Mifolyikitt

Vágtázó Székelyek!

by Szöllősi Tamás | 2014. 07. 21. | Vágtázó Székelyek! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

 

Háromszék legrangosabb eseményének is nevezhetjük a budapesti Nemzeti Vágta előfutamaként megrendezett Székely Vágtát. A rendezvényre július 19-20. közt került sor a Maksa szomszédságában emelkedő Óriáspince-tetőn, mely a háromszéki Magyarok Emlékparkja.

A Székely Vágta a székely-magyar tradiciókra épülő kulturális esemény, mely nagyban elősegíti a kulturális értékek megőrzését, a hagyományok ápolását, évről-évre való megújítását. A székelység számára a ló, nem csak a munkaeszköz, hanem a szabadság utáni vágyának szimbóluma, ezért amit a lovak iránt érez, az több mint szeretet.

A Góbé Futam, illetve a Székely Vágta megmérettetései mellett lovasbemutatók, rekordkisérlet, díjugratás, hagyományos vásár és rengeteg más igényes programból válogathattak a látogatók.

Az ünnepélyes megnyitó fényét emelte a hatalmas székely zászló felvonása a versenypályán felállított őrfára, emellett az idei vágta az 500 éve történt Dózsa György vezette parasztháború évfordulójának is emléket állít. A szervezők próbálták a korabeli hangulatot becsempészni, ezért a vágta helyszínét ezeket az időket idéző zászlók díszítették. A híres dálnoki nemesre kulturális esemény révén is emlékeztek a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György című előadásával, melyet a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán rendezett és a címszerepet Novák Péter játssza.

vágta-1

Fotó: Jakab Ádám

A települések szurkolói több fontos futamot is végigizgulhattak. Először rendeztek Góbé Vágtát, mely a nem igazolt eredetű lovak és lovasok futama. A döntő nagyon izgalmas csavart tartogatott, hiszen a negyedik helyről az utolsó fél körben került fel a győztes az első helyre, így kialakítva a következő sorrendet I.Szotyor – Bartha Ferenc és Fecske lova, II.Gyergyószárhegy – Fazakas Géza és Herceg lova, III.Csíkkozmás – Bálint András és Szellő lova, IV.Kézdivásárhely – Bódi Albert és Imán.

A Székely Vágta döntője rendkívül izgalmasnak ígérkezett, hiszen a rajthoz álló lovak mind nagyon erősek voltak. A fantasztikus galoppozás után Zsigmond János Timpex Amata nevű lovával, Lemhény képviseletében nyerte a 2014-es Székely Vágtát. A budapesti Nemzeti Vágtán tehát Lemhény mellett Gyergyószentmiklós és Szotyor is indulhat, valamint szervező településként Sepsiszentgyörgy is.

vágta-2

Fotó: Jakab Ádám

A lovaglás hagyományának ápolásával és a kulturális értékek megőrzésével a Székely Vágta egy fontos színfoltja lett Székelyföld kulturális életének. Jövőre ugyanitt!

 

 

Fotók: Jakab Ádám

 

 

Csíkszereda majdnem olyan, mint Cannes

by Kristály Bea | 2014. 07. 07. | Csíkszereda majdnem olyan, mint Cannes bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Mifolyikitt,Slider

Egész Erdélyre kiterjesztett tudósító-hálózattal folytatja munkáját július hónaptól kezdődően a Campus szerkesztősége. Ezentúl majdnem minden romániai magyar régióból olvashatsz híreket, tudósításokat az oldalunkon. Na jó igazából csak annyi történt, hogy vakációzik a szerkesztőség, de még így sem feledkeztünk meg rólatok, és arról is írunk nektek, ami Kolozsvár határán kívül történik. Feltéve, ha az érdekes.

Elsőként Csíkszeredába látogattunk.

Második alkalommal szervezték meg, a helyi polgármester által csak a „rendes TIFF” kistestvéreként emlegetett TIFFSzeredát.  A rendezvény a „nagyok” segédletével, de teljesen független szervezőgárdával jött létre, filmes hangulatot teremtve Csíkszeredán.

TIFFszereda_3csutortok_szz_press_105

Több kolozsvári személyiség is segédkezett a szeredaiaknak, itt éppen Bogdán Zsolt burkolózik sejtelmesen félhomályba, a rendezvény megnyitóján

Egy csíki rádiós reklám szerint, Szereda és Cannes között csak annyi a különbség, hogy habár mindkettőnek van filmfesztiválja, Cannes-nak nincsen ADIVIZIÓS HOKICSAPATA. A Tiffszeredának sikerült sajátossá, szeredaivá tennie a Tiffet. Még sem tudunk úgy a Tiffszeredára nézni, hogy ne látnánk mellette a kolozsvári filmfesztivált. Legelső dolog, ami azonnal szembetűnik, hogy jóval kisebb. Ami nem gond! Nem kell buszra szállnod, ahhoz, hogy egyik vetítés helyszínétől a másikig juss, mindent megtalálsz egy helyen, a rendezvény főhadiszállásának kinevezett Művészetek Házában. Ha mégis elhagynád ezt a helyet, hogy két film között részt vegyél egy Loose Neckties Society koncerten a Mikó vár udvarán, akkor sem kell pár percnél többet sétálnod.

tiffszereda1

Azt tudjuk, hogy Kolozsváron a színészbandát mindenki szereti. Azért kíváncsiak voltunk, hogy itt mennyire tarol a kevéssé ismert formáció.

A Tiffszeredán kevesebb volt a film.  Ami megint csak lehet jó, hiszen nem kell azon rágódnod, hogy melyik filmre költsd azt a kevés, egyetemista pénzed. Könnyebb szelektálni, és végül az igényeidnek leginkább megfelelőre beülni. A szervezők megpróbáltak bevezetni kicsit a mindenbe, ami a felhozatalt illeti. Adtak ilyet is-olyat is, ahogy a keretek engedték. A filmek egy részét a TIFF küldte, míg a másik feléről a TiffSzereda gondoskodott. Így vetítettek olyan filmeket, amit már láthatott a nagyközönség Kolozsváron, bemutattak román rövidfilmeket, de a magyarok oly kevés igazgyöngyét is el lehetett kapni egy-egy szeredai kocsmába levetítve. Kevés külföldi produkciót vonultattak fel, ami nem is olyan gond, személy szerint örültem a magyar és román alkotásoknak egyaránt. Habár nem láttam az összes filmet, szerintem a TiffSzeredán bemutatott két legjobb alkotás a Fliegauf Benedek rendezte romagyilkosságokkal foglalkozó Csak a szél és a rögtön utána bemutatott Japán kutya volt.

140704_openair

Mondják, hogy a csíkiak nem fáznak. Azért nekik is küzdeniük kellett, hogy ne vacogjon a foguk a Nagy füzet szabadtéri vetítésén.

Jó ez a kezdeményezés, szükség van rá a tikkasztó melegben, a zivatarban és az ebben az időszakban kiüresedő Csíkszeredában egyaránt. Már csak azért is, hogy történjen valami. Itt a lehetőség, hogy az egész város filmet nézzen. Mégis a közönség felét, főleg a délelőtti vetítések alkalmával a sajtósok tették ki. Azért az esti vetítésekre megérkezett a közönség, a Nagy füzet alatt többen is vállalták, hogy teljesen szétfagynak a csíkszeredai éjszakában, amit igazán értékelt a vetítésen részt vevő Szász János, a film rendezője. Szerinte ilyenkor látja az ember, hogy érdemes ilyet csinálni, mikor ilyen sok mindenki ül a hidegben, és a stáblista felsorolása után sem rohan senki haza. A rendező szerint egy ilyen estétől többek leszünk.

A Tiffszereda filmvetítések mellett különböző workshopokat is rendezett kis és középiskolásoknak, ahol a kicsik animációt készíthettek a András Alapítvány csíklázárfalvi birtokán, a nagyobbak pedig egy-egy erdélyi zenekar számára forgattak videóklippet. Ezen kívül a rendezvénnyel egy időben nyílt meg a Művészetek Házának emeletén az Erdélyi Épitészeti Biennálé alkotásaiból készült kiállítás, mivel a szervezők szerették volna, ha a rendezvény nem kizárólag a filmekről szól, hanem különböző művészetek párbeszédeként szórakoztatja  az érdeklődőket.

140706_educatiff

Ismeritek Sebaj Tóbiást nem? (sárga, izgő-mozgó, néha idegesítő gyurmacsoda) Na itt is hasonló készül.

Külön öröm volt egy-egy film után az alkotókkal találkozni, megtudni, hogy mi lett egyik-másik a vetítés alatt a szívünkhöz nőtt szereplővel, vagy éppen arról hallani, milyen szükségmegoldásokkal kellett használni a forgatás alatt felmerülő nehézségek átvészelésére. Ezektől a találkozásoktól sokszor még értékesebbé vált az előzőleg látott film. Az egyik beszélgetés alkalmával pedig még Jancsó Miklós közvetlen munkatársával, Kende János operatőrrel is találkozhattunk. Habár igazán megsajnáltam az ősz klasszist, hiszen valószínűleg egész életében a Jancsóról szóló kérdésekre kellett válaszolnia, mikor az ő munkája is ugyanolyan érdekes a maga nemében.

Az esti filmek utáni beszélgetésekkel csak az volt a gond, ha megvártad a végét már nem kaptál helyet az Ólommadárban. Aki nem tudná, ez az a hely, ahová minden csíki és nem csíki jár Csíkban. Úgy látszik a Tiffszereda alkalmával meg főleg. (Más kocsmák üresek voltak, csak a Brazilia-Columbia meccs csalogatott ki néhány embert.)

Végeredményben jó öt napon vagyunk túl, és azt hiszem a rendezvény alatt mindenki találhatott legalább egy olyan filmet, amiért megérte beülnie a Művészetek Házába vállalva a kockázatott, hogy a nyári napsütésben fedetlenül hagyott lábai hipotermiás sokkot kapnak.

Fényképek forrása: Tiffszereda

Fesztivállapot vége

by Polacsek Péter | 2014. 06. 24. | Fesztivállapot vége bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Ami biztos: egy új brandet jegyezhetünk Kolozsvár és Erdély térképén. 80.000 ember, 11.000 sátor, a világ legjobb fesztiválhelyszíne és fergeteges bulik – mindez az Electric Castle második kiadása. Nézőszám tavalyhoz képest megduplázva, koncertek minősége és előadók hírneve sokszorozva. Büszkeség, ha valaki a belépésre jogosító karkötőt hordja – lehetőleg évekig. EC-vel fémjelezett pólók, kitűzők: electric -jelenség. De mi is az, amitől az Elektronikus Kastély Románia legmenőbb fesztiváljává nőtte ki magát? 

 

EC official

EC official

Nos, a helyszín az a biztos nyerő.

Abban a pillanatban, amikor a kapun belépsz, mintha visszalépnél  pár évszázadnyit és az arisztokrácia letűnt csillaga jelenne meg előtted. Ráadásul az első benyomások keverednek az electric érzéssel, mert ugye itt egy elektronikus zenei fesztiválról van szó, s nem a keringőről. Azért jól kitalálták a Bánffyak több, mint 500 évvel ezelőtt, hogy milyen hétvégi házat szeretnének. A fesztivál a kastély állapotán nem ront, sőt, a bejövetel egy része a felújításokra megy, illetve egy-két részt berendeztek a fesztiválozók használatára: a The Stables nevű hely, a kastély istállója szolgált a Silent-Partyk helyszínéűl.

EC official

EC official

Talán a zene lenne az?

Die Antwoord, Dub FX, Gramatik, Wilkinson, Bonobo, Dj Fresh, Shiver, Thievery Corporation, Foreign Beggars,vagy akár a Suie Paparude. Mind fergeteges bulit csaptak és igen, nagy mértékben hozzájárultak az EC felemelkedéséhez – a felhozatal sokszínű volt és nem csak a sima lemezlovasok vitték a prímet, hanem olyanok is helyet kaptak, mint például a Notes&Ties Orchestra, amely egy filmzenéket szimfonikusan játszó zenekar.  Ez volt a fesztivál ülős koncertje, több ezer fűben ülő emberben lüktetett a zene a nagyszínpad előtt. A reggae színpad is, ami újításnak számított a tavalyi évhez képest. A Dance Garden pedig az a hely volt, ahol szinte soha nem állt le a zene. A 24 órából csak reggel 7 és 10 óra között nem szólt semmi, a nap többi részében folyt a buli – és nem túlzok, reggel 6kor is tömeg (!) volt a színpad előtt.

10463645_598052403642839_5319291220612870190_o

EC official

Min lehetne javítani?

Érthető, hogy a token-rendszerrel könnyebb megoldani a fizetést, az árusok nem kell pénzzel bajlódjanak. De hogy miért kerül 6 lejbe egy ilyenfizetésre használt zseton , az már érthetetlen számomra. Viszonyításképpen egy higított csapolt sör egy tokenbe, vagyis 6 lejbe került. Nem csoda, hogy napközben a fesztiválozók nagy része a faluban ücsörgött és az üzletből vett 3 lejes sört kortyolgatta. Persze, estére beindult a benti fogyasztás is, de kérdés, hogy nem-e érné meg olcsóbban, mondjuk 4-5 lejért árulni azt a tokent? A szervezők számára valószínűleg jól van így, de azért a fesztiválnépnek inkább megfelelne az ellenkezője.

DSC_6024

Végeredményben az EC egy óriási pluszt jelent nem csak Kolozsvárnak, de Erdélynek is, főleg, hogy pályázunk az Európai Kulturális Főváros címre. Bár Bonchida 30 kilométerre fekszik a várostól, mégis Kolozsváré is ez a fesztivál, egyértelműen a vonzáskörébe tartozik. A karkötőt pedig igenis tessék hordani legalább a következő kiadásig!

 

 

Egy kis kastélyos életérzés

by Polacsek Péter | 2014. 06. 22. | Egy kis kastélyos életérzés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Már csak egy nap áll a kastélyban bulizók rendelkezésére. De mit csinál addig az átlagfesztiválozó, amíg az esti őrület elkezdődik? Készül. És közben pihen. Vagy bámul. Vagy abba sem hagyja amit a tegnap elkezdet. Majd csak hétfőn lehet megállni.

DSC_6073

 A Dance Garden a nonstop buli helyszíne. Ha reggel 6-kor vagy délben 12-kor jön meg a bulikedv, itt a megoldás.

DSC_6110

Love is in the air

DSC_6111

A fesztivál innovációja: hordozható hamuzó es cigicsikktartó

DSC_6101

Már délután összegyűlt a fesztiválnép Bonobot és Shivert várva. Hivatalos adatok szerint több, mint 20000 ember vett reszt a szombati bulikon.

DSC_6085

 Csíkszeredától kezdve Magyarországon keresztül, egészen Kolumbiáig, mindenhonnan érkeztek BMXesek.

Meg kaptuk a választ is a kérdésre, hogy miért élnek többet a nők a ferfiaknál?

Szessziódal #14

by Kristály Bea | | Szessziódal #14 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Írhatnánk mér azt is, hogy szessziódal #végtelen. Várjuk már azért a vizsgaidőszak végét. De amíg szesszió, addig minden napra dal is. Hallgassatok ma egy kis Gramatikot, és nem csak azért mert ma este a Kastélyban is zenélnek. Azért mert csak. Mert jó.