Már látom is, ahogy magasra szalad a szemöldököd. Mégis, mi lehet közös egy magyar és egy amerikai íróban? Hogy jön oda Kosztolányi Dezső alakja, hogy a horrormesterrel, Kinggel említsem egy lapon? 1926-ban Kosztolányi írt egy regényt, az Édes Annát. Stephen King pedig 1974-ben kiadta a Carrie című művét. A kettőnek látszólag semmi köze sem lehetne egymáshoz. Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy nagyon is van. Sőt, már-már olyannyira félelmetesen hasonlít a két regény, hogy azt hihetnénk, Kosztolányi és King valójában egy kávézóban ücsörögtek, amikor megszületett fejükben az ötlet. Aztán ki-ki ment a dolgára, és más köntösbe bújtatva megírta az alapsztorit, amit ketten kiagyaltak. Teljes cikk

Január 8-án hajnalban 74. alkalommal tartották az Aranyglóbusz díjátadó gálát. Hollywood krémje tehát ismét összegyűlt a Los Angeles-i a Beverly Hilton Hotelben, hogy végighallgassa, amint minden győztes megköszöni az édesanyjának, a rendezőjének, feleségének, családjának, kiskutyájának, stábjának és szereplőkollégáinak azt, hogy egy ilyen hatalmas megtiszteltetésben lehet része. Ezeket a beszédeket már lassan mindenki ismeri, hiszen minden évben szinte ugyanolyan formában hangzanak el, jó esetben nem ugyanazon emberek szájából. Ennek ellenére a 2017-es Aranyglóbusz estjén olyan beszédeket is lehetett hallani, amire bizony sokan felkapták a fejüket. Íme, a Golden Globes top 6 köszönő beszédje: Teljes cikk

Egy gondolat, ami felülmúl minden pillanatot, megváltoztatja a dolgok menetét, egy lány, aki elképzeli a harcnélküli, békés, visszafogott, szeretetteljes emberi életet, és aki világbékéről álmodik. Egy világ, ahol nem a harc, a robotszerű szürke mindenna­pok megélése a fontos, hanem a szeretetben, a világi dolgokban való gondolkodásmód, az eszmék, a szórakoztató értelmiség a legfontosabb. IGEN! Milyen egyszerűnek is tűnik kimondani, de Anna nem ebben a világban él.

A lány, akit foglalkoztat a háború, az örökös harc, ahol milliók esnek el hiába. Ez a háború mindkét irányba kiterjed. Az ember, ki a mindennapos megélésért küzd, szerettei eltartásáért harcol, és reménytelen helyzetekből áll fel sokadik alkalommal is. S itt egy másik ember, ki háborút vív a békéért, de közben tudja azt, hogy ő addig békésen élő ember volt, míg ez be nem következett, s a békéért akár meg is halhat. Ez már rég nem a hazafiasságról szól. Ez már a nagy emberek nagy tetteiből kiinduló túlgondolt borzalom. De mi értelme van akkor ezeknek a dolgoknak, mi értelme van küzdeni, élni az alsóbbrendű embereknek?

Anna ezt a kérdést tette fel, nemcsak magának, hanem a miniszterelnöknek is. Válaszul nem felelt az semmit, csak nézte elképedve ezt a kis, törékeny tűhangon megszólaló újságírónőt, aki válaszra várva ült a parlament egyik óriási tárgyalótermében. Hideg volt, a levegő állott, mint a szó, ami megtorpant és nem akart kijönni az elnökből, s a fal régi szagot árasztott, mint ezek a régi megválaszolatlan kérdések. Az elnök nem felelt, csak lemeredve nézte Annát.

Anna gondolataival küszködött, mert egyrészt tudta, hogy ez a kérdés válasz nélkül marad, másrészt még egy kérdésre szeretett volna feleletet kapni, ám félt, ha arra sem kap, akkor elveszti azt a reményt, ami szíve mélyén ott hajtotta egyre hevesebben őt. Ez a gondolat, ez a kérdés nem más, mint a válságos helyzet megoldása. Amikor az ember az egyforma hétköznapok összemosódó, látomásszerű világában él, s nem akarja észrevenni azt, hogy reménytelenül küzd, nemcsak maga és családja jólétéért, hanem azért is, hogy ne váljon megrögzült géppé. Aki már lassan a beporosodott agytekervényektől s az egyhangú munkától, pénztelenségtől leragadt egy állapotban, nem találja a kiutat és nem tud szabadulni, annak mennyi esélye van arra, hogy végre megoldják a problémáját?

Anna dacolt a gondolataival a véget nem érő csendben, s közben felnézett a karót nyelt idegen emberre, akit most ismert meg, de bár ne tette volna. S kiszökött a szó, visszafojtani nem tudta már. Az elnök meglepődött, homlokán gyöngyöző verejték csapott ki, a magatehetetlenségtől csak hallgatott tovább.

Ez a hevesvérű lány, kit nem érdekeltek se a formalitások, sem az, hogy éppenséggel mások mit gondolnak, vagy gondolatait kinek mondja, felszökött és felkiáltott: „NEM! Nem lehet az, hogy nem tudja ezekre a választ; nem lehet, hogy fél az igazságtól; nem lehet, hogy a lelkiismerete nem tréfálja meg sosem; nem lehet, hogy nem érez semmit ezekkel a világi kérdésekkel kapcsolatban! Nem lehet, hogy a tudomány a túlgondolásos életmódon, az ország irányításán kívül nem képes az emberek helyzetébe képzelni magát; nem lehet, egyszerűen nem lehet, hogy nem képes, nem akar semmit sem tenni a legnagyobb, a legrosszabb dolgokkal szemben!”

Az elnök végre megszólalt: „Elsodort az ár magával, nem tudom irányítani, megváltoztatni úgy, hogy a saját igényeim ne venném figyelembe!” Anna száján ironikus mosoly látszott megvillanni, felelete pedig így hangzott: „A hozzá nem értés, az akarat hiánya és a pénzvágy nem válasz, csak kifogás!” Ezzel fogta magát és elviharzott.

Azt szeretném, ha most megállnál pár pillanatra és elképzelnél valamit, szerintem nem lesz nehéz dolgod. Szilveszter éjszakája van. A levegőt valami keserédes érzés tölti be: múlt és jövő, kezdet és vég. Az óév minden emléke, a jó és rossz érzések, a boldog és könnyes pillanatok, a családdal, barátokkal töltött percek, a magány órái mind-mind értékesebbé válnak, széppé alakulnak, ahogy az év végéhez közeledsz. Aztán eszedbe jutnak a jövőbe vetett reményeid, az új év sok titkot rejtő bizonytalansága, a kíváncsiság, hogy mi vár rád s a gondolat, hogy ezúttal minden jobb lesz. Mert az kell, hogy legyen.

Ott állsz egy sörrel a kezedben egy hatalmas buli közepén. A társaság túlnyomó többségét nem is ismered, de azok az emberek, akik igazán számítanak, ott vannak körülötted. Legalábbis egy részük. Boldog vagy. Pár pillanat erejéig próbálod elfelejteni a múltat s nem félni a jövőt. Ennek ellenére azért ott motoszkál a fejedben néhány régi kép, az év egy-egy története, amire olyan szívesen emlékszel vissza, pár elejtett mondat, néhány befejezetlen ügy, kérdések, amikre azt reméled, majd az új évben megtalálod a választ. Úgy érzed, tele vagy élettel, reménnyel, erővel. Terveket szövögetsz. Próbálod összerakni az előtted álló év kirakós darabkáit. Kalandokra, kihívásokra vágysz, olyan érzésekre, amiket eddig nem tapasztaltál meg. Persze az is jó lenne, ha idén több időt tölthetnél a családoddal, mostanában talán jobban elhanyagoltad őket.

Aztán elüti az éjfélt az óra. Pezsgősüvegek pukkanása hallatszik a terem minden részéről. A pohárkoccintások összekeverednek, összefolynak a kacajokkal s a boldog újévet kívánók hangjával. Megöleled a melletted állókat. Magadhoz szorítod őket, mintha ez lenne az utolsó alkalom arra, hogy ezt megtehesd. Belefeledkezel a tűzijáték vakító színkavalkádjába, kortyolsz egyet a pezsgődből s halkan magadnak is azt kívánod, hogy legyen egy boldogabb új éved, vagy inkább csak ne legyen rosszabb. Nem teszel újévi fogadalmat, tudod, hogy úgyis fölösleges. A hangszórókból áradó zene s az alkohollal keveredő érzések mámorában úszol. Aztán kilépsz az ajtón s meglátod a fényárban úszó Boszporuszt, pár pillanatra elakad a lélegzeted az eléd tárulkozó látványtól. A szél belekap a hajadba, s végigsimít az arcodon. Az fut végig az agyadon, hogy legszívesebben megállítanád az időt, s mindig ebben a pillanatban élnél, mert most minden annyira tökéletes.

Aztán egy gépfegyver lövéseinek fülsüketítő ropogása hasít bele az éjszakádba, s a tökéletes szilveszteredet hirtelen félelemmel telt sikolyok hangja nyeli el…

SPOILERVESZÉLY! Igaz, nem olyan nagyok és nem ezek fogják elszúrni a sorozatnézés élményét, de ne mondd, hogy nem szóltunk!

Ha igyekszel magadat távol tartani a magyar filmgyártástól, mert azok termékei általában minősíthetetlen vizuális terrorként zúdulnak rád, akkor hadd adjak okot neked arra, hogy mégis leülj, és megnézz egy pár magyar alkotást. Az utóbbi időben elég sok anyaországi film és sorozat futott be, amelyek egészen magasra tették a lécet a filmkockagyártóknak (Saul fia, Fehér Isten, Társas Játék, Terápia, stb.). És akkor jött az HBO Magyarország és olyat tett le az asztalra, amit még senki más. Ajánlom figyelmedbe az Aranyélet című bűnügyi drámasorozatot, és hidd el, nem fogod megbánni, ha megnézed! Sok a szöveg és kevés a tény, mi? Nos, akkor nézzük a tényeket: a sorozat 2015-ben indult útjára egy finn alkotás, a Könnyű élet remake-jeként. Az első évad 2015. november 8-án startolt, és nyolc résszel a háta mögött, december 27-én zárult. Teljes cikk