Néhány hónappal ezelőtt eldöntöttem, hogy én igenis ki fogok lépni a komfortzónámból. Búcsút mondok a szürke hétköznapoknak, a könyveknek, filmeknek, cikkeknek, munkáknak, és élni fogok. Élni fogok, mint egy egészséges fiatal lány, akinek adott a lehetőség, hogy kihasználja egyetemi éveit. A napokban pedig elém sodródott a lehetőség, hogy megtegyem. Eddig el sem tudtam magamról képzelni, hogy vonatra szállok, utazok három órát, csak azért, hogy meghallgassak egy idegen bandát, egy idegen városban. Jött a kérdés, hogy megyek-e, nehezen, de jött a válasz, hogy igen.

Teljes cikk

Újságírás? Mondd, hogy mellette beiratkozol egy komolyabb szakra is… Szerinted miből fogsz megélni? Újságírás? Akkor neked biztosan laza a szessziód. Tudtommal meg nem kell diploma ahhoz, hogy valaki írni tudjon. Jó na, végül is az a lényeg, hogy szeresd, és ha időközben meggondolod magad, még válthatsz. Újságírás? Hú, de vagány. Akkor majd te is fogsz rohangálni a mikrofonnal híres emberek után? De jó neked, bármilyen koncertre ingyen bemehetsz. Újságírás? Akkor te ilyen zsurnaliszta leszel, aki mások szennyesét kiteregeti? Biztosan újságíró akarsz lenni? Azt hittem, te annál rendesebb ember vagy.

Teljes cikk

Óóó, hát van még hely azon a buszon! Vagy mégsem? Hát dehogynem! Lehetetlen bezárni az ajtókat? Sebaj, én még akkor is felférek!

Teljes cikk

Most már lassan egy órája a laptopom képernyőjén tündöklő fura virágot bámulom. Ne szépítsük: csúnya. Körülbelül három hónapja állítottam át erre, amikor már nem akartam tovább nézni azt a művészi csókos képet, ami még a Mãrãşti lakásban készült. Nézem a virág rózsaszín bibéjét, és azon gondolkodom, mihez kezdjek. Nagyon sok dolgom lenne. A szekrényemből már úgy folynak ki a ruhák, hogy a Duna szégyellené magát, ha látná. Az asztalon nagy kupac mosatlan, a határidőnapló tele van feljegyzett házifeladattal, és nyilván írni is kellene. De én… a csúnya virág rózsaszín bibéjét bámulom továbbra is. Álmos vagyok, fáradt, nyúzott, nyűgös, úgy, ahogy illik. Szidom magamban a vitaminjaimat, hiszen drágák voltak, az ízük szörnyű, és sehol nincs a beígért energia. Gondolkodni kezdek, hogy mikor csináltam bármi lényegeset. Mindennap felkelek, bevánszorgok az egyetemre (késve), elmegyek dolgozni, eszem, iszom, alszom.

Teljes cikk

Még mielőtt nekifutnánk fejjel a falnak és ripityára elemeznénk egy újabb mozifilmet a „teljes mértékben amerikai” polcról, tegyünk helyre valamit. Hiába is tagadnánk, rettentő hálátlanok, elégedetlenek, telhetetlenek vagyunk. Természetünktől fogva. Nem szükséges konkrétumokra szorítkozni: az élet minden szakaszában igaz ránk, hogy nem tudjuk beérni azzal, ami van: a több jobb. Hogy miért ez a hegyi beszéd? Azért, mert az Only The Brave felénél alig volt sejtésem, hogy mit is fogok írni róla a kritikában. Az járt a fejemben, hogy ennyi nem igazán lesz elég. Túl lapos, nehéz lesz kilépni az általánosságok árnyékából. Teljes cikk