghatározni, hogy konkrétan mit akart átadni ezzel a művel az alkotó, nincs konszenzus az üzenetet és a szimbolika jelentését illetően, így csak interpretációkra és találgatásokra hagyatkozhatunk. Sokan úgy tartják, hogy szexuális szabadságot, forradalmat kiáltó, a kor normái ellen lázadó mű, pedig ha valamennyire ismerjük Bosch vallásos múltját és a város mentalitását, ahol felnőtt, akkor elég biztosan kijelenthető, hogy ez a triptichon – sok más művével egyetemben – az emberi romlásról, kárhozatról és a keresztény tanok elleni vétkek megtorlásáról szól, vagyis arról, hogy aki nem Isten szerint él, az büntetésben részesül, ami – Bosch szerint – a tüzes purgatóriumban való szenvedés és horror.

A külső, hajtható szárnyakon árvizet láthatunk a földön, amely felett (a panel legfelső, bal sarkában) megjelenik Isten nyitott könyvvel a kezében – ez is az emberek elkárhozására és bűnhődésére enged következtetni. Ha kinyitjuk a triptichont, első ránézésre nagy (egész pontosan 220 x 390 centiméteres) kép tárul elénk: látszólag összevissza elhelyezett emberi alakok, groteszk figurák és domináns színek, a zöld, a kék, a fekete és a fehér árnyalatai. Ha egyenként tüzetesebben megnézzük a paneleket, rájöhetünk, hogy ez a kaotikus, szürreális, néhol abszurd és horrorisztikus festmény elmesél egy történetet és szerkezete is van: a középső panel közepén található tótól kifelé képzeletbeli vezérvonalak húzhatók, amelyek „szeletekre” osztják a képet, így még részletesebben lehet elemezni. Az első panel édenkerti jelenetet ábrázol, ahol Isten bemutatja egymásnak Ádámot és Évát. Ezen a részen látszólag minden rendben van, a nyugalmat sugárzó zöld és kék színek dominanciája, a realisztikus állatábrázolások és a panel szimmetriája is ezt támasztja alá. Az emberalakok a reneszánsz „minta” szerint jelennek meg, hasonlóak más, reneszánsz alkotókéhoz. A panel alján található fekete lyukból azonban különböző állatok másznak elő, vagy éppen oda másznak be. A sarokban „elrejtett” fekete üreg máris előrevetíti a következő, középső panelen ábrázolt hangulat- és érzésbeli változást, ugyanis ott már egészen más a benyomásunk a látottakról. A kék és zöld színek továbbra is uralkodnak, ugyanakkor a zsúfoltság és a látszólag kaotikusan elhelyezett emberalakok és össze nem illő cselekvések hangulatzavart keltenek. A kisebb-nagyobb csoportokban ábrázolt, meztelen emberek különböző szexuális tevékenységekben vesznek részt. Ezek a tevékenységek nem grafikusan és ténylegesen, hanem szimbólumokon keresztül jelennek meg: a panel alján található, meztelen emberek szürreális méretű bogyós gyümölcsöket esznek, etetnek egymással – Bosch ezzel illusztrálja a kéjelgést, bujaságot. A centrumtó körül csoportosuló, szintén csupasz alakokat különböző, egyre szürreálisabb állatok hátán ábrázolja, e jelenet ismét értelmezhető az egyes szexuális aktusok szimbolikus megjelenítéseként. Ezen a részen a domináns színek mellett még megjelenik például a piros, amely bár nincs fókuszban, erőssége és jelentése miatt (agresszió, szexualitás) magára vonzza a tekintetet. Az állatábrázolások inspirációját sokan az ún. bestiáriumokban (verses állatmesék, állatábrázolások) keresik, amelyekkel Bosch számos alkalommal találkozhatott a plébánián, sőt a templomokon található, démonokat és állatokat ábrázoló szobrokkal is párhuzamot lehet vonni.

A harmadik panel már szöges ellentétét sugározza az első kettőnek: a domináns szín itt a fekete, a történet szerint megérkeztünk a pokolba, hiszen a középső panelben elkövetett szexuális cselekvések Isten és a keresztény tanok elleni életformához tartoznak, amelyekért büntetés jár. Ezen az egységen a tivornyázás, az emberi szenvedés, a horror és a néhol gyomorforgató jelenetek uralkodnak, az alsó egységen elhelyezkedő, majdhogynem trónon ülő madár-ember hibrid lény, királyábrázolásra emlékeztet. A panel közepén található a képből kitekintő emberi arc – egyes elemzések szerint ez maga Bosch viszonylag rejtett önarcképe. Ha igaznak tekintjük ezt a feltevést és ennek a mentén folytatjuk az értelmezést, akkor elmondhatjuk, hogy az alkotó elméjében, a szexuális, bűnös vágyódás káoszában ott van az emberi kontroll és önmegtartóztatás.

Ha összevetjük A gyönyörök kertjét a festő vallásos neveltetésével és a katolikus egyháztól kapott impulzusokkal, egyértelművé válik, hogy ez az alkotás, az összes többivel összhangban, a keresztény tanok elleni vétségről és erkölcsi sérelemről szól, és intelmet ad, hogy az embernek nem érdemes ezt az életstílust követnie. Ha üzenetet akarnánk társítani a képhez, az valahogy úgy hangzana, hogy az ember szabadon választhat az isteni akarattal megegyező és az attól eltérő életmód között, ellenben, ha az utóbbit választjuk, számoljunk a csúfos és fájdalmas következményekkel.

Kép forrása: Wikipédia

Elrajzolt indulatok. Sikkes rémramazúri. Vérfagyasztó pillanatok humorba kövesedett képei. A Kolozsvári Magyar Színházi Intézet harmadéves színművész hallgatóinak vizsgaelőadása Kosztolányi Dezső Édes Annája nyomán.

A komoly dolgokról beszélni kell. Vagy inkább ne használjuk azt a szót, hogy kell, az olyan szigorú, fogalmazzunk inkább úgy, hogy illik, korosztálytól függetlenül.

Kosztolányi Édes Anna regénye világszemléleti tükör, művészi és emberi értékrendjének foglalata, ahol nem egymással szemben áll az emberszeretet és a szolidaritás, sokkal inkább egymás mellé állítja őket az író. Szó van itt politikáról, de legfőképpen emberi érzésekről, amiket Kosztolányi – vagy ahogy a fiatal csapat említi: „KáDezső” – bravúrosan tálal egy bizarr, mégis emészthető történeten keresztül.

Az alkotócsapat nem titkolt szándéka, hogy egyszerre öleljen és rémisszen. Első látásra mindez tobzódhat a nézőben, és akkor ez még mindig csak a felszínkapargatás, akarom mondani a késélezés. A bő egy hónapos próbafolyamat alatt mondatról ritmusra, gesztusról pillantásra teremtődött meg az előadás sajátos atmoszférája, amely úgy képes közelebb hozni ezt a történetet és magát az üzenetét, hogy közben/időnként végig megborzaszt. Tény, hogy képes az előadás univerzuma az abszolút beszippantásra, ámbár fel-felvillan a sejtelmes, lélegzetkimaradós, gyomor-összeszűkülős szüszpansz. Kicsit kívülállónak, idegennek érezhetjük magunkat, akárcsak Anna, ebben a kaotikus és groteszk lakóközösségben, ahol megcsap a veszély, tragikum szele még akkor is, ha mi magunk válunk vagy válhatunk a legnagyobb fenyegetéssé.

Hangulatos, dinamikus és izgalmas előadásra számíthat a közönség, amelyből szignifikánsan áttetszik a 20-as évek tömegjelensége: a kedvezőtlen mentális állapot és ennek megannyi lecsapódási formája. A kollektív kín: a kiszolgáltatottság, a kollektív szenvedély: a pénz és a kollektív hiányosság: az irgalom. Belegondolva, talán nem is áll messze a ma embere ettől a tényállástól. Mondjuk úgy, hogy talán egy rendezői balra.

A hétfőn bemutatott előadást októberben még öt alkalommal láthatja a közönség (október 19., 23., 28. és 30-án 19 órától, 21-én 20 órától a színházi intézet Harag György Stúdiótermében – Farkas/Kogălniceanu u. 4.), de a teljes egyetemi év alatt ismételten műsorra kerül. Az előadás létrejöttében együttműködött a Csokonai Színház, a Csíki Játékszín, A Vadász Esélye színházi alkotóközösség és a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna-adaptáció. Rendező: Bélai Marcel. Dramaturg: Takács Réka. Látványtervező: Hatházi Rebeka. Előadja: Kozma Gábor Viktor osztálya. Időtartam: 2 óra 30 perc (egy szünettel).

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakának több egykori diákját is jutalmazta október 8-án a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Gyergyószárhegyen: Lőrincz Anna, a Maszol munkatársa Balló Áron pályakezdő díjat, Antal Joós Erika, az Erdély Tv munkatársa Csép Sándor-díjat, Benedek-Székedy Sándor, a Hargita Népe közéleti napilap korrektora Benkő J. Zoltán-díjat kapott. Az alumnikat egyetemi és szakmai tapasztalataikról kérdeztük, alább vázoljuk válaszaik alapján megalkotott gyorsportréikat.

– Mi volt a legkedvesebb újságírós diákélményed?

Lőrincz Anna: „A sztánai kirándulások voltak a legkedvesebbek számomra. Télen-nyáron jártunk Sztánán több alkalommal, tanárokkal vagy csak diáktársainkkal. Gyönyörű a táj, megnéztük a környéket: sétáltunk, túráztunk, lovagoltunk. Volt néhány kedvenc tanórám is. Azokat szerettem inkább, ahol elmentünk a városba sétálni, nézelődni. Olyan is volt, hogy bementünk az egyik bevásárlóközpontba, embereket kellett követni, megfigyelni és majd írni róluk – az effajta kreatív feladatokat nagyon szerettem.”

Benedek-Székedy Sándor: „Nem az írott sajtóhoz fűződik, de talán az, amikor kisfilmet hoztunk létre Xantus Gáborral. A tananyag mindenképpen szerteágazó volt. Voltak tantárgyak, amelyek nem feltétlenül az újságírás szakhoz kapcsolódtak, nekem mind újszerűek, érdekesek voltak. Az újságírói rész nem mindig volt új, mert előtte sajtókollégiumot végeztem Nagyváradon, de azért szerettem és érdekelt. A legnagyobb élményem az államvizsga-dolgozatom volt, a metálzenéről írtam, a Metal Hammer hard rock és heavy metal magazin 89-es évfolyamát összehasonlítottam a 2003-assal. A tanárok nem is igazán tudtak hozzászólni, külsőst vontam be, nagy segítségemre volt Zilahi Csaba rádiós szerkesztő barátom. Ő hozott el amúgy először ide, Szárhegyre is MÚRE-táborba.”

Antal Joós Erika: „Nekem az volt a legfontosabb ebből a négy évből, amikor másodév elején versenyvizsgát hirdettek a Kolozsvári Rádióhoz riporteri állásra, jelentkeztem és fel is vettek. Nagyon sokat segített nekem ezen a vizsgán az, hogy az egyetemi rádióműhelyen kaptam néhány fogódzót, például, hogy hogyan is írjunk rádiós beszámolót, tudósítást egy-egy eseményről.”

– Miért érdemes ezt a pályát választani, médiában dolgozni?

Lőrincz Anna: „Leginkább azoknak ajánlanám ezt a szakmát, akik szeretnek beszélgetni az emberekkel, kíváncsiak, vagy azoknak, akik szeretik fotózni a környezetüket, videót készíteni. Azoknak, akik tudnak beszélni, de hallgatni is. Rengeteg embert meg tudsz ismerni, baráti kapcsolatokat is ki tudsz alakítani. Akik ebben a szakmában dolgoznak kreatívak, jó a hangulat egy-egy rendezvényen vagy a munkahelyen. Nem az a feszült irodai hangulat jellemző általában. Aki szeret írni, annak itt a helye.”

Benedek-Székedy Sándor: „Ehhez megszállottság kell. Ha valaki csak anyagi számításból dönt, akkor valószínűleg más pályát választ. Persze biztosan van olyan terület itt is, ahol nagyobbak a fizetések, hisz mindig vannak kivételek, de ide elhivatottság kell, nem mellesleg a szakma szeretete, hogy az ember ne csak a fizetését nézze. Például én tavaly korrektúrára váltottam, előző munkahelyemhez képest feleannyi fizetésért, de vállalok pluszműszakot, hogy jobban kijöjjek s mindezt azért, mert szeretem.”

Antal Joós Erika: „Személyfüggő, hogy kinek mi a jó ebben, vagy ki miért érzi úgy, hogy ezt szeretné csinálni. Szerintem nagyon fontos az elhivatottság és hogy az ember szeresse azt, amit csinál. Ez nem olyan terület, ami nagy fizetéseket ígér, vagy nagyon vonzó anyagi dolgokat, ez akkor jó, ha az ember szenvedéllyel csinálja. Csak úgy érdemes.”

(a fotón Lőrincz Anna átveszi a Balló Áron pályakezdő díjat)