Több szempontból is különleges számomra az idei Vibe fesztivál. Ez lesz az első év, hogy egyáltalán elmegyek a Vibe-ra. Ez lesz az első év, hogy sajtósként megyek fesztiválra. A várható élménydömpinget pedig az is fokozza, hogy közvetlenül államvizsga után veszem nyakamba a Maros-partot. Ezenfelül, nézzük meg, miért éri meg másnak is velünk tartani idén Erdély legnagyobb magyar fesztiváljára.

A nyári szezon a meleg, a napsütés és a vakáció mellett a fesztiválok ideje. Az egyszeri fesztiválozni vágyót a bőség zavara akadályok elé állíthatja, már csak az országon belül is annyi lehetőség kínálkozik, amennyit az ember lánya el tud képzelni. Sőt, akad, hogy el se tudja képzelni, a rendezvényszervezők mégis megvalósítják. Tehát van minden, ami a bulira sóvárgó szem-szájnak ingere. S ezek között a Vibe fesztivál is megtalálható, amelynek a Maros-part ad otthont. 

Az esemény zenei profil tekintetében főként a mainstream magyar és külföldi előadókra helyezi a hangsúlyt, azonban a kisebb sarkokban a kevésbé ismert rétegműfajok is helyet, teret kapnak. Ugyanígy, akik a divat iránt elkötelezettek, kíváncsiak erdélyi divattervezők történeteire vagy ezzel kapcsolatos workshopon vennének részt, a Fashion Cornernél ezt megtehetik. A szervezők a Facebook-eseményben az önkifejezés tereként határozzák meg ezt a zugát a fesztiválnak. Aki a divat terén akarja kiélni magát, a divatsarokban a helye!

Beszélgetések, előadások, karizmatikus meghívottak, új perspektívák. Többek között ezt kínálja a Maros-part menti fesztivál tudásfóruma, a Vibe Koli. A bulik, a tánc és a tömérdek előadó mellett, koncertek előtt/között a „vájboló” ember lánya megpihenhet a Vibe Koli árnyékában, ráadásul úgy, hogy közben megismerhet egy-egy új témát, új szempontokkal találkozhat olyan diskurzusban, amely őt magát is foglalkoztatja, új, hasonló érdeklődésű embereket ismerhet meg. Nemcsak újságírói szemmel, mindenféle szemmel érdekesnek és maradandónak ígérkezik ez az aspektusa a fesztiválnak.

Most pedig térjünk át beharangozónk azon szegmensére, amelyre mindenki vár és kíváncsi: az előadókra. Mint már említettem, a Vibe főként a mainstream popzenét részesíti előnyben, olyan előadókat, lemezlovasokat válogatnak össze, akik nagy népszerűségnek örvendenek mind a magyar, mind a nemzetközi prérin. Ennek ellenére mégis azt kell mondanom, hogy számos olyan előadóra lehet majd tombolni, akik bár népszerűek, mégis valamilyen rétegműfajt képviselnek. Nézzünk hát meg ezekből néhányat (a következő lista az én szubjektív gyűjtésem):

Csaknekedkislány: az együttes 2011-ben alakult és önmagát tánczenekarként határozza meg. A frontember, dalszövegíró Csepella Olivér – saját bevallása szerint – sokszor merít ihletet Pilinszky János költeményeiből vagy Cseh Tamás dalaiból. 2015-ben adták ki első nagylemezüket Na Ná Ba Bám címen, legújabb albumuk, a CSNK, 2022-ben látott napvilágot. Aki szereti a 80-as évek tánczenéit vagy Pilinszky verseit, mindenképp vessen rájuk egy pillantást. 

Beton.Hofi: híres magyar nevettetőnk, Hofi Géza és a Beton Szofi munkáscigaretta egyvelegéből alkotott magának művésznevet Schwartz Ádám, aki korunk egyik legnagyobb hip-hop és rapelőadója a magyar zenei szcénán. Első albuma 2021-ben jelent meg comic sins néven, bár külön dalként többet is kiadott a nagylemez megjelenése előtt. Playbánia című, 2022-es albuma még nagyobb ismertséget hozott az erdélyi származású rappernek, aki többször is fellépett már hazánkban, sőt kedvtelésből is visszajár Erdélybe. Aki fogékony a csípős, megmondószövegekre és a hip-hop műfajára, hallgassa Ádám munkáit. Tényleg megéri.

Elefánt: nem kell megijedni, nem az ormányos négylábú tart trombitakoncertet a Maros-parton. Az Elefánt névre hallgató alternatív rockegyüttes 2013-ban adta ki első, Vérkeringő névre hallgató nagylemezét, azóta is töretlen sikernek örvendenek az underground rock és az alternatív zene kedvelői körében. Legújabb slágerük a Tó címet kapta, ebben is tökéletesen ötvözik a felszabadultságot a melankóliával, ez az egyveleg a legtöbb dalukra jellemző. Aki a klasszikus rockot szereti, a tombolást pedig magyar nyelven igényelné, indítson el egy Elefánt-nótát. Kezdésnek mondjuk az Ikaroszt. 

Pogány Induló: képzeljünk el egy előadót, aki Akkezdet Phiai és Ganxta Zolee stílusát ötvözi. Furcsa, nem? Nos, nem. A Pogány Induló művésznév mögött a friss 18 éves, szegedi származású Szirmai Marcell áll, aki fiatal kora ellenére olyan kifinomult érzékkel írja mélyre ható és a realitást tükröző dalszövegeit, hogy az ember esze megáll és ácsorogni kezd. Megáll Az Idő című 13 dalból álló nagylemeze gondosan, művészi koncepció mentén felépített lemez. Elsősorban a rap és trap műfajok kedvelőinek szól, de bárki, aki nyitott és kíváncsi ezekre az érzékletes szófordulatokra, megtalálhatja a neki való nótákat. (Külön érdekesség, hogy Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is részt vett a fiatal előadó koncertjén, és tetszését fejezte ki Facebookon megosztott videóiban.)

Most, hogy átvettük a Vibe fontosabb pontjait, annyi maradt hátra, hogy felhívjam mindenki figyelmét: július 6–9., Maros-part, bulik, beszélgetések, hajnalig tartó ámuldozások és újabb nyári élmények. Találkozzunk Erdély legnagyobb magyar nyelvű fesztiváljának idei kiadásán!

Vészesen közeleg a fesztiválszezon, és szerencsére az erdélyi fiataloknak nem kell azon idegeskedniük, hogy szórakozás nélkül maradnak. Fesztivál fesztivál hátán vár ránk, csak előbb éppen menjünk át minden vizsgánkon. És átmegyünk. Vagy ha mégsem, akkor is megérdemlünk egy kis kikapcsolódást. Jegyek már megvéve, sátor még nincs, de valahogy majd csak lesz, már csak egyetlen kérdés van hátra: mire számítsunk, ha a (rögtön a szesszió után, július elején sorra kerülő) Vibe fesztiválon szeretnénk részt venni? Talán elsősorban tömegre, de lesznek sokkal kellemesebb aspektusai is a hajcihőnek.

A divat iránt érdeklődők igényeit kiszolgálja a Fashion Corner, ahol erdélyi tervezők különleges ruha- és ékszerkollekcióit nézheted meg, és ha már nagyon szakad a cérna, frizuraigazítást is beiktathatsz az esti koncertek előtt.

Ha a szesszió után még kicsit hiányérzeted lenne a tanulás terén, természetesen a Vibe Koli csillapítani fogja a tudáséhséged. A Koli nemcsak tudással szolgál, de közösséget is épít. Olyan emberekkel találkozhatsz majd, akik tele vannak ötletekkel, véleményekkel és tanácsokkal. Olyan előadók tűnnek fel, akik motiválnak, újat adnak és példát tudnak mutatni. A Koli színpadán minden megtörténhet, hiszen itt művészek, humoristák és még politikusok is megmutatják, mire képesek. Egyvalami biztos: mindenki megtalálhatja a számára izgalmas és megragadó témát.

De a Vibe fesztivál nemcsak a tudás és a divat otthona, hanem a művészeté is. A Kerengő művészeti bázisán a kulturális és művészeti programok között válogathatsz. A napfényes órákban jógázhatsz és meditálhatsz, majd este Kolozsvár fiatal lemezlovasainak zenéje repíti hangulatod a csillagos égig. A Kerengőn fellépők mind helyi tehetségek, így lehetőséged nyílik megismerni az erdélyi fiatal művészeket.

Ha mindez még nem győzött volna meg: fellép majd többek között Azahriah, Beton Hofi, Tankcsapda, Elefánt és a Carson Coma is, a sztárokért pedig mindenképpen érdemes eljönni.

Kép forrása: vibefestival.ro

Több száz, de akár majdnem 1500 fős szervezőcsapat áll egy-egy fesztivál hátterében – derült ki a kolozsvári Közgazdász Klub Hogyan szervezzünk sikeres fesztivált című beszélgetőestjén csütörtökön a Planetariumban. A fesztiválszervezés mikéntjéről és hogyanjáról Kovács Alpár Botond moderátor két közismert hazai fesztivál főszervezőit, Popa Ilonát (Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor), valamint Rés Konrád Gergelyt (Vibe fesztivál) faggatta többek között például arról is, milyen különleges igényekkel találkoztak a fellépő sztárok részéről.

Popa Ilona 2013-ban vette rá magát, hogy elmenjen Tusványosra, ahol első körben be is került a szervezői csapatba. A történet előzménye, hogy korábban az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletben tevékenykedett, ez pedig nagyban összekapcsolódik a Magyar Ifjúsági Tanáccsal, amely a fesztivál erdélyi szervezőgárdáját alkotta. Végül három évvel később, 2016-ban lett főszervező.

Rés Konrád Gergely és csapata hiánypótló diáktalálkozót szeretett volna összehozni, amely egyszerre szóljon középiskolá­soknak és egyetemistáknak. Elmondta, a Vibe leginkább a 16 és 25 év közötti magyar fiatalok fesztiválja, a fellépők listáját is ehhez igazítják. Popa Ilona szerint Tusványos korosztálytól független és inkább tábor, mint fesztivál, a programok és a fellépők megválogatásában pedig a partnerek is nagy szerepet játszanak. Elhangzott, bár a Vibe fő vonzereje a magyar és külföldi fellépők tárháza, mégsem elhanyagolható része a fesztiválnak a strand és a nappali programok, előadások. A főszervező emlékeztetett: a helyszín kiválasztásánál a Vibe esetében fontos szerepet játszott, hogy korábban ugyanott szervezték a Félsziget fesztivált, emellett közönségszavazást is indítottak, amelyen végül Marosvásárhely nyert.

A beszélgetésen kiderült: Tusványos 250 fős csapata már télen gyűléseket tart és júliusban kezdik meg a munkálatokat a helyszínen. A Vibe fesztiválon szinte egész évben dolgoznak, és a szervezőcsapat nagyjából 1400 személyt jelent. A főszervező szerepköre Popa Ilona szerint a többiekkel való együtt dolgozás, a csapat összefogása, míg a Vibe-nál jobban érvényesül a piramisrendszer, de nyilván fontosnak tartják a közös munkát is.

A hallgatóság részéről érkező kérdéstengerben mindenki felkapta a fejét az izgalmas felvetésre: a fellépők kívánságlistáinak különc elemei. Tusványoson volt, aki úgy tesztelte azt, hogy mindent elolvasnak-e a riderben (a szerződés részét képező igénylista – szerk. megj.), hogy annak egyik pontjában papírhajót kért, s mivel azt megkapta, tudta, hogy elolvasták és komolyan vették a kéréseit. Az első Vibe-on fellépő Borgore 12 oldalas riderében olyan pont is szerepelt, amelyben makit kért, ezt végül nem tudták a szervezők teljesíteni – ami nem is baj, hiszen tartása illegális…

A képet a szerző készítette.

Fekete-fehér életképeket tekinthetünk meg Radovics János Vaku nélkül című fotókiállításán – a tárlat június 9-ig látogatható a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

Radovics János Kolozsváron született, tanulmányait a kolozsvári zenelíceumban, majd a Gheorghe Dima Zenekonzervatórium (ma Akadémia) hegedű szakon végezte, azután hegedűtanárnak nevezték ki Sepsiszentgyörgyön. A fotózás iránt még diákkorában kezdett érdeklődni, amikor szüleitől fényképezőgépet kapott születésnapjára. Felnőttként már megtehette, hogy komolyabb fényképezőgépeket vásároljon, és egyre inkább beleásta magát a fényképészszakmába, a film előhívásának és nagyításának misztériumát is kitanulta. A rendszerváltás után családjával Magyarországra költözött, jelenleg Debrecenben él. Ott csatlakozott a fotozz.hu fotósközösséghez is.

A fotográfust Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője mutatta be a közönségnek, amely igen szép számban megjelent a kiállításmegnyitón, bár Radovics János neve idehaza nem annyira ismert. Kostyák Attila hegedűvel, László Györgyi pedig zongoraszóval varázsolta el a jelenlevőket, Bartók Béla Este a székelyeknél című műve után pedig Farkas György méltatta a kiállítást. „Radovics János fotóinak nagy része rejtélyes. A fekete-fehér fényképezésnek két egymástól jól elkülöníthető technikai irányzata van, vagyis a sötét árnyalatok, a feketének a használata, csupán kevés világos részt hagyva a képen, valamint a világos árnyalatok, a fehérek és a szürkék különböző árnyalatainak dominanciája. Mindkét esetben az egymásmellettiség hozza létre a látványt” – fogalmazott Farkas György. Mint mondta, Radovics János stílusa teret enged a fantáziának és lehetővé teszi az alkotói folyamatba való bekapcsolódást, ezzel kiterjesztve a kép értelmezési lehetőségeit.

Radovics János önmagára és munkáira reflektálva rámutatott: „A lelkeket tartom lényegesnek a fotók szempontjából. Akkor vagyok magam, ha a magányt fényképezem.” Ezt későbbi gondolatával egészítette ki: „Az igazi nagy fotósok nem csak attól jók, hogy szépek a fotói, hogy elkap egy-egy pillanatot, hanem éppen attól, hogy a megörökített jelenség nem hagyja hidegen az embert, valami később megragadja.”

A kiállításokon rendszerint minden képhez cím is dukál, ezúttal azonban a fotós a megszokott módtól eltérően a látogatókra hagyja ezt a feladatot, hogy mindenki azt láthassa bele a fényképekbe, amit szeretne, mindenkiben oly módon fogalmazódjon meg egy szó, gondolat, amilyen módon megérinti őt az alkotás. Célját a jelek szerint elérte, mindenki gondolataiba merülve szemlélte a fehér falak kontrasztjában kiállított képeket, majd a megnyitó Radovics János személyes tárlatvezetésével ért véget.

Kép forrása: Györkös Mányi Albert Emlékház

A mai társadalomban irodalmárnak lenni gyerekjáték… csak mégsem. Kemény Zsófi, aki a kortárs irodalom egyik legnépszerűbb alakja, a Planetariumban tartott szerzői esten vetítette elénk az alkotói munka csínját-bínját, a napfényesnek tűnő szerzői élet árnyékos oldaláról André Ferenc slammer kérdezte.

Kemény Zsófi számos területen munkálkodik, hiszen költő, író, forgatókönyvíró, slammer és rapper is. Tagja a Szépírók Társaságának és a József Attila Körnek. A kezdetektől része a magyar slam poetry mozgalomnak, a műfaj mai napig aktív és kiemelkedő alakjának számít. Első regénye, az Én még sosem 2014-ben jelent meg, majd a következő évben ezt verseskötet követte, a Nyílt láng használata. Az est folyamán részleteket hallhattunk tavaly megjelent az Aranykor fénykora című regényéből, valamint legújabb, Most vagyok soha verseskötetéből is. A kortárs irodalmat átölelő kérdéskörökről és Zsófi szerzői útjáról is szó esett, majd a beszélgetést slam poetry showcase követte, ahol Kemény Zsófi és André Ferenc mellett Mészáros Péter volt országos slambajnok is mikrofonközelbe került. Még mielőtt a szavak kacifántos építése elkezdődhetett volna, sikerült feltennem néhány kérdést Zsófinak.

– A különböző műfajokban egyazon személy szólal meg, vagy van személyiségjegyi eltérés?

– Nem, nem ugyanaz a perszóna – mert tulajdonképpen hívhatjuk így is –, valójában minden műfajban teljesen más. Például van egy antiszexista rapper énem, aki nagyon távol áll tőlem forradalmiságban és szókimondó jellemében. Ő Sophie Hard néven fut, és az a lényege, hogy a rapműfajban megjelenő, kemény szavakkal dobálózó, az én mennyivel jobb vagyok mindenkinél attitűdöt próbáltam nőiesre formálni és a szexista megnyilvánulásokra nyomást helyezni az ezek ellen szóló szövegeimmel. Ezzel szemben viszont én sokkal szerényebb vagyok valójában, nem kötök bele emberekbe csak úgy. Az írásaimban azonban igen.

A slam poetryben teljesen más irányba nyúlok el, ott sokszor kellett aktuális politikai dolgokat feldolgozni, ezért volt is egy időszak, hogy konkrétan forradalmárnak tartottak, tüntetésekre hívtak beszédeket mondani, de az sem én voltam, nem is csinálom már, mert nem esik jól. Én nem tudok kiabálni, ilyen jellegűen lázadni, nem vagyok ehhez elég forradalmi.

A forgatókönyvírás esetében az előbbiekkel ellentétben egészen személytelenné válok, igyekszem itt is mélységekbe nyúlni, de ezt mindig más testébe, lelkébe belebújva teszem. Nagyon vizuális ez a műfaj, a nyelv eléggé kikerül a fókuszból, ezért nagyon eltér a többi műfajtól, amikben alkotok.

A líra az, ami a legszemélyesebb és az tényleg én vagyok. A próza így a kettő között van valahol. El tudom távolítani magamtól, képes vagyok kivonni a személyiségem belőle, ugyanakkor nagyon bele is tudok temetkezni, és bele tudom vinni a személyemet. Egyszerre tudok lenni én és a karaktereim által felvett személyek is.

– Hogyan kapcsolódik a személyiséged az írásaidban gyakran megjelenő témákhoz, a lázadó és polgárpukkasztó habitushoz?

– Én végtelenül szabálykövető ember vagyok, és rettenetesen stréber – ha mondhatok ilyet. Mindig megtanultam minden tananyagot, nem volt olyan, hogy ne készítettem volna el egy házi feladatot. A középiskolás éveim alatt két alkalommal, ha hiányoztam az iskolából, a hétköznapokban sem voltam soha polgárpukkasztó személyiség. Az írásaimban megjelenő rebellis és a normákkal szembemenő személy és a köznapi énem eléggé elkülönül egymástól. Nem vagyok egy cool ember, bár látod, kicsit boomer vagyok, hiszen használom a cool szót.

– „Én a nyelvvel szeretném elmondani a történet valódi lényegét” – hangzott el az est folyamán. Kifejted részletesebben, hogy pontosan hogyan kell ezt érteni?

– Kiskoromtól kezdve a nyelv számomra központi elem volt, ezt a környezetem is észrevette és sokszor hangsúlyozták, hogy éppen általa emelkedek ki a többiek közül. Saját nyelvet kreáltam magamnak, új szavakat és nagyon korán rengeteg szóviccet is, szóval ez nekem mindig is a lényem része volt, és a környezetem visszajelzései azt erősítették meg bennem, hogy ebben vagyok különleges. Innen jött a nyelvi kísérletezésekre való hajlam és a slamben ez otthonra talált, úgy éreztem magam, mint aki hazaért. Nagyon egymásra tudtunk hangolódni a többiekkel, akik slammeltek, főleg a nyelvhez való kötődésben. Na meg ott az irodalom. Akkor irodalom, ha nyelvezetet is rakunk alá és nemcsak leírjuk az érzelmeket, hanem át is tudjuk adni őket. Erre akkor jöttem rá, amikor az első regényemet írtam. Ha nem rakok alá nyelvezetet, akkor olyan, mintha egy filmet írnék körül, és annak meg mi értelme? A szavaknak ereje van és ezt használni kell.

– Említetted, hogy a te alkotói szemed mindig nyitva van, bárhová is mész. Volt olyan, hogy bár nyitva volt, mégsem látott semmit? Gondolok itt az ihlet hiányára.

– Én erősen tagadtam az írói válságot, az ihlethiányt és a hasonló fogalmakat nagyon sokáig, de volt részem bennük. Amikor ezt a könyvet írtam – mutatott az asztalon sárgán aranyló borítású Az aranykor fénykora feliratú kötetre –, akkor is volt egy-két év, pont Covid előtt, amikor semmi nem jött össze. Lett volna színházi előadásom, de meghiúsult, a könyvemet sem akarták kiadni, sorozatosan minden rosszul jött ki, és azt éreztem, hogy egyszerűen nem kellek senkinek. Akkor az fogalmazódott meg bennem, hogy minek csinálom egyáltalán, és olyan spirálba kavarodtam, ami oda vezetett, hogy azt éreztem, teljesen ki vagyok égve. A kiégés szerintem nem visszafordítható, szóval ez feltehetően nem is az volt, sokkal inkább válság.

– Szó esett arról, hogy egy darabig lehet szinteket ugrani, aztán egyszer csak nincs tovább. Mi az a szint, amit mindenképp meg szeretnél még ugrani és hol a határ?

– Nekem voltak olyan vágyaim, amiket valószínűleg már sosem fogok megugrani, ilyen például, hogy színész legyek. Nagyon szeretnék saját sorozatot, de az is eléggé reménytelennek tűnik. Meg hát nagyon sok írónak az a legnagyobb álma, hogy megírja az igazi nagy-nagy regényt és ez szintén nem túl valószínű, de nyilván szép lenne. Ugyancsak örülnék, ha kijuthatnék külföldre, hogy a műveimet lefordítsák vagy világszintű elismeréseket kaphassak, de ezek is álmok, bár azt mondják, hogy álmok nélkül nem lehet tovább előre haladni.

– Mi a kedvenc idézeted magadtól, ami leginkább jellemzi az alkotói attitűdödet?

– Ez nem kedvenc, de illik nagyon arra, aki most vagyok, és ami most a legfőbb problémakör az életemben: „Közeledik a demerung – még bőven elég a természetes fény a húszas éveinkhez, de nem kéne megvárni, hogy lemenjen a nap.” De van még egy ilyen: „mindig útban” – mert mindig útban és mindig úton vagyok.

A képet Tamás Zsófia készítette.