Egyetemista életem része a mindennapi kétlejes keserű kávé, a már számomra is unalmas nyavalygás, ha néha tanulni kell, a beletörődő „ebből biztosan megbukok” mondat, és egy kismanó is, aki széppé teszi ezt a felsorolást. Teljes cikk
Üveges tekintettel, agy nélkül mászkáltak a városban összevissza a diákok. Hogy részegek vagy másnaposak, nem tudjuk. A már-még kérdésbe bele se megyünk. Teljes cikk
A diáknapok közepén kezdődő zombiapokalipszis előtt, szerdán, amikor még senki nem volt nyakig sáros, az éjszakát nem Törökvágáson a sáncban, hanem még otthon töltötte, amikor még volt energiája, hangja, pénze… szóval amikor még embernek érezte magát, minden diák a főtéren ordibált, bulizott, ugrált, hogy a gyülekezés után kezdetét vegye az öt napig tartó esemény. A járókelők meglepődve bámulták a színes pólós egyetemistákat, egy néni, miután hallotta a rádióban, hogy Orbán Viktor jön aznap, csodálkozva meg is kérdezte, hogy most érkezett meg?
Az igazi buli azonban Törökvágáson kezdődött, ahol már (nyilvánosan is) előkerültek a vodkás-, sörösüvegek. Innentől jött el az a pillanat, amikor 2 óra alvás/nap éppen elegendőnek számít, hogy túléljük az egészet. Mert kinek van ideje aludni, amikor éppen bulizni kell menni? Vagy fel kell kelni reggel 9-kor, miután 7-re értél haza, hogy elmenj teljesíteni egy ivós játékot, ahol akaratod ellenére újra innod kell, vagy éppen sajgó fejjel kell szaladj a pályán a labda után? Tehát alvásról szó sincs! Ennek ellenére nincs megbánás. A legjobb érzés az, amikor ezen közösség tagjának tekintheted magad. Együtt buliztok, együtt éltek át viccesebbnél viccesebb élményeket, amelyeket a következő diáknapokon újra felidéztek. Például, hogy milyen volt elaludni a buszon, hogy a sofőr szavára ijedjetek fel a végállomáson, egymást pedig más nevén kiabálva költögessétek. Vagy milyen volt a sánc szélén üldögélve végignézni egy tinderrandit. Vagy az úton sétálva elejteni a sörösüveget, ami éppen a közeledő rendőrautó alatt gurult át. Ezek a közös pillanatok tesznek barátokká, csapattá. De összekovácsolnak a csapatfeladatok is, még akkor is, amikor csak tíz másodperce vagy bent a Laser tag pályán, és máris kiesel. Barátokká tesznek az előadásokra készülve eltöltött pillanatok, amikor mindenki ideges már, senki nem tud figyelni a másikra, az együtt azonban minden megoldódik címszó alatt mégis sikerül összehozni valamit. Ez az az esemény, amit egyetlen egyetemistának sem szabadna kihagynia, hiszen itt szerezhet új barátokat, életre szóló élményeket, itt együtt ugrálhat a csapatával egy győzelem után. Itt ráveheti magát egy erotikus táncra, amit talán máskor biztosan nem vállalna. De a sánc szélén ülve percekig vitathatja a mellette ülővel, hogy honnan is ismerősök egymásnak. Aztán utolsó nap máris nosztalgiázva nézni viszsza az üres területre, amelyet pár nappal ezelőtt még diákok sokasága töltött meg jó hangulattal.
fotó: Diáknapok memes
Bal-jobb, bal-jobb, bal… Ilyen ritmusban követik a lábaid egymást, aztán a testedet is magukkal húzzák. Ilyen ritmusban telnek ezek a napok is, ezek a hétfővel meginduló, vasárnappal bezáró hétköznapok. Hallod a lüktetést, csak azt nem tudod, hogy valóban zárul-e a kör, vagy ez egy folyamatos „végetnemérés”. Teljes cikk
Csütörtök délelőtt van, szép, napos az idő. Sok tennivalóm lenne, de mielőtt nekifognék elvégezni ezeket, kimegyek a főtérre, s leülök egy padra. Ezzel az a célom, hogy egy rövid időre kikapcsoljam a folyton pörgő agyamat, és ne gondoljak semmire. Ez korántsem egyszerű feladat, hisz az ember környezetében mindig történik valami, amire ösztönösen odafigyel. A napsütés és a jó idő elvileg nyugodt hangulatot kéne keltsen az emberekben, viszont ahogy szétnézek, nem ezt látom. A rohanó világ egyik alapszabálya, hogy mindenkinek sietnie kell valahova, nem állhat meg egy pillanatra sem. Az emberek arcán barátságtalan tekintetek, valószínűleg mindegyiküknek megvan a maga problémája, kevesen vannak köztük, akik nemcsak átgázolni akarnak a főtéren, hanem például kutyát sétáltatnak, vagy épp nyugodtan kajálnak. Ezt elnézve nem is meglepő, hogy az egész főtéren rajtam kívül senki nem üldögél a padon, hanem mindenki tart valahová. Egy pillanatra furcsán is érzem magam, mert úgy tűnik, az egész városból egyedül nekem nincs semmi dolgom, de hamar rádöbbenek, hogy a legelhalaszthatatlanabb dolog a kikapcsolódás.
„Az emberek ide-oda rohannak ismeretlen erők hatására, és fogalmuk nincs mi célból” – fejezte ki egyik művében a sietésről való véleményét William Somerset Maugham angol író. Jómagam sem látom értelmét, hogy mindig siessünk valahova, nem lehet mindig minden teendőnk olyan fontos, hogy ne tudjunk egy pillanatra sem megállni. Sokszor feleslegesen túlhajszoljuk magunkat, a túl gyors tempó miatt nem vesszük észre, hogy mi történik körülöttünk. Nem kell mindig megfelelni a világnak, a föld nem áll meg forogni, ha pár percre leülünk egy padra, s nem teszünk semmi mást, csak bámuljuk, ahogy egy öreg bácsi eteti a galambokat. Néha az agyunknak szüksége van arra, hogy kivonjuk a forgalomból. Nem muszáj mindig valami hasznosat csinálni, tudnunk kell lassítani.
fotó: