Mifolyikitt

Fergeteges évadzáró gitárest

by Cseke Heléna | 2014. 06. 21. | Fergeteges évadzáró gitárest bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Egyéb,Mifolyikitt,Slider

Szó szerint is izzott a levegő szerda este, a hetedik évadzáró gitáresten. A gitárestezők ezúttal sem ismertek lehetetlent: hangos dalolással, fürge tánccal a Bulgakov hűs pincéjét is sikerült felhevíteniük. A hetedik évad utolsó gitárestje sem okozott csalódást. A jelenlévő középkorúak mellett voltak olyan bátor egyetemisták, akik a kimerítő szesszió ellenére is megkockáztatták az éjszakába nyúló szórakozást. Az est alatt a megszokott magyar slágerek mellett új dalok is elhangzottak, mi több most a résztvevők a gitárestre jutó egy üveg pálinka helyett, három üveg gitárest pálinkának lehettek boldog tulajdonosai. Egyet az vihetett el, aki rájött arra, hogy mit takar az üvegen lévő matrica, a másik üveg pálinkát az kapta meg, akit karaokén a legnagyobb tapsviharral jutalmaztak, az utolsó üveg pálinkából pedig bárki kedvére ihatott.

10489017_10204166996637957_2073535725_nAzok számára, akik még egyszer sem voltak gitáresten: ejnye bejnye. A gitárest- az igazi sorozat 2000 környékén indult. Később egy kis ideig szünetelt, aztán újra folytatódott. Az elején két gitárkíséret volt, jelenleg pedig egy egész zenekar szolgáltatja a talpalávalót. A felállás és a résztvevők időnként cserélődnek, de a rendezvény frontembere, Miklós Gyuri soha nem hiányozhat, hiszen a jó hangulatért ő a felelős, amire még soha nem volt panasz. Minden második szerda este, többnyire teltházas buli várja a szórakozni vágyó embert. A slágerpaletta nagyon széles: a Gedeon bácsi korabeli nótáktól napjaink Quimbyjéig. A zenei kínálathoz hasonlóan széles a gitárestező korosztály is: egyetemistáktól nyúgdíjasokig mindenki együtt tombol a jobbnál jobb dalokra. A belépés mindig díjtalan, mert megfizethetetlen. Nyáron az EMI táborban sem maradhatnak el a hangulatos, közös dalolások. Augusztus 5–10. között a Kisszínpadon fellép Miklós Gyuri és a Gitárest Band.

A gitárest következő évada októberben rajtol még több dallal, tánccal, jókedvvel és természetesen mámorító gitárest pálinkával. Az eseményt, a játékokat, és a bulikról készített képeket követni lehet a Gitárest- az igazi facebook oldalon.

 

 

 

Szessziódal #13

by Kristály Bea | | Szessziódal #13 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Nem lehet a nap 24 órájában tanulni. Az lehetetlen. Pont ezért találunk ki magunknak a legtöbb anyag mellett a leginkább halaszthatatlan feladatokat.

A mai dalt nem szesszióhoz. Sokkal inkább takarítás mellé ajánljuk. S különben is sokkal jobban lehet tanulni, ha rend és harmónia van körülötted.

 

Egy kis kastélyos életérzés

by Polacsek Péter | 2014. 06. 20. | Egy kis kastélyos életérzés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

 

Elkezdődött 2014 legvagányabb erdélyi fesztiválja. Nem is tudjuk mit emeljünk ki az előadókat inkább, a kastély hangulatát vagy a fesztiválérzést. Beszéljenek inkább a képek. A tegnapi buli után csak ennyit tudunk kipréselni magunkból…

 

DSC_5865

 

Óázis a kastélykertben!

DSC_5866

Dance Garden színpad, avagy Bánffy-palota külső

DSC_5868

llyen háttérben még a Die Antwoord és társai nélkül is garantált lenne a buli

DSC_5870

Tegnap délben még csak lézengtek az emberek Bonchida utcáin

DSC_5924

A sör soha nem fogyhat el!

DSC_5925

Gyűlnek az emberek RichBitch-ékre 

DSC_5935

Éjszakai hangulat a nagyszínpadon

DSC_5962

A pia nem túl barátságos ára sem zavarja a népet

 A fényképeket Agopcsa Andrea készítette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szessziódal #11 #12

by Kristály Bea | | Szessziódal #11 #12 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Szesszió. Electric Castle. Szesszió. Megint Castle. És még éljél is közben. Nem csoda, hogy elmaradt a tegnapi dal. De most kárpótolunk. 🙂

A tegnapról elmaradt dalt helyett hallgassátok Robin Schulz Shyer című dalát. A mai napra meg egy olyat választottunk, akivel ma este élőben is találkozhatnak „a” kastélyba látogatók.

Electric Castle ajánlatunk

by Polacsek Péter | 2014. 06. 18. | Electric Castle ajánlatunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Mifolyikitt,Slider

Nos, holnap EC. Elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy mire érdemes elmenni és melyik „stage”-en a legnagyobb a buli. Persze a kötelezők, Die Antwoord, Wilkinson, Thievery Corporation, Bonobo, újabban Dub FX és még sokan mások benne vannak a pakliban, de azért rengeteg olyan előadó van, amelyekről kevesebbet hallhattunk, mégis marhanagy bulit csinálnak és érdemes pörögni egyet rájuk. Itt egy ötös Campus-preferencia lista:

  1. The Correspondents

A laptop előtt ülve is megmozgatott a zenéjük, hát még élőben? A londoni banda 2007-ben alakult, többek között a világ egyik legnagyobb fesztiválján, a Glastonbury-n beszavazták őket a legjobb 10 fellépő közé. Electricen  pénteken, 18 30-tól a Main Stagen!




  1. Gramophonedzie

És akkor a Dance Gardenból: Marko Milicevic, azaz Gramophonedzie egy szerb DJ, aki 2010-ben futott be Why don’t you című számával. Vasárnap éjfélkor, záróbuliként:

https://www.youtube.com/watch?v=X7SIEDmCwZ4

  1. T-Boys (Missile&Goranga)

Kis hazai: ne felejtsük el Gorangáékat sem, tavaly fergeteges bulit nyomtak az első EC-n, valószínűleg most sem csalódunk majd bennük, pénteken 23 30-tól a Dance Gardenben.  Ha valakinek kedve van ma este egy bemelegítő T-Boys bulira, akkor itt van a teljes tavalyi koncertfelvétel:




  1. Akua Naru

Hip-hop és költészet, azaz Akua Naru amerikai zenész, költő, stb. Nagyon ajánljuk, csütörtökön, 19 30-tól a Nagyszínpadon.




  1. Subcarpati

A román fellépőket se felejtsük el, kiemelnénk a Suie Paparude szólistájának új projektjét, a Subcarpati-t, amely a hip-hop-ot, az elektronikus zenét és a román folklórt kombinálja egyetlen stílussá. Az első nap egyik főattrakciója, 22 30-tól a Nagyszínpadon.