Mifolyikitt

Oszd meg!

by Simó Helga | 2014. 12. 07. | Oszd meg! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Egész évben fesztivált kínál a Kolozsvár Ifjúsági Főváros rendezvénysorozat. A Kommnapok vendége volt Szöllősi Tamás, a magyar szekció sajtókapcsolat felelőse, aki több titokról is lehúzta a leplet. Mint elmondta, nagy felelősség nyugszik a szervezők vállán, a programok 2015-ben kell ütősek legyenek, nincs főpróba, nincs „majd jövőre jobb lesz”.

Rövid történeti áttekintéssel kezdődött az előadás, egyelőre nem sok érdeklődött vonzott be, de foghatjuk ezt a szombat reggeli korai időpontra. Az Ifjúsági Főváros címet 2009 óta osztják. Elsőként Rotterdam kapta meg, utána Torinó, Anwerpen, Braga, Maribor, itt nyerte meg 2012-ben a címet Kolozsvár hét jelentkező közül, idén pedig a görögországi Thessaloniki az új birtokosa.

Miért éppen Kolozsvár?

A külföldiekhez való viszonyulását tekintve a legbarátságosabb város, ezt felmérések is bizonyítják. Az óváros, a pezsgő éjszakai élet, startupok, globális elismertség a képzőművészet terén, valamint a tény, hogy otthont ad olyan fesztiváloknak, mint a TIFF, Electric Castle, TIMAF, Jazz in the Park. A város állandó lakosságához még hozzáadódik a majdnem nyolcvanezer egyetemista, melyből megközelítőleg tízezer magyar diák.

SHARE! Megosztani gondolatainkat és tereinket

A fesztivál mottója a Share, azaz a Megosztás. Ennek alapján a szervezők hat vertikális, és két horizontális prioritás mentén építették fel a rendezvényt. Share: space, culure, work, power, joy, vision, azaz, megosztani tereinket, kultúránkat, munkánkat, erősségeinket, örömünket és vízióinkat. Mindenkivel. A város lakóival és az idelátogatókkal egyaránt.

Share: europeanity, responsability. Vagyis megosztani európaiságunkat és a felelősséget. Ezek a horizontális prioritások.

1500 rendezvény 365 nap alatt

A szervezők kiemelt célja, hogy Kolozsvár legyen az a város Kelet-Európában, amit mindenképp meg kell látogatnia egy turistának, de ugyanakkor be szeretnék vonni a helyi közösséget is. Ez a legnehezebb feladat, hiszen nem csak a fiatalokat, hanem egy mindenkit érintő megmozdulást szeretnének létrehozni. Megszólítani az idősebb és a fiatalabb korosztályt mindig nagy kihívás.

Egy év alatt közel 1500 programot vettek tervbe, de a magyar közösség is kiveszi külön a részét a programból. Külön adminisztrációval működnek. Hosszú távú céljuk létrehozni egy Magyar Ifjúsági Központot. Egy inkubátorházat, ahol a magyar ifjúság ügyeit intézhetik megfelelő körülmények között. Emellett egy jól működő önkéntes hálózat kiépítése, a nyelvhasználat támogatása, közös kommunikáció és koordináció, a Madárles bővítése és további források begyűjtése is szerepel a tervek között.

Eddigi programok: Európai Ifjúsági Tájfutó EB, Ifjúsági Sportolimpia, FiFöMa OTDK határontúlí, YMCA – IKE Világszintű keresztényfesztivál, Ifjúságkutató konferencia, Nemzetközi Ifjúsági konferencia.

Europe’s Largest Festival

IMG_5122

 

Talán sokaknak feltűnt, akik már régebb óta követik nyomon a YouthCluj2015 híreit, hogy nemrégiben logó- és szlogenváltásra került sor. Hogy miért? Úgy érezték, a régi verzió nem szólított meg mindenkit, akit szerettek volna, így kicserélték. A mostani logó Kolozsvár óvárosának térképéből alakult át. Egy közös pont a városban, amihez mindenkinek van valami köze, így talán sokkal szélesebb körű közönséget tud bevonzani.

2015 vagy 2021?

Kolozsvár egyébként pályázik a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címre is. A vélemények élesen megoszlanak, hogy a projekt elnyerését megkönnyíti, vagy éppen ellehetetleníti a tény, hogy Kolozsvár Ifjúsági Főváros lesz jövőre. A YouthCluj szervezői szerint egy nagyon jó átmenetet, felvezetőt biztosíthat a 2015-ös év 2021-re.

Véget ért a kommnapos banzáj

by Olosz Réka | | Véget ért a kommnapos banzáj bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Mifolyikitt,Slider

Minden év december eleje a harmadéves kommunikációs hallgatók talán egyik legkeményebb időszaka. Ekkor ugyanis az azelőtti két évben tanultakat kell éles-egyenesben bemutatni, egy komplex több napos rendezvény során. A tanáraikat még nem kérdeztük, de szerintünk jól vizsgáztak az ifjú rendezvényszervezők, felvéve a harcot az ilyen alkalmakkor felbukkanó összes gubanccal, a legnagyobb krízis helyzetekben is táncoltak. Ők szóltak előre, hogy fesztivál lesz.

Az idei VI. Kommunikációs Napok fő témája a fesztivál volt, az az állapot és a hozzákapcsolódó élmények, kultuszok, tárgyak, témakörök, amiket csak el tudunk képzelni. Egy olyan dolog, amit szinte minden diák megélt élete során. Csakhogy ezúttal, az őrült buli helyet, kicsit tudományosabban vizsgálva a dolgokat. Például annak tudományát, hogy hogyan tud kb. 20 jó barát egy akkora nagy  volumenű, sikeres fesztivált összehozni, mint az Electric Castle.

A fesztiváldivatról Hermann Veronika, magyarországi kultúrakutató és Keszeg Anna, a kommunikáció kar tanára tartottak előadást. Az első rész egy filozófia órának tűnt inkább, Hermann Veronika az identitás fogalmát körüljárva próbálta megértetni, hogy mennyire összefügg úgy divattal, mint fesztiváldivattal a kérdés. Habár talán kicsit száraz volt, egy teljes képet kaphattunk az identitás és fesztiválok szoros kapcsolatáról. Ezután Keszeg Anna a tulajdonképpeni divatról beszélt, képekkel illusztrálva mondanivalóját. Egy átfogó magyarázatot kaptunk a miért-ekről, hogyan-okról, a külföldi fesztiválok divatvilágairól, megtudhattunk hol és mi számít menőnek. Vagyis a gumicsizma a Glastonbury fesztiválon számít kultusznak (habár az idei Tusványoson is elengedhetetlen kellék lett), hipsteresebb a Newport és ha a Coachella-t választanánk, mindenképp hippisebbem kellene öltözzünk.

Kuti Klára fesztivál-kultusz-tárgyakról mesélt, virtuálisan körbejárhattuk a fesztiválok-múzeumát, olyan darabokat nézegetve (sokéves, kikopott karszalagok, rongyos fesztivál cipők stb.), amiket biztosan te is féltve rejtegetsz otthon. 

És, akkor ez még csak az első nagy nap volt. A VI. Kommunikációs Napok folytatásáról hamarosan részletesebben is olvashatsz.

Kép forrása: www.facebook.com/Kommunikációs Napok

Te is lehetsz keresztszülő!

by Polacsek Péter | 2014. 12. 05. | Te is lehetsz keresztszülő! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Ha még túl fiatal vagy és az ismerőseid nem iparkodnak a gyereknemzésben, de te már nagyon szeretnél keresztszülő lenni, fordulj a KMDSZ-hez!

Köszlemény:

Ha akarod tudni, hogy mit takar az ötbetűs mozaikszó, még jobban meg akarod ismerni a szervezetet, akarod tudni mi a különbség az ETDK és a Diáknapok között, akkor eljött a te időd. Az alábbi dokumentum kitöltésével jelentkezel a KMDSZ keresztszülő-programra, amelynek keretein belül lehetőséged nyílik ötleteiddel kiszínezni Kolozsvárt, látni a programok „másik oldalát”, és egy új társaságba keveredni. Csak annyi a dolgod, hogy jársz a gyűlésekre, ötletelsz, barátkozol, mentort választasz, majd mindennek a végén teljesíted a „vizsgafeladatot”, és részt veszel aktívan a szervezet életében. Ne hagyd ki, jelentkezz a KMDSZ keresztszülő-programra!

Jelentkezési űrlap ITT!

 

 

Télen is Diáknapok!

by Lőrincz Lili | 2014. 12. 04. | Télen is Diáknapok! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

A kolozsvári diákság tavaszi zsongásának forraltborral melegedős, újévi, rövidített változata az a Téli Majális, amelyet a KMDSZ 2015. január 11-én rendez meg a Törökvágáson. Jelentkezz te is, hogy a májustól felgyülemlett energiákat egy fergeteges versenysorozattal vezesd le – remélhetőleg olyan időjárási körülmények között, ahol a hóember hóból készül majd. A napot egy összeborulós-nyáridéző buli koronázza majd a Bulgakovban. Tekintettel arra, hogy a csapatok száma korlátozott, a verseny azonnal indul a bejutásért. Kesztyűket és forraltborfűszert elő, mától indul a jelentkezés!

További részletek és a jelentkezési űrlap az esemény facebook oldalán.

10839759_878578955506609_717792341_oIlyen volt tavaly. 🙂

 

Legyél te is gyakornok Európa Ifjúsági Fővárosában

by Polacsek Péter | 2014. 12. 03. | Legyél te is gyakornok Európa Ifjúsági Fővárosában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

10428094_1508336206104439_3187654001049777011_nKevesebb, mint egy hónap van hátra az ifi főváros cím érvénybe lépéséig. Rengeteg program készül, külön magyar vonalon is (ITT lájkolhatod a fészbukjukat, a programösszesítő Madárles kiadványról pedig októberi cikkünkben olvashatsz). Ha szeretnél a koordinációs irodában tevékenykedni és részt venni a programok kidolgozásában, dokumentálásában, kommunikációjában, jelentkezz gyakornoknak!